A VILÁGI MÉDIA A HAGYOMÁNYOS LITURGIÁRÓL

Majdnem két héttel ezelőtt, 2009 november 28-án, szombaton a Magyar Nemzet „Hétvégi magazin” című mellékletében megjelent egy cikk, amely a világi médiában elsőként tárgyalta a régi római rítus kérdését megbízható tárgyi előismeretek, hiteles egyházi források és közvetlen személyes tapasztalat alapján. Most, hogy a szöveg bekerült a Magyar Nemzet online archívumába, mi is engedélyt kaptunk rá, hogy ezen a helyen közzétegyük — egyetlen apró módosítással. A megjelent változat ugyanis Joseph Haydnt egy sajnálatos nyomdahibából kifolyólag „nagy barokk zeneszerző”-ként említi, amit alább a cikkíró szándékának megfelelően „nagy bécsi klasszikus”-ra javítottunk.

És ha már Haydnnél tartunk (akit a nyomda ördöge alighanem kellőképpen megbüntetett azért a viszályért, amelyet a káptalani miséinken való megjelenésével fölöslegesen szított), a későbbi polémiák elkerülésére a következő tényeket szeretnénk rögzíteni. Ezt a cikket nem mi rendeltük meg: az újságíró, Pethő Tibor saját magától talált rá a témára, kezdett el járni a misékre és nézett utána a kérdés hátterének. Azt sem mondtuk meg neki, hogy mit írjon és kikről írjon. Kérdéseire válaszolva természetesen kifejtettük mindazt, amit a hagyományos római rítus történetéről és mai helyzetéről gondolunk, ő azonban másokat is megkeresett, más forrásokat is felhasznált, s cikkét ezek alapján szabadon állította össze. Ezt az írást azért tesszük közzé, hogy dokumentáljuk a káptalan első megjelenését a magyar világi sajtóban, és hogy tájékoztassuk azokat, akikhez eddig nem jutott el. Az időzítésnek pedig végképp semmi köze nincs az elmúlt napokban éppen a Haydn-misék megítéléséről támadt vitához: a szerző egyszerűen ma küldte meg a szöveget, amelyet nem szeretnénk bizonytalan ideig még tovább visszatartani.

* * *

RÓMAI RÍTUS
Miképp hallgathatunk misét latinul?
Magyar Nemzet, 2009 november 28., 34—35. oldal

Pethő Tibor

Bár Magyarországon is működik immár húsz éve „lefebvre-ista” katolikus csoport, a régi, tridenti rítusú misét jogaiba visszahelyező 2007-es pápai rendelet elsősorban nem e hívek számára könnyítette meg, hogy latin nyelvű, misztikusabbnak érzett misén vehessenek részt.


Római katolikus papok Isten felé vezetve a közösséget, azaz a híveknek háttal, ismét latin nyelven, sok gregorián ének kíséretében mutatják be a szentmisét egyre több helyen a keresztény világban, így Budapesten a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban s több vidéki helyszínen, Vácott vagy Szegeden a ferenceseknél.

Úgy tűnik, kissé alábbhagyott XVI. Benedek két évvel ezelőtt kiadott, a szentmise régi formáját szinte korlátlanul engedélyező rendelkezése körüli vihar. A Summorum Pontificum kezdetű motu proprio, azaz pápai rendelet a hagyományos (úgynevezett tridenti vagy trienti, trentói) liturgiát gyakorlatilag visszahelyezte jogaiba, s püspöki jóváhagyás nélkül engedélyezte gyakorlását az 1962-es misekönyv alapján ott, ahol a hívek csoportja ezt kéri. A pápa lépése nyilvánvaló gesztus volt egyrészt azoknak, akik az egyházon belül a korábban szükséges püspöki engedélyt kijárva ragaszkodtak a II. vatikáni zsinat előtti formához. Másrészt a II. vatikáni zsinatot követően külön utakon járó, majd egy engedély nélküli püspökszentelés miatt 1988-ban kiközösített, kifejezetten konzervatív-fundamentalista Lefebvre érsek alapította csoportot kívánta lépésével közelebb vonni az egyházhoz.

