2009. november 29.

VÁLTOZÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

Ádventben a plebániai Rorate-misékre való tekintettel megváltozik a hódmezővásárhelyi hagyományos rítusú szentmisék időpontja: ft. Alácsi Ervin János kedden, szerdán és csütörtökön este 6 órakor fogja őket bemutatni a következő hetekben.

LATINOS ÉRDEKESSÉG

Az évfordulós sorozaton kívül ma, ádvent első vasárnapján itt az ideje egy kis magánjellegű megemlékezésnek. Három évvel ezelőtt, az első jáki kápolnás szentmise után sokféle reménnyel eltelve kezdtük az új egyházi évet, ám a valóság Isten kegyelméből mindezeket felülmúlta, amiért szüntelenül hálát adunk Neki. Illő azonban, hogy időnként az emberi munkáért is köszönetet mondjunk — azoknak, akik nélkül a káptalan nem jöhetett volna létre. Erre tettem kísérletet 2006 novemberében egy paraliturgikus alkotás formájában, amelyet az ádventi zsolozsma után a Ward Mária teremben meglepetésként adtunk elő. Egy rövid kis latin versről („káptalani szekvenciáról”) van szó, amely egyszerre közösségi és személyes hangon fejezi ki mindazt, ami ebből az alkalomból eszembe jutott. Irodalmi pillanatkép a káptalan történetéből, amelynek szövegét magyar fordítással, elemző kommentárral és kottával ellátva innen töltheti le az, akit esetleg érdekelne (előbb a „request download ticket”, majd a „download” feliratú gombokat kell megnyomni).

R.Z.

2009. november 26.


EGY MÁSIK ÉVFORDULÓ:
VI. PÁL PÁPA AZ ÁLTALA BEVEZETETT ÚJ RÍTUSRÓL II.

Mint alapvető forrást az új liturgia bevezetésének jobb megértéséhez, magyar fordításban közzétesszük VI. Pál második beszédét, amelyet pontosan negyven évvel ezelőtt szentelt ennek a témának (az elsőt egy héttel korábban mondta el, továbbiakat pedig nem tartott). A beszéd elhangzásakor már csak négy nap volt hátra ádvent I. vasárnapjáig, amikor az új misekönyv és a hozzá tartozó hároméves olvasmányrend kötelezően felváltotta az eucharisztia ünneplésének hagyományos formáját.

Ezek a beszédek másként hatottak akkor, a 60-as évek végének turbulens politikai és kulturális légkörében, és másként hatnak most, amikor negyven év távlatából egy egész emberöltő eseményeire tekinthetünk vissza az Egyház életében. Magától értődő, hogy ha szerzőjük ma is élne, nem mondhatná el még egyszer ugyanezt. Valószínű, hogy nemcsak az időközben történelemmé vált tényeket venné figyelembe (pl. a reform tényleges megvalósulását az új latin mintakiadások népnyelvű fordításaiban és alkalmazásukat a liturgikus gyakorlatban), hanem ezek alapján saját akkori reményeit, bizakodásait is átértékelné, esetleg felülvizsgálná. Éppen ezért nem sok értelme van ezekkel a gondolatokkal úgy vitába szállni, mintha egy kortárs személy fogalmazta volna meg őket (ami persze nem jelenti azt, hogy ne volnának ma is olyanok, akik változatlanul ugyanezt mondják, most azonban nem őket idézzük). Ez az egyik oka annak, amiért józan mértéktartást kérünk azon olvasóinktól, akik nagyon nem értenek egyet e pápai beszédek tartalmával.

A másik ok az illő tisztelet, amely az Egyház felsőbb/legfőbb hatóságának minden katolikus részéről kijár.
Superior/Suprema Ecclesiae Auctoritas: ezt a kifejezést használja a kánonjog a pápára, amikor nem a személyét, hanem a hivatalát állítja előtérbe — mint pl. a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium rendelkezéséhez fűzött magyarázó megjegyzés bevezetésében, amelyet Pericle Felici érsek, a zsinat főtitkára 1964 november 16-án a 123. általános gyűlésen felolvasott: „Superiore dein Auctoritate communicatur Patribus nota explicativa praevia…” Ezzel a Nota Explicativa Praeviával, amely azóta nagybetűs fogalommá vált (ennek ellenére a rendelkezésnek az MKPK honlapján közölt fordításában nem szerepel), VI. Pál véglegesen lezárni vélte a vitát, amely a püspöki kollegialitás és a pápai primátus viszonyáról a zsinaton kirobbant (valójában a vita teológiai körökben máig zajlik, rendszeres megszólalásra késztetve a Hittani Kongregációt). Öt évvel később ugyanígy járt el VI. Pál abban a vitában is, amelyet az új misekönyv általános rendelkezéseinek hasonló szellemiségű egyoldalúságai keltettek: utasítására az eredeti szöveghez a végleges változatban hosszas előszót (Prooemium) csatoltak (ezért volt ennek egészen a legújabb 2000/2002-es kiadásig önálló számozása), amely kellően kidomborítja a szentmise áldozati jellegét, hangsúlyozva, hogy ez a tanítás az új rítusban is töretlenül érvényesül. A kiegészítés, amely a misekönyv többi részét érintetlenül hagyta, a bírálóknak természetesen nem volt elég, s így a viták e liturgikus kérdésről ugyanúgy tovább folynak, mint a kollegialitás és a primátus helyes dogmatikai értelmezéséről (azzal a különbséggel, hogy e téren viszont az illetékes kongregáció egészen a közelmúltig sokatmondóan hallgatott).

