A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR KÜSZÖBÉN

A hagyományos római liturgia naptárában a vízkereszt utáni utolsó hét lezárja a tág értelmben vett karácsonyi ünnepkört, amelyet a hetvenedvasárnappal kezdődő és egészen pünkösdig tartó húsvéti ünnepkör követ. Az elmúlt két évben ezen időszak egyes ünnepeinek több olyan liturgiatörténeti bejegyzést szenteltünk, amelyeket a húsvétra való elmélyültebb készülés jegyében most is érdemes újraolvasni. Megismételni nem kívánjuk őket, a rájuk mutató hivatkozásokat azonban egy-két mondatos leírásokba ágyazva összegyűjtöttük, s szeretettel ajánljuk ismét olvasóink figyelmébe.

Az egyházi év ünnepkörei három csomópont: húsvét, vízkereszt és karácsony körül alakultak ki a Római Birodalom különböző régióiban élő keresztények szerteágazó gyakorlatának egymásra hatásával. E bonyolult és részleteikben ma sem teljesen tisztázott folyamatok korai, meghatározó szakaszába nyújt olvasmányos betekintést William J. Tighe három egymásra épülő írása. Az első karácsony és vízkereszt időpontjának a nagypéntekből való levezetését mutatja be, a második a nagyböjti idő egyiptomi eredetét tárja fel, a harmadik pedig magának a húsvétnak a kialakulásával foglalkozik.

A böjtelő nyitónapja a mai hetvenedvasárnap, ekkor kezdi meg a római egyház a Szentírás folyamatos olvasását a zsolozsmában. A szokás kialakulását az első történeti források alapján Földváry Miklós írása mutatja be.

A nagyböjt hamvazószerdával kezdődik. Az ünnep történetét és rítusait ismerteti Szaszovszky Ágnesnek a középkori magyar forrásokra is kiterjedő ötrészes sorozata (1, 2, 3, 4 és 5).

A nagyböjt liturgiájára rányomja bélyegét a római stációk rendszere, amelyről Rihmer Zoltán tett közzé összefoglaló cikket az egyes napokhoz rendelt templomok jegyzékével. A topográfiai háttérhez Földváry Miklós bejegyzése szolgál további ismeretekkel.