Döntése főleg az olasz és a német főpapság egy részében váltott ki ellenkezést: volt, aki a pápával szembeszegülve egyházmegyéjében megtiltotta a II. vatikáni zsinat előtti régi, jóval misztikusabb forma használatát, mások csak a motu proprio bírálatára szorítkoztak. Albert Malcolm Ranjith, a Vatikán istentisztelettel foglalkozó kongregációjának korábbi titkára egy olasz internetes újság, a Petrus számára nyilatkozva egyenesen zendülésről beszélt, amely néhány bíborost is elért. Legutóbb például az egyik ír egyházmegye, Killala püspökét, John Fleminget kellett kifejezetten utasítani, hogy egyházmegyéjében engedélyezze az 1962-es könyvek szerinti szentmise bemutatását. Ugyanis 2007-ben, a Summorum Pontificum motu proprio megjelenése után az ottani papi szenátus a püspökkel egyetértésben úgy döntött, hogy addig nem engedélyezik a régi rítusú szentmise bemutatását, amíg Róma nem ad választ az egyházmegye kérdéseire a döntés értelmezésével kapcsolatban. A válasz hamar megérkezett, s kimondta: sem a püspök, sem a papi szenátus nincs abban a helyzetben, hogy korlátozzon egy pápai rendelet által biztosított jogot.

A váratlan „zendülésnek” általában több oka van: a főpapok egy része tart a II. vatikáni zsinat határozatainak felülvizsgálatától, azaz az „egyházreform reformjától”. Így a protestánsokkal folytatott ökumenikus párbeszéd lehetetlenné válásától, a kézből történő áldozás és a két szín alatti áldozás visszaszorításától, általában annak a folyamatnak a felülvizsgálatától, amely némileg „modernebbé” tette a hitoktatást, a pasztorációt és az egyház mindennapi működését. A feltételezések szerint az új körülmények között nehezebb lesz fölvetni a papi nőtlenség megszüntetésének, a cölibátus önkéntes vállalásának lehetőségét is.

A kérdéseket azonban nem árt különválasztani, nem feledve, hogy a pápa s az egyházon belül működő, a régi miseformát használó közösségek sem kívánják kétségbe vonni a II. vatikáni zsinat tanítását.

Tény, hogy a régi római miseforma, ha lassan is, de ismertebb s ezzel együtt elismertebb lesz az egyházon belül. Hatását jelzi, hogy magas rangú főpapok egyre gyakrabban használják ezt a formát. Október 18-án például Raymond Leo Burke érsek, az Apostoli Szignatúra prefektusa celebrálta a Szent Péter-bazilikában 1969 óta az első régi rítusban bemutatott főpapi misét. A lyoni egyházmegye új segédpüspökévé pedig azt a Jean-Pierre Batut-t nevezték ki, akinek párizsi plébániája eddig is a régi szentmise egyik legjelentősebb franciaországi központja volt.

Pár hete jelent meg a szentmise méltó végzéséhez segítséget nyújtó vaskos vatikáni kiadvány, immár nem olasz, hanem latin nyelven. Az előszóban a kibocsátó kongregáció prefektusa, Cañizares bíboros egyértelműen leszögezi, hogy a római rítus mindkét formája azonos jelentőséggel bír. A Magyar Kurír című hazai internetes napilap arról számol be, hogy egy nemrég készült olasz felmérés szerint a vallásukat gyakoroló olasz katolikusok 63 százaléka legalább havonta egyszer szívesen venne részt régi rítusú szentmisén — az összes katolikus között ez az arány 33 százalék. A gyakorló (olasz) katolikusok 40 százaléka viszont ennél is gyakrabban, heti rendszerességgel választaná ezt a formát, ha lenne rá lehetősége. Az újság hozzáteszi: egy 2008-as francia felmérés szerint a régi rítusú misék tartását a megkérdezettek válaszai alapján az összes katolikus 31 százaléka támogatná saját plébániáján.

Közben a pápa az úgynevezett lefebvre-ista püspökök kiközösítését is feloldotta, helyzetük azonban ezzel még nem rendeződött az egyházon belül. Külön nehézséget okozott az egyik visszatérő püspök, Richard Williamson holokauszttal kapcsolatos több vállalhatatlan kijelentése, amelyek nyomán a sajtó keltette polémia azt sugallta: a pápa keblére öleli az antiszemitákat. A lényeget figyelmen kívül hagyó hecckampány a párbeszédet is lelassította.