Láthatjuk tehát, hogy VI. Pál pápa következetesen elkötelezte magát egy olyan értelmezési gyakorlat mellett, amelyre a kiegészítés, a pontosítás, a „nemcsak …, hanem … is” logikája jellemző. Úgy vélte, ha röviden és világosan elmagyarázza, milyen szándékkal történnek ezek a reformok az Egyház életében, mi a céljuk, mi az üzenetük a korabeli katolikusok számára, azok nemcsak az okaikat fogják megérteni, hanem ahhoz is minden segítséget megkapnak, hogy a hagyománnyal összhangban váltsák valóra őket. Ezek a beszédek tehát joggal tekinthetők a liturgikus reformok olyan hiteles értelmezésének, amelyet nekik az Egyház legfőbb hatósága abban az időben adni kívánt. És éppen emiatt fölösleges velük negyven év távlatából vitába szállni, hiszen az Egyház legfőbb hatósága ma már nem ezt az értelmezést hirdeti. XVI. Benedek pápa, akit VI. Pál tett érsekké és bíborossá, számos alkalommal kritizálta mind a zsinat egyoldalú értelmezéseit, mind pedig a liturgikus reform gyakorlati megvalósítását. Az előbbi problémára híres karácsonyi beszédével adott választ (olasz szövegét l. itt, magyar összefoglalóját itt), az utóbbit pedig a reform reformjával kívánja orvosolni (erről l. korábbi bejegyzéseinket itt és itt).

Ez az a kontextus, amelyben az itt közölt forrásokat olvasni érdemes. A szövegek által megkívánt kommentárok, mint említettük, szétfeszítenék e műfaj kereteit, ezért elmaradnak (az érdeklődőknek egy angol és egy német helyet tudunk ajánlani). Helyettük érjük be egy megállapítással: ezek itt VI. Pál beszédei 1969-ből, akit 2009-ben XVI. Benedeknek hívnak.

* * *

VI. Pál pápa: Ancora noi vogliamo beszéd az 1969 november 26-i
általános kihallgatás alkalmával

(az olasz eredetit l. itt, a L’Osservatore Romanóban közölt
angol fordítást pedig itt)


Szeretett Fiaink és Leányaink!

Szeretnénk, ha figyelmeteket ismét arra a liturgikus újdonságra fordítanátok, amelyet a mise új rítusa képvisel: a következő vasárnappal, ádvent első vasárnapjával kezdődően, amely november 30-ára esik, megújított formában fogunk vele találkozni, amikor csak a szent áldozatot ünnepeljük. A mise új rítusa: egy változás, amely évszázados tiszteletreméltó hagyományt érint, s vele együtt azt az ősi vallási örökséget is, amelyről úgy éreztük, hogy érinthetetlenül szilárdnak kell maradnia és hogy őseink és szentjeink imádságát kell az ajkunkra adnia, hogy vigasztalást merítsünk belőle a szellemi múltunk iránti hűségben, amely múltat éppen azzal tettünk jelenvalóvá, hogy továbbadtuk az eljövendő nemzedékeknek. Egy ilyen alkalommal jobban megértjük azt az értéket, amelyet a történeti hagyomány és a szentek közössége jelent. A változás érinti a mise szertartásrendjét; s talán némi bosszúsággal vesszük majd észre, hogy már nem ugyanazokkal a szavakkal és gesztusokkal történnek a dolgok az oltárnál, amelyeket annyira megszoktunk, hogy már szinte nem is figyeltünk rájuk. A változás érinti a híveket is, hiszen arra irányul, hogy érdekeltté tegyen minden jelenlevőt, kizökkentve őket megszokott magánájtatosságukból vagy szokásos fásultságukból.

Fel kell készülnünk erre a többirányú kellemetlenségre, amely egyébként minden újdonságra jellemző, amely felborítja mindennapi szokásaink rendjét. Megfigyelhetjük, hogy éppen az ájtatosak lesznek a leginkább megzavarva, hiszen nekik megvan a maguk tisztes misehallgatási módja, s úgy érzik majd, hogy kizökkentik őket megszokott gondolataikból azért, hogy a másokéit kövessék. Talán maguk a papok is némi bosszúságot fognak érezni e tekintetben.


FELKÉSZÜLÉS A VÁLTOZÁSOKRA

Mit tegyünk e különleges és történelmi pillanatban?

Mindenekelőtt: készüljünk fel. Ezek az újdonságok nem kis dolgok; nem szabad megengednünk, hogy meglepjen bennünket a látvány, sőt talán kellemetlenség, amelyet a külső formáik okoznak. Mint értelmes embereknek, mint lelkiismeretes híveknek tájékozódnunk kell a szóban forgó újdonságokról. Annyi jó egyházi és kiadói kezdeményezés van, hogy ez nem is nehéz. Amint egy más alkalommal mondtuk, érdemes számot vetni azokkal az okokkal, amelyek e súlyos változás bevezetését indokolták: ezek a zsinatnak való engedelmesség, amely most átalakul a püspöknek való engedelmességgé, akik értelmezik ls végrehajtják az utasításait; és ez az első ok nem egyszerűen kánonjogi jellegű, vagyis a külső paranccsal kapcsolatos, hanem összekapcsolódik a liturgikus cselekmény karizmájával, vagyis az egyházi imádság hatalmával és hatékonyságával; ennek az imádság a legnagyobb tekintéllyel a püspökben szólal meg, utána pedig a papokban, akik segítik őt szolgálatában és akik, mint ő maga is, in persona Christi [Krisztus személyében] cselekszenek (vö. Ant. Szt. Ignác, Ad Eph., 4): Krisztus akarata, a Szentlélek fújása az, ami erre a változtatásra serkenti az Egyházat. Fel kell ismernünk a prófétai pillanatot, amely Krisztus misztikus testében, vagyis az Egyházban végbemegy, s amely megrázza, amely felébreszti, amely arra kötelezi, hogy megújítsa imádságának rejtélyes művészetét, mégpedig azzal a szándékkal, amely — mint említettük — a reform másik oka: hogy közvetlenebb és hatékonyabb módon egyesítse a hívők gyülekezetét, akik fel vannak ruházva a „királyi papsággal”, vagyis az Istennel való természetfölötti beszélgetés képességével akár az igeliturgia, akár az eucharisztikus áldozat hivatalos rítusában, amelyek együtt a misét alkotják.


