ANGLICANORUM COETIBUS SOCIATI

Két hónapja adtunk hírt róla, hogy XVI. Benedek pápa apostoli rendelkezést készül kibocsátani az anglikán hagyományból a Katolikus Egyházba megtérő csoportok befogadásának feltételeiről. A pápai törvény a Hittani Kongregáció kiegészítő szabályaival együtt végül november 4-én jelent meg, s kezdőszavairól („Anglikánok csoportjait az utóbbi időben a Szentlélek arra indította…”) az Anglicanorum coetibus nevet kapta (az eredeti szövegeket l. a Szentszék honlapján, magyar nyelvű ismertetésüket pedig a Vatikáni Figyelőn). Az apostoli rendelkezés III. cikkelye a liturgikus hagyományokról szól: „Nem zárva ki a római rítus szerinti liturgikus ünnepléseket, az ordinariátusnak felhatalmazása van rá, hogy a Szent Eucharisztiát és a többi szentséget, az imaórák liturgiáját és más liturgikus ünnepléseket azon liturgikus könyvek szerint celebráljon, amelyek az anglikán hagyomány sajátjai és amelyeket a Szentszék jóváhagyott, hogy a Katolikus Egyházon belül is megőrizzék az Anglikán Közösség liturgikus, lelkiségi és lelkipásztori hagyományait mint olyan értékes adományt, amely táplálja az ordinariátus tagjainak hitét, és olyan kincset, amely másokkal is megosztandó.”

Karácsony nyolcadában hadd merítsünk mi is egy kicsit ezekből a megosztandó kincsekből — annál is inkább, mert nem egy közülük olyan középkori hagyományokra megy vissza, amelyek szervesen kapcsolódnak a régi római rítushoz vagy annak területi változataihoz.

Vegyük pl. ezt az ismert angol karácsonyi dalt (Christmas carol):



Bár az igen népszerű szöveg (Once in royal David’s city) csak a XIX. század közepén keletkezett, ezen a videón mégis egy olyan szertartás keretében hangzik el, amely december 24-én este gyakorlatilag a karácsonyi virrasztó zsolozsma szerepét tölti be. Ez azért érdekes, mert a Book of Common Prayerben rögzített hivatalos anglikán liturgia a zsolozsmában csak reggeli imaórát (Morning prayer) és esti imaórát (Evensong) ismer, amely a laudesnek, ill. a vesperásnak felel meg. Matutínum tehát elvileg nincsen (az ebből származó angol szó, a Mat[t]ins ezért a Morning prayer másik elnevezése).

Ez a helyzet 1918-ban némileg megváltozott, amikor a cambridge-i King’s College-ban karácsony előestéjére „Festival of Nine Lessons and Carols” néven külön szertartást vezettek be, amely nemcsak szerkezetileg tükrözi a hagyományos matutínum olvasmányos-válaszénekes részeit, hanem még címével is utal a római rítus officium novem lectionumára. Ez az évente megtartott cambridge-i Festival az egész országban népszerűvé vált, s mára a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan része az anglikán hagyományban. A fenti carol a szertartás kezdőéneke (a hagyományos matutínumban ezen a helyen az invitatórium áll a 94. zsoltárral), amelyet a King’s College híres kórusa ad elő egy 2004 december 24-i felvételen. További énekek ugyanebből a szertartásból itt találhatók.

A megújított katolikus liturgiában a matutínum utóda az ún. olvasmányos imaóra (Officium lectionis), amely a rubrikák szerint a nap bármely szakában végezhető. Ez a szabály ugyan lehetővé tenné, hogy éjjeli virrasztásként ünnepeljék, erre mégis szinte soha nem kerül sor, különösen karácsonykor, amikor az ún. éjféli misével (Missa in nocte) ütközik (a hagyományos római liturgiában az első karácsonyi mise a matutínumhoz közvetlenül csatlakozó laudesbe volt beillesztve).

Manapság tehát karácsony szenteste a katolikus hívek misén vesznek részt, az anglikánok viszont — legalábbis Cambridge-ben — gyakorlatilag zsolozsmáznak. Ám hogy ez a két különböző szertartás Angliában zeneileg és ceremoniálisan mennyire hasonlít egymáshoz, jól mutatja Vincent Nichols westminsteri érsek múlt heti éjféli szentmiséje, amelynek körmeneti gyülekező éneke szintén a fenti carol volt:



Magára a bevonulásra és az oltártömjénezésre a székesegyház kórusa a római rítus mindkét formájában előírt introitust: a Dominus dixit ad me antifónát és a 2. zsoltár verseit énekelte — latinul. Íme, egy kitűnő videófelvétel erről a néhány percről, amely világosan mutatja, hogyan valósítható meg a jelenlegi gyakorlatban a Ratzinger bíboros által szorgalmazott „reform reformja”:



Valóban példaadó liturgia, szinte minden szempontból (a Ministrantintól most tekintsünk el), ráadásul még csak nem is az anglikánoké, akiktől hirtelen oly sok katolikus kezdett el félni. Vajon nem azt üzenik ezzel nekünk az idők jelei, hogy lassan a magyar egyház is megpróbálhatna hasonlóan viszonyulni a saját liturgikus örökségéhez?

R.Z.