— A „tridenti rítus” kifejezés pontatlan, hiszen azt sugallja, hogy ez a forma a XVI. században jött létre, és így az ellenreformáció bélyegét viseli magán. XVI. Benedek ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a római rítus e korábbi gyakorlata egészen Nagy Szent Gergely pápáig vezethető vissza, szöveganyagában pedig túlnyomórészt késő ókori eredetű — mondta lapunknak Rihmer Zoltán jogtörténész, nyelvész, a római katolikus világiakból álló Szent Mihály Laikus Káptalan tagja. Ezt a közösséget, amely egyik kezdeményezője volt a korábbi hagyományos liturgia hazai újjáéledésének, öt évvel ezelőtt a Zeneakadémia egyházzene tanszékének néhány hallgatója és hozzájuk kötődő fiatal értelmiségiek alapították Földváry Miklós István latinista, liturgiatörténész vezetésével. Kérésükre 2006-ban az érseki főhatóság engedélyezte a hagyományos római rítusú szentmisék bemutatását a városligeti jáki kápolnában. A szertartást a Szent Péter Papi Testvérület egy papja végezte, aki Krakkóból havonta egyszer tudott Magyarországra utazni.

A helyzetet alapvetően XVI. Benedek motu propriója változtatta meg. Osztie Zoltán plébános lehetőséget adott a közösségnek, hogy vasárnap délutánonként a pesti belvárosi főplébánia-templomban hagyományos szentmisét celebrálhasson a káptalan papjává lett Kovács Ervin Gellért atya, aki nemrég lett a premontrei rend novíciusa is.

Hagyományos formák szerint mutat be misét a Thököly úti kápolnában egy svájci atya mintegy 50—70 hívőnek. Saját magyar papjuk nincs. Sokuknak már a rendszerváltozás előtt módjukban állt, hogy régi rítusú szentmisére járjanak, például a Lékai bíboros engedélyével a jáki kápolnában működő Varsányi Ferenc atyához, valamint a börtönből 1975-ben szabadult szerzetes paphoz, Szigeti Imre Józsefhez.

Lefebvre érsek közössége először 1990 októberében jelent meg Magyarországon, a követői által alapított Renovandum Mariae Regnum Egyesület pedig 2003-ban vásárolta meg a Thököly úton azt az első emeleti lakást, amelyben kápolnát alakítottak ki, ahol azóta szentmisét tartanak, de közülük néhányan — ha nincs más lehetőségük— a belvárosi főplébánia-templom hagyományos miséire is eljárnak. Tőlük független az a feltehetően Itáliából működtetett magyar nyelvű ultrakonzervatív honlap, amely kemény, olykor kíméletlenül elutasító modorban lép fel a „nem hagyományhű” katolikusokkal szemben. Az utóbbi időben már a kritizálandók körébe sorolja a lap a Szent Mihály Laikus Káptalant is, hiszen a belvárosi szertartásokon a Haydn-év jegyében gyakran hallható a nagy bécsi klasszikus egy-egy miséje is, világi kórusok előadásában. Ez pedig — a honlap szerint — az ilyenkor egybegyűlők nagy száma miatt is profán koncertélménnyé „züllesztheti” a szentmisét. Ám igazán ultrakonzervatív-fundamentalista katolikus formációk, így a pápai trón üresedését valló sedevacantista vagy több ellenpápát is választó konklavista csoportok nincsenek jelen hazánkban.

— Magyarországon viszonylag kevés azoknak a hívőknek a száma, akik kötődnek a régi liturgiához — mondta lapunk kérdésére Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia liturgikus bizottságának elnöke.

Közülük egyeseket a nosztalgia motivál, és vannak olyanok, akiket a régi formák iránti vonzódás vezet, miközben elégedetlenek az egyház jelenlegi liturgiájával. XVI. Benedek pápa szándéka az volt, hogy ezeknek az óhajoknak helyes irányt adjon. Egyrészt világossá tette, hogy a II. vatikáni zsinat rendelkezései szükségesek voltak, alapjában helyes irányt jelölnek, s a jelenlegi liturgia a rendes formája a katolikus istentiszteletnek. Másrészt helye van az egyházban annak a liturgikus örökségnek is, amelyet az úgynevezett „tridenti forma” képvisel. De nem azért, hogy a kettőt szembeállítsák egymással, hanem ezért, hogy egymás számára inspirációt jelentsenek. Voltak, akik fundamentalista nézeteik igazolásaként értelmezték a motu propriót, s ezzel, bizony, ártottak a célnak. Mások attól féltek, hogy további bizonytalanságot okoz a liturgikus életben. Arra a kérdésre, miként lehet segíteni a régi, manapság rendkívüli rítus gyakorlását, a püspök ezt válaszolta:

— Néhány helyen biztosítanak erre lehetőséget. Ezt azonban körültekintően kell megoldani. Figyelembe kell venni az igénylők számát, a papok lehetőségeit: az atyák ismerjék a rítust, más feladatukat ne akadályozza, ne zavarja meg a templom rendes liturgikus rendjét. Erre persze már születtek jó megoldások, például a pesti belvárosi főplébánia-templomban.