AZ ÁTTÉRÉS A BESZÉLT NYELVEKRE

Nyilván e téren vehetjük majd észre a legnagyobb újdonságot: a nyelv megváltozását. Többé nem a latin lesz a mise elsődleges nyelve, hanem az, amelyen beszélünk. Aki ismeri a latin szépségét, erejét, kifejező szakralitását, annak a beszélt nyelvekre való áttérés bizonyára nagy áldozatot fog jelenteni: elhagyjuk a keresztény századok nyelvezetét, szinte profán betolakodókká válunk a szakrális nyelv irodalmi felségterületén, s így jelentős részét elveszítjük annak a nagyszerű és egyedülálló szellemi műalkotásnak, amely a gregorián ének. Igen, megvan az okunk a szomorkodásra, akár még az értetlenkedésre is: ugyan mivel helyettesíthetnénk ezt az angyali nyelvet? Egy felbecsülhetetlen értékű kincset áldozunk fel. De miért? Mi érhet többet, mint Egyházunk ezen kiemelkedő értékei? A válasz banálisnak és prózainak tűnik, mégis helytálló: mert emberi, mert apostoli. Többet ér, hogy értjük az imádságot, mint hogy azokba az ősi selyemruhákba öltözzék, amelyeket eddig királyi módra hordott; többet ér a nép részvétele, ezé a modern népé, amelynek lételeme a könnyen érthető és mindennapi érintkezésére átfordítható beszéd. Ha az isteni latin nyelv elválasztana minket a gyermekektől, az ifjúságtól, a munka és a közügyek világától, ha inkább homályos üveg volna, semmint áttetsző kristály, vajon helyesen tennénk-e mi, a lelkek halászai, ha továbbra is egyeduralkodóként őriznénk meg az imádság és a vallás nyelvi világában? Mit is mondott Szent Pál? Olvassuk csak el a Korintusiakhoz írt első levél 14. fejezetét (19 skk): „Inkább szólok öt érthető szót a gyülekezetben azért, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén.” Úgy tűnik, hogy ezt magyarázza Szent Ágoston, amikor így ír (Serm. 37 [10, 14]: PL 38, 228; vö. még Serm. 299 [6]: PL 38, 1371): „Amíg mindenki tanul, senki ne féljen a tanítótól” [Ágoston szavainak az eredetiben közölt olasz fordítása pontatlan, az idézés módja pedig megtévesztő, l. a fordítói megjegyzést a poszt végén]. Egyébként viszont az új miserítus előírja, hogy „a hívek tudják «latinul együtt énekelni legalább a miseordinárium részeit, különösen a hitvallást és az Úr imádságát, a miatyánkot»” (19. p.). De — mintegy figyelmeztetésként és vigasztalásul — emlékezzünk csak rá: a latin ettől még nem fog eltűnni Egyházunkból; megmarad, mint az Apostoli Szentszék hivatalos iratainak nemes nyelve; megmarad, mint az egyházi tanulmányok eszköze és mint kulcs ahhoz az örökséghez, amelyet vallási, történeti és humanisztikus kultúránk jelent; és fénye, ha lehetséges, még inkább felvirágzik.


RÉSZVÉTEL ÉS EGYSZERŰSÉG

És végül, ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy a mise alapvető váza továbbra is a hagyományos szerkezet marad, nemcsak teológiai, hanem szellemi jelentésében is; sőt ha a rítust úgy végzik, ahogy kell, még jobban megjeleníti a maga gazdagságát, amelyet nyilvánvalóvá tesz a szertartások nagyobb egyszerűsége, a szentírási szövegek változatossága és bősége, a különféle szolgálattevők közös cselekvése, a csönd, amely a rítus egyes mélyebb pillanatait jellemzi, és mindenekelőtt két nélkülözhetetlen követelmény: minden egyes résztvevő belső részvétele és a lélek kiáradása a közösségi szeretetben. Ennek a két követelménynek kell minden korábbinál jobban a lelki mélység iskolájává és a keresztény szociológia csendes, de igényes nevelőhelyévé tennie a szentmisét. A léleknek Krisztussal és testvéreivel való kapcsolata ily módon új és éltető erővel telik meg. Krisztus, az áldozat és a pap, az Egyház szolgálatán keresztül megújítja és felajánlja a maga megváltó áldozatát az ő utolsó vacsorájának szimbolikus rítusában, amely a kenyér és a bor színe alatt az ő testét és az ő vérét hagyja ránk, hogy személyes és lelki táplálékunkká váljék és az ő megváltó szeretetének és az ő halhatatlan életének egységébe olvasszon bennünket.


NORMATÍV ÚTMUTATÁSOK

De van még egy gyakorlati nehézség, amelyet a szent rítus kiemelkedő volta igencsak fontossá tesz. Hogyan fogjuk majd ünnepelni ezt az új rítust, ha még nincs a kezünkben egy teljes misekönyv, és annyi bizonytalanság lengi körül az alkalmazását? Nos, nem lesz haszontalan befejezésül felolvasni nektek néhány útmutatást, amelyeket az illetékes műhelytől, az Istentiszteleti Szent Kongregációtól kaptunk. Íme:

„Ami a rítus kötelező voltát illeti:

1. A latin szövegre nézve: azok a papok, akik latinul celebrálnak, magánmiséikben, de a jogszabályok által megállapított esetekben nyilvánosan is, 1971 november 28-áig használhatják akár a Római Misekönyvet, akár az új rítust.

Még ha a Római Misekönyvet használják is, alkalmazhatják a három új anaforát és a római kánont, az utolsó szöveg[változat]ban lehetővé tett rövidítésekel (egyes szentek, konklúziók elhagyása stb.). Ezenkívül népnyelven mondhatják az olvasmányokat és a hívek könyörgését.

Ha az új rítust használják, a hivatalos szöveget kell követniük a népnyelvnek fent tett engedményekkel.

2. A népnyelvű szövegre nézve. Olaszországban mindazoknak, akik a néppel miséznek, a következő november 30-ától kezdve az Olasz Püspöki Konferencia vagy más nemzeti konferencia által kiadott Miserítust kell használniuk.

Az ünnepek olvasmányait a következő helyekről kell venni:
— vagy a Centro Azione Liturgica által kiadott lekcionáriumból,
— vagy az eddig használt ünnepnapi Római Misekönyvből (Messale Romano festivo).

A hétköznapokon továbbra is a három évvel ezelőtt kiadott feriális lekcionáriumot kell használni.

Annak, aki magánmisét végez, semmi problémája nem támadhat, mivel latinul kell celebrálnia. Ha részleges engedély alapján népnyelven celebrál, a szövegekre nézve a fent, a néppel végzett misével kapcsolatban mondottakat kell alkalmaznia; a rítusra nézve azonban az Olasz Püspöki Konferencia által kiadott megfelelő Ordót kell követnie.”

Mindenesetre, és minden körülmény közepette, emlékezzünk rá, hogy „a mise Misztérium, amelyet a Szeretet halálában kell megélni. Isteni valósága felülmúl minden szót… A mise a kiváltképpeni Cselekmény, maga a megváltás műve abban az Emlékben, amely megjeleníti” (Zundel). Apostoli áldásunkkal.

Fordította: R.Z.

* * *

Fordítói megjegyzés a Szent Ágoston-idézethez

A szöveg szerzője (aki ezen a ponton nem feltétlenül azonos VI. Pál pápával, hiszen a pápai beszédeket ekkorra már több tagú szakértői csoport készítette elő) kissé hajánál fogva rángatja ide Szent Ágostonnak ezt a helyét (Sermones, 37, 10, 14: PL 38, 228). Az eredeti latin szöveg így szól: Dum omnes instruantur, grammatici non timeantur, ezzel azonban Augustinus egyáltalán nem az előbbi Szent Pál-idézetet (1Kor 14, 19) kommentálja, hiszen az ő 37. beszéde a Példabeszédek könyvének egy részletéről szól (31, 10—31). A Patrologia Latina 38. kötetének 228. hasábján Ágoston ezt a verset magyarázza (Péld 31, 20): manus autem suas aperuit pauperi, fructum autem porrexit inopi — „kezeit pedig megnyitotta a szegénynek, gyümölcsét pedig átadta a szűkölködőnek”. Az egyházatya ekkor így kiált fel: Eia, non nos pudet lanificium sanctum docere vos. Videte, si quis habet plenum sacculum, plenum horreum, plenam apothecam: omnia ista in colo sunt, transeant in fusum. Videte, quemadmodum neat, immo videte, quemadmodum neiat (dum omnes instruantur, grammatici non timeantur). — „Hej, nem szégyellünk szent fonásra tanítani titeket! Nézzétek csak, akiknek közületek tele van a zsákja, tele a magtára, tele az éléstára: mindez ott van a rokkán, most menjen át az orsóra. Nézzétek, hogyan fon, sőt nézzétek, hogyan foun (amíg mindenki tanul, ne féljünk a grammatikusoktól!).”

Miről van tehát szó? A pápa által idézett dum omnes instruantur, grammatici non timeantur nem a Szentírás kommentárja, hanem egy spontán kiszólás, amellyel Ágoston a nyelvvédő grammatikusokkal szemben saját magát mentegeti, amiért az irodalmi latin neat helyett az alcsonyabb stílusértékű, megbélyegzett neiat igealakot használta. Azt akarja mondani, hogy nyugodtan élhetünk helytelennek tartott nyelvi formákkal is, amíg a nép tanul belőle. Ezt a kijelentést tehát nem Ágoston vonatkoztatja Szent Pál szövegére, hanem a pápai beszéd írója, aki ráadásul a latin grammaticus szót a némileg mást jelentő olasz professore ‘tanár’ szóval helyettesítette — nyilván azért, hogy jobban megfeleljen a Szent Pál-féle tanítói aktusnak. Erről az érdekes szociolingvisztikai problémáról, amelynek semmi köze nincs a liturgiához vagy a teológiához, l. Robert A. Kaster alapvető monográfiáját: The guardians of language. The grammarian and society in late antiquity (The transformation of the classical heritage 11), Berkeley—Los Angeles—Oxford 1997, Ágostonról és e forráshelyről különösen: 85—86.

A másik hely, amelyet a pápai szöveg szerzője csak meghivatkozott (Sermones, 299, 6: PL 38, 1371), ugyanerre a nyelvhasználati kérdésre vonatkozik, ám egy sokkal híresebb, filológusok és teológusok által gyakran idézett példával, amely viszont még érintőlegesen sem köthető Szent Pálhoz, hiszen nincs szó benne a tanításról: «Christus», inquit, «Iesus», id est, Christus Salvator. Hoc est enim Latine Iesus. Nec quaerant grammatici, quid sit Latinum, sed Christiani, quam verum. Salus enim Latinum nomen est. Salvare et salvator non fuerunt haec Latina, antequam veniret Salvator: quando ad Latinos venit, et haec Latina fecit. — „«Krisztus», mondja [ti. az evangelista], «Jézus», vagyis Krisztus, a Megváltó (Salvator). Ezt jelenti ugyanis latinul a Jézus. Ne keressék a grammatikusok, mennyire latin [ez a szó], hanem [keressék] a keresztények, mennyire igaz. A salus ‘egészség, üdvösség’ ugyanis latin szó. A salvare ‘üdvözíteni’ és a salvator ‘üdvözítő’ nem voltak azok, mielőtt eljött a Megváltó: amikor a latinokhoz érkezett, ezeket is latinná tette.” Ágoston itt azzal érvel, hogy a grammatikusok által helytelenített szavak a keresztény nyelvhasználatban bevett szakkifejezésnek számítanak, amelyeket el kell fogadni. Ez hasonló, de nem teljesen azonos szempont azzal, amikor a vulgáris nyelvtani jelenségeket vette védelmébe (a grammatika és a lexika a nyelvi rendszer két eltérő szintjét alkotja).

2009. november 23.


ÁDVENTI MATUTÍNUM

2009. november 28-án, szombaton este fél 7 órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát tartunk ádvent első vasárnapjáról az esztergomi rítus szerint. A nap teljes zsolozsmáját tartalmazó kiadvány a helyszínen 500 Ft-ért megvásárolható, de az igényeket a megfelelő mennyiség biztosítása érdekében kérjük előre jelezni.
ÉVES ÁTTEKINTÉS

Tegnap délután, a pünkösd utáni utolsó vasárnap szentmiséjével, amely egyben a Haydn-sorozat záróaktusa is volt, megtartottuk a 2008-2009-es egyházi évre eső utolsó nyilvános szertartásunkat. Szokás szerint ezért a blog jobb oldali sávjáról eltávolítjuk az ez évi liturgikus alkalmakat. Az utókor emlékezetére alább archiváljuk őket: itt szerepel minden, a vasárnapi, fél 4 órai miséken kívüli liturgikus esemény, amelyet a káptalan az elmúlt évben nyilvánosan végzett. Istennek legyen hála értük!

2009. november 14. szombat, 20 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Dedikációs matutínum
2009. november 2. hétfő, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Halottak napi ünnepélyes gyászmise abszolúcióval
2009. október 31. szombat, 9 óra, Gödöllő Premontrei Szentlélek- és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plebániatemplom: Énekes szentmise Mindenszentek vigíliájáról
2009. október 25. vasárnap, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Ünnepélyes szentmise Krisztus Király ünnepéről
2009. szeptember 29. kedd, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szent Mihály-napi énekes szentmise
2009. szeptember 28. hétfő, 19 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szent Mihály-napi matutínum
2009. szeptember 8. kedd, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Kisboldogasszony-napi énekes szentmise
2009. augusztus 30. vasárnap, 17 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Énekes szentmise a pünkösd utáni 13. vasárnapról [a szokásos vasárnapi mise a belvárosi templomban elmarad]
2009. augusztus 27. csütörtök, 11 óra, Vác Piarista Szent Anna-templom: Ünnepélyes szentmise Kalazanci Szent József ünnepéről
2009. augusztus 20. csütörtök, 8 óra 45 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise Szent István király és hitvalló ünnepéről
2009. augusztus 15. szombat, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom Szent István-kápolnája: Nagyboldogasszony-napi énekes szentmise
2009. augusztus 13. csütörtök, 18 óra, Gödöllő Nepomuki Szent János-kápolna (Kastélytemplom): Énekes szentmise XI. Szent Ince pápáról
2009. augusztus 6. csütörtök, 18 óra, Péliföldszentkereszt Szalézi Szent Kereszt-kegytemplom: Énekes szentmise Urunk Színeváltozásáról
2009. július 28-29. kedd-szerda, 9 óra, Gödöllő Premontrei Szentlélek- és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plebániatemplom: Énekes szentmise
2009. július 13-17. hétfő-péntek, 12 óra, Bp. Országúti Ferencesek Szent István protomártír-plebániatemploma: Énekes szentmise
2009. június 29. hétfő, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Énekes szentmise Szent Péter és Pál apostolok ünnepéről
2009. június 23. kedd, 20 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szentivánéji matutínum
2009. június 14. vasárnap, 7 óra 30 perc, Sümegcsehi, Newman-kápolna: Énekes szentmise a pünkösd utáni 2. vasárnapról
2009. június 11. csütörtök, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Úrnapi ünnepélyes szentmise és körmenet
2009. június 1. hétfő, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Pünkösdhétfői énekes szentmise
2009. május 31. vasárnap, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Pünkösdvasárnapi ünnepélyes szentmise
2009. május 30. szombat, 20 óra, Bp. Pasaréti Ferences Páduai Szent Antal-plebániatemplom: Pünkösdi matutínum
2009. május 30. szombat, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Pünkösd vigíliájának ünnepélyes szertartásai és szentmiséje
2009. május 23. szombat, 10 óra 30 perc, Vének, Nepomuki Szent János-plebániatemplom: Ünnepélyes szentmise Apor Vilmos vértanú püspök emlékére
2009. május 21. csütörtök, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Áldozócsütörtöki ünnepélyes szentmise
2009. május 20. szerda, 20 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Áldozócsütörtöki matutínum
2009. május 9. szombat, 15 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Esküvő és énekes nászmise
2009. május 2. szombat, 14 óra, Eger, Ciszterci Szent Bernát-templom: Esküvő és énekes nászmise
2009. május 1. péntek, 8 óra, Bp. Vörösmarty utcai Oltáriszentség-plebánia: Énekes szentmise Szent Fülöp és Jakab apostolok ünnepéről
2009. április 19. vasárnap, 9 óra, Hódmezővásárhely, Szent István-plebániatemplom: Fehérvasárnapi ünnepélyes szentmise
2009. április 18. szombat, 20 óra, Hódmezővásárhely, Szent István-plebániatemplom: (Pót)húsvéti matutínum
2009. április 13. hétfő, 14 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Húsvéthétfői énekes szentmise
2009. április 8. szerda, 21 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Nagycsütörtöki matutínum
2009. április 5. vasárnap, 14 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Virágvasárnapi ágszentelés, proceszió és énekes szentmise passióénekléssel
2009. március 29. vasárnap, 15 óra 30 perc, Bp. Országúti Ferencesek Szent István protomártír-plebániatemploma: Feketevasárnapi énekes szentmise [a szokásos vasárnapi mise a belvárosi templomban elmarad]
2009. március 25. szerda, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom Szent István-kápolnája: Énekes szentmise Gyümölcsoltó Boldogasszony (Angyali Üdvözlet) ünnepéről
2009. március 19. csütörtök, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szent József-napi énekes szentmise
2009. február 28. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Nagyböjt első vasárnapi matutínum
2009. február 25. szerda, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom Szent István-kápolnája: Hamvazószerdai hamuszentelés, hamvazás és énekes szentmise
2009. február 7. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Hetvenedvasárnapi matutínum
2009. február 2. hétfő, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Processzió és ünnepélyes szentmise Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről
2009. január 6. kedd, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Vízkereszti énekes szentmise
2009. január 5. hétfő, 18 óra 30 perc, Gödöllő Premontrei Szentlélek- és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plebániatemplom: Vízkereszti matutínum és Csillagjáték
2009. január 1. csütörtök, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Kiskarácsonyi énekes szentmise
2008. december 29. hétfő, 18 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): (Pót)karácsonyi matutínum
2008. december 26. péntek, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise Szent István protomártír ünnepéről
2008. december 25. csütörtök, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise karácsony napjáról (missa tertia in die)
2008. december 24. szerda, 22 óra, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom Szent István-kápolnája: Énekes szentmise karácsony éjjeléről (missa prima in gallicantu)
2008. december 8. hétfő, 19 óra 30 perc, Bp. Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plebániatemplom: Ünnepélyes szentmise a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásáról
2008. november 29. szombat, 20 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Ádvent első vasárnapjának matutínuma

2009. november 22.

RENDSZERES SZENTMISÉK A RÉGI RÍTUSBAN HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

Ft. Alácsi Ervin János minden hétfőn, kedden és pénteken reggel 8 órakor hagyományos rítusú olvasott, illetve lehetőség szerint énekelt szentmisét mutat be a hódmezővásárhelyi Szentháromság-plebániatemplomban. (Vasárnaponként nem messze, a szegedi ferenceseknél továbbra is folytatódik az idén megkezdett és kiteljesedett gyakorlat.) A hír nemcsak azért jelentős, mert ezzel tovább gyarapodott azon magyar városok száma, amelyekben a "rendkívüli forma" nyilvánosan elérhető, hanem azért is, mert végre a Szentatya szándékának megfelelően egy plebánia a hivatalosan meghirdetett miserend részeként kínálja föl a híveknek ezt a formát. Kérjük a környékbeli olvasóinkat, hogy a hétköznap reggeli időpont ellenére ne bizonyuljanak méltatlannak ehhez a ma Magyarországon egyedülállónak számító lehetőséghez, vegyenek részt a szentmiséken és lehetőleg biztosítsák az állandó énekes és oltárszolgálatot.
ÁDVENTI LELKIGYAKORLAT

A Templomos Lovagrend minden évben szokásos, ádventi lelkigyakorlatát az idén nyilvánossá teszi további érdeklődőknek is. A lelkigyakorlatot vezeti és az elmélkedéseket tartja P. Kovács Ervin Gellért OPraem, aki egyben a lovagrend egyik rendi káplánja, hagyományos rítusú szentmisékkel és zsolozsmákkal egybekötve. (A lelkigyakorlaton a lovagrendi káptalan zárt a vendégek számára.) A lelkigyakorlat 2009. december 11-én este 6 órától december 13-án délig tart, helyszíne a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház. Részletes program, regisztrálás, egyéni jelentkezés a következő címen: info@templomosok.hu. További információ: http://www.templomosok.hu/

2009. november 21.

BARSI BALÁZS A HAGYOMÁNYOS LITURGIÁRÓL
(INTERJÚRÉSZLET)

Ez év ádventjére jelenik meg Telek Péter-Pálnak Barsi Balázzsal készített interjúkötete „Énekemmé lettek igazságaid” címmel. Az alábbi előzetest a kecskeméti hagyományos rítusú közösség honlapja közölte a kötet szerkesztője jóvoltából; eredetijét ld. itt.

– Amióta ismerlek, mindig is megkülönböztetett szeretettel viseltettél az Anyaszentegyház liturgiája, kétezer éves liturgikus örökségünk iránt. Mit jelent számodra, hogy a pápa úr, XVI. Benedek rendelkezése alapján ismét lehet misézni az ősi római miserítus mint „a római rítus rendkívüli formája” szerint?

– A pápa úr rendkívül bölcs döntésének tartom, melyet egészen bizonyos, hogy a Szentlélek sugalmazására hozott. Egyébként az ősi rítus eddig sem volt érvénytelenítve, csak az új liturgia bevezetésével háttérbe szorult, végzését külön vatikáni engedélyhez kötötték. A hivatkozási alapként folyton emlegetett II. Vatikáni Zsinaton végig a régi rítus szerint miséztek, és a máig érvényben lévő zsinati dokumentumokban megfogalmazott elvek sokszor köszönő viszonyban sincsenek azzal a gyakorlattal, amit sok helyütt, főleg Nyugat-Európában új liturgia címén művelnek. Meg vagyok győződve arról, hogy Benedek pápa rendelkezése a zsinat utáni fejlemények után egy nélkülözhetetlen kiegyensúlyozó lépés, mely megteremti a további szerves fejlődés, az igazi liturgikus megújulás lehetőségét.

– Vannak az Egyházban, akik úgy tekintenek a régi rítus újbóli hivatalossá tételére, mint egy agg főpap nosztalgiázására, és titkon azt remélik, vele együtt ez az anakronisztikus kezdeményezés is el fog tűnni…

– Lehet, hogy vannak, akik így gondolkodnak, de nem tudom, az ilyenek mennyiben nevezhetők katolikusnak, vagyis egyetemesnek. Annak viszont örülök, hogy végre lehetőség nyílik a higgadt és kiegyensúlyozott vitára a liturgia terén. A pápa úr ezzel a rendelkezésével a dialógus korszakát nyitotta meg, és végre nem kell tartanunk a „szentségtörés” vádjától, valamint különböző diszkriminatív címkéktől, ha meg merjük említeni, hogy nemcsak az előző korokban, hanem a II. Vatikáni Zsinat után is követtek el hibákat az Egyházban, és ezeket úgy érdemes megpróbálni kijavítani, hogy bátran merítünk a megelőző ezerkilencszáz év hagyományából. Hála Istennek, egyre több új kutatási eredmény lát napvilágot, és ez lehetővé teszi, hogy árnyalt képet kapjunk a liturgia ezerkilencszáz éves fejlődéséről és a legutóbbi évtizedekben lezajlott változásokról egyaránt. Azt gondolom egyébként, hogy Benedek pápa nem nosztalgiázik, hanem egyházfői felelősségét átérezve, az evangéliumi bölcs gazda módjára cselekszik, amikor régit és újat egymás mellé téve, a két rítus egymásra hatása által szeretné előmozdítani a liturgia és az Egyház megújulását. A ma hívő embere nem a II. Vatikáni Zsinat előtti kor embere, aki alig várja, hogy anyanyelvén hallja Isten igéjét és értsen valamit a miséből – ő már nem kiskorú, nem „laikus” többé; Isten szent népének, királyi papságának tagjaként határozza meg magát, alkalma nyílik a tevékeny részvételre, mégis sokszor hiányérzete van az újfajta misén, és valami mélyebbre vágyik a liturgiában. Nem is beszélve arról a temérdek fiatalról, akik csak úgy szomjaznak a transzcendenssel való találkozásra. Miért kellene ezért az ortodoxiához vagy pláne keleti vallásokhoz fordulniuk, amikor a római Egyházban is megvan rá a lehetőség, mindennél jobban a szentmise évezredes liturgiájában? A közkeletű tévhittel ellentétben ez a miseforma nem középkori vagy pláne ellenreformációs találmány, hanem a kereszténység kezdeteitől folyamatosan kibontakozó liturgia, Nagy Szent Gergely pápa, a Tridenti Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat miséje. Hiszem, hogy a papok és hívek üdvére válik, ha újra felfedezik és jobban megismerik.

– Nem érzed úgy, hogy a kétféle, egymástól nyelvben, mozdulatokban és egyéb jelekben is meglehetősen különböző miseforma ütközik benned?

– Nem, ütközésről nincs szó, legfeljebb súrlódásról. Tény, hogy az 1969-es misekönyv a jelek szintjén törést hozott, de az érvényesség szintjén nem. A pápa úr ezért hangsúlyozza, hogy egyetlen rítus kétféle formájáról van szó, melyek mostantól élő kölcsönhatásba léptek egymással. Szent Péter utódjának kifejezett szándéka, hogy előbb-utóbb ismét egyetlen miseforma legyen, de azt nem íróasztal mellett ülve, a meglévő szövegek összeollózásával vagy pláne újak költésével, saját liturgikus fantáziánk alapján kell megszerkeszteni, hanem az egyetlen római rítus jelenlegi két formáját hűségesen kell végezni, a többit pedig nyugodt szívvel a teremtő Lélekre bízni. Hiszem, hogy szép fokozatosan majd nyilvánvalóvá válik, hogy mi az, ami a Lélek sugallatára, s mi az, ami csupán az emberi psziché termékeként került be a liturgiába, különös tekintettel azokra a „modern” dolgokra, melyeket néhány évtized múlva mindannyian elviselhetetlenül avíttnak, unalmasnak és idegennek érzünk, s melyeket a keresztény kultusz előbb-utóbb ki is fog vetni magából. Ami engem illet, mióta az ősi formát behatóbban ismerem, az új forma szerinti misében lehetőség szerint azt választom, ami a kontinuitásra utal, és ahol nincs előírva, hogy mit hogyan kell tenni – például a tömjénezés esetében –, ott a régit követem. Ugyanakkor a régi forma szerinti misében mindazt magyarul mondom, amit csak lehet. Az a tapasztalatom, hogy így kézzelfogható lelki közelségbe kerülök az Anyaszentegyház szent papjaival Nagy Szent Gergely pápától John Henry Newman bíboroson át Pio atyáig, és az új liturgia szerinti misét is más lélekkel mutatom be minden áldott nap. A sümegi templomban vasárnapról vasárnapra tapasztalom, hogy a liturgia objektív lelkisége milyen vonzerővel bír. Akik részt vesznek a misén, ott valami olyat tapasztalnak, ami túlmutat rajtam és minden emberi mutatványon. Ifjú papok és értelmiségiek keresnek meg egyre többen, mert a tiszta forrás vizét ízlelik meg az élő liturgikus hagyományban.

– Ha ez ennyire egyértelmű, akkor miért van annyi liturgikus visszaélés?

– Az antiliturgikus, hanyag és méltatlan misézés hátterében általában két dolog húzódik meg. Az egyik az exhibicionizmus, a magamutogatási vágy, mely inkább a fiatalabbakat kísérti arra, hogy hétről hétre valamilyen új liturgikus ötlettel lepjék meg a híveket. Ilyen például az a külföldi gyakorlat, hogy szív alakú, piros lufikat osztanak ki, melyeket a prefáció kezdetén, arra, hogy „Emeljük föl szívünket” – „Fölemeltük az Úrhoz”, elengednek, s azok ott maradnak szépen a templom mennyezetére tapadva, egyszer s mindenkorra elvágva a lehetőségét is annak, hogy a hívek megértsék, mit jelent a szívünket Istenhez felemelni. A másik pedig a papi lustaság, mely az évek előrehaladtával mindannyiunkat egyre jobban fenyeget. Erre példa egy nálunk is elterjedt – ma már hála Istennek visszaszorulóban lévő – szokás, hogy a főcelebráns a kifejezett előírás ellenére sem vesz fel miseruhát. Ha rákérdeznek, miért nem, próbál rá valamiféle magyarázatot adni, de valójában azt gondolja, hogy a melegben ugyan mi szüksége volna még egy ruhadarabra. Így válik a liturgia az egyéni komfortérzet, kényelmesség függvényévé. A régi rítusban az ilyen elhajlások és arányeltolódások elképzelhetetlenek. A rubrikák pontos betartása megóvja a papot attól, hogy úgy tekintse a liturgiát, mint saját egyéni áhítatának vagy kreativitásának eredményét, és hogy a legszentebb misztériumok ünneplését kiszolgáltassa aktuális hangulatának, közérzetének. Ezért is tartanám elengedhetetlenül fontosnak, hogy minden latin rítusú papnövendéknek meg kelljen tanulnia a régi rítus szerinti misézést, és akár vizsgát is tenni belőle, még akkor is, ha esetleg soha életében nem fog eszerint misézni. Egy teológiát tanuló kispapnak dogmatikából sem elég egy hittételt a mai, legújabb megfogalmazásában tudnia, hanem bizony a történeti fejlődését is ismernie kell – ugyanez fokozottan érvényes a liturgiára, hiszen ősi tétel a lex orandi-lex credendi, az imádság és a hit szabályának egysége.

– Nincs igazuk azoknak, akik szerint annál igazibb a szentmise, minél inkább hasonlít Jézus utolsó vacsorájához?

– Ez egy hangzatos, de teljességgel tudománytalan állítás. A kezdetekhez visszatérni kétezer év történelmét figyelmen kívül hagyva egyrészt lehetetlenség, másrészt viszont az Egyház szerves fejlődésének és a Szentlélek folyamatos működésének tagadása is lenne. Hogy az apostoli korban hogyan miséztek, pontosan nem tudjuk, de az biztos, hogy nem másolták az utolsó vacsorát – a zsidó apostolok esetében teljes képtelenség is lett volna, hogy a húsvéti rítust más napokon megismételjék –, és az Eucharisztiát kezdettől fogva mint Krisztus megváltó művének foglalatát ünnepelték. Márpedig nem tudom elképzelni, hogy Krisztus hagyta volna, hogy Egyháza kétezer esztendőn át félreértésben legyen. A Szentlélek nem „sztrájkolt” pünkösdtől egészen a II. Vatikáni Zsinatig, hanem mindvégig hatással volt a liturgia formálódására. Ezért nem az a helyes, ha megpróbáljuk lecsupaszítani a liturgiát, elég, ha csak attól sikerül megszabadítani, ami nem szerves fejlődés eredményeként alakult ki benne, hanem önkényes változtatások következtében rakódott rá, és akkor felragyog az, ami igazán lényeges. Azt hiszem, az Egyház megújulásának egyik, ha nem a legfontosabb eszköze éppen az, hogy az Eucharisztia végtelenül törékeny, finom és gyöngéd misztériumát ismét a középpontba helyezzük. Kisöpörjük a templomokat, rendbe tesszük a tabernákulumokat, a misét megtisztítjuk minden giccstől, öncélú művészieskedéstől, érzelgősségtől, magamutogatástól, divattól. Így tudjuk csak valóban beengedni Jézust az életünkbe, mert nem ő hasonul a mi természetünkhöz, mint a szent színek: a kenyér és a bor, hanem ő akar minket a szentáldozás által saját isteni természetéhez hasonítani.

2009. november 19.


EGY MÁSIK ÉVFORDULÓ:
VI. PÁL PÁPA AZ ÁLTALA BEVEZETETT ÚJ RÍTUSRÓL I.


Úgy látszik, az évfordulók — akárcsak a „római lázak” (vö. Petrus Damiani szavait e poszt végén) — nem hagynak nyugtot az embernek. Bár nem kívánunk mindent egyfolytában ünnepelni, hiszen ez magát az ünnep lényegét üresítené ki, most mégis egy igen fontos dologról van szó. Negyven évvel ezelőtt, ádvent I. vasárnapján lépett hatályba az az „új miserend” (nem hivatalos latin megjelöléssel: novus ordo missae, rövidítve NOM), amelyet ma az egész világ a Katolikus Egyház hivatalos liturgiájaként ismer és amelyet ezért XVI. Benedek pápa jogi szakkifejezéssel a római rítus rendes formájának nyilvánított. Az új Missale Romanum kihirdetője, VI. Pál pápa közvetlenül e nagy jelentőségű esemény előtt két rövid beszédben foglalkozott a liturgikus változásokkal, amelyeket a szerdai általános kihallgatások alkalmával olvasott fel az előtte megjelent híveknek. Az első beszédet 1969 november 19-én, a másodikat november 26-án tartotta.

Ma, negyven évvel később sokan nem értik, mi szükség van rá, hogy az új liturgia mellett ismét megjelenjék a régi mint a római rítus rendkívüli formája. Mások ezzel szemben éppen azt nem értik, mi szükség volt egyáltalán egy teljesen új rítusra, amely — Ratzinger bíboros szavait idézve (Das Fest des Glaubens. Versuche über die kirchliche Liturgie, Einsiedeln 1981, 77) — „úgy lett kiadva, mintha egy professzorok által újonnan kidolgozott könyv volna, nem pedig a folyamatos növekedés egyik fázisa”. VI. Pál erre a kérdésre próbál meg választ adni. Érvelése, következtetései eltérnek attól, amit mai utóda, XVI. Benedek tanításában olvashatunk, viszont pontosan kifejezik azokat a szándékokat és motivációkat, amelyek a hatvanas évek végén az egész Egyházat áthatották. E szövegek tehát értékes forrásai a Katolikus Egyház jelenkori történetének, s minden eddigi szakmunkánál jobban segítenek megérteni, hogyan és miért alakult olyanná a liturgia, amilyennek ma általában ismerjük.

A két beszédnek eddig még nem készült magyar fordítása, de külföldön sem született olyan tudományos munka, amely részletesen összevetette volna a konkrét pápai szándékokat és várakozásokat a későbbi valósággal (ami érthető is, hiszen ez a kérdés egészen a közelmúltig tabunak számított). Itt most csak az előbbi hiányt kívánjuk pótolni, az érdemi kommentárhoz ugyanis külön monográfiára volna szükség.


POST SCRIPTUM

A megjegyzések alapján úgy tűnik, mégsem hagyhatjuk a forrást teljesen kommentár nélkül. Az évfordulóra való tekintettel e beszédekkel is foglalkozik a tradicionalista blogoszféra doyenja, az amerikai Father Z(uhlsdorf), akinek az első beszédről szóló hang-posztja (podcast) itt hallgatható meg. A német Summorum Pontificum Blog szintén közli a szöveg fordítását némi kommentárral.

* * *

VI. Pál pápa: Vogliamo richiamare beszéd az 1969 november 19-i általános kihallgatás alkalmával

(az olasz eredetit l. itt, a L’Osservatore Romanóban közölt
angol fordítást pedig itt)


Szeretett Fiaink és Leányaink!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket valamire, ami a közeljövőben történik majd a latin katolikus egyházban és amit kötelezően alkalmazni kell az olasz egyházmegyékben a most következő első ádventi vasárnaptól kezdve, amely ebben az évben november 30-ára esik: ez pedig a mise új rítusának bevezetése