2008. március 23.


(PÓT)HÚSVÉTI MATUTÍNUM

2008. március 29-én, szombaton, este fél 9 órai gyülekezéssel és 9 órai kezdettel pótlólag imádkozzuk húsvét éjszakájának matutínumát Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok) az esztergomi rítus szerint. Mivel a magyar és számos más egyház régi szokása szerint a húsvéti idő vasárnapjain végig húsvétvasárnap liturgiáját ismételték és csak a rá követekező szabad köznapon iktatták be e tulajdonképpeni, saját vasárnapot, a halasztás most nem jelent eltávolodást a hagyományos gyakorlattól. Szeretnénk továbbá fölhívni a figyelmet, hogy a húsvéti idő ún. 'tempus relaxationis', vagyis liturgikus értelemben is a felüdülés ideje. Így a soron következő matutínumok csak egy nokturnusból állnak, azaz biztosan nem hosszabbak másfél óránál. Szeretettel várjuk tehát most, illetve majd áldozócsütörtökön és pünkösdkor azokat is, akiket eddig elriasztott a zsolozsmák terjedelme. Húsvéti zsolozsmát idén tartunk először, és ezzel teljessé válik a liturgikus imádság szintjén az egyházi év temporális körének legjelesebb napjait lefedő sorozat.

Kérem, hogy akinek nem okoz megoldhatatlan problémát, itt, a hirdetés után megjegyzésben jelezze részvételi szándékát, mert az e-mailes jelentkezések a nagy levélforgalomban könnyen elkallódnak. A káptalan rendes tagjainak részvétele eleve adott, ők csak akadályoztatásuk esetén jelentkezzenek, mindenki más viszont legkésőbb a szertartás előtt három nappal jelentkezzék! Azért szükséges, hogy ezt nyomatékosítsam, mert az utóbbi időben nem egyszer előfordult, hogy a korábban érkezettek, akik viszont nem jelentkeztek füzetért, magukhoz vették a zsolozsma szövegét és kottáit tartalmazó füzeteket, így a káptalani tagok vagy azok, akik ezt levélben igényelték, füzet nélkül maradtak. Ezek a füzetek komoly szakmai munka eredményei és sokszorosításuk is költséges, időigényes feladat. Ezért a jövőben újra névvel ellátott füzeteket fogunk előkészíteni, amelyeket csak az vehet majd át, aki előre kérte őket. Az esetlegesen fennmaradókat a szertartás kezdetén szétosztjuk. Az érdeklődésnek mindig örülünk, és szeretném, ha senki nem fogná föl bántónak vagy kirekesztőnek, amit írtam, hanem inkább a másokkal szembeni méltányosság elemi gesztusára vonatkozó kérésnek tekintené. Ha valaki önhibáján kívül nem tudja időben jelezni részvételi szándékát, a http://www.egyhazzene.hu/ oldalról, a CLSMA alatti 'Letöltések'-nél pdf formátumban megtalálja és kinyomtathatja az anyagot (a hozzá szükséges kottafont ugyanonnan letölthető).

Végül figyelmetekbe ajánlom az említett honlapon olvasható felhívást egy nagyszabású, augusztus végére tervezett liturgikus konferenciáról.

A Szent Mihály Laikus Káptalan minden tagjának,
és nevükben minden más címzettnek is áldott húsvétot kívánok.
Krisztus feltámadt!

F.M.

10 megjegyzés:

B. Zs. írta...

Vidéken leszek szombaton, lehet, hogy nem érek oda pontosan kezdésre. Esetleg, ha lehet szeretnék kérni füzetet az egyik padba készítve. Köszönöm

Névtelen írta...

Én is jönnék; kottát kérek! Köszönöm! Lőrinc

Unknown írta...

Köszönöm az értesítést, jövök és kérek kottát, ha nem gond. Köszönöm! Nógrádi Kati

Névtelen írta...

Én is megyek és kérek szépen kottát.
Köszönöm,

Márk

Névtelen írta...

Szeretnék jelentkezni és kérek szépen kottát is, mert az egyhazzene.hu-n nem találom. Köszönöm!

Szeretettel:

Darvas Péter

Névtelen írta...

Kérek szépen két füzetet! Köszönöm!

H.Anna

CLSMA írta...

Kedves Péter!

Ez az anyag új, csak most készül, de igyekszünk föltenni szombatig. Kottát hozok.

F.M.

(F.I. is kér.)

CLSMA írta...

Babi is kér 2 példányt.

Névtelen írta...

Tisztelettel felmentést kérek a szombat esti matutínum alól.

svccvstos

CLSMA írta...

R.L. és A.E.J is jön.

Ma, pénteken negyed 4-kor kinyomtattam és összefűztem 30 db füzetet a káptalani tagok, illetve a kérések számának megfelelően. A digitális változat fölkerült az egyhazzene honlapra, így akinek még szüksége lenne füzetre, legyen szíves onnan kinyomtatni. F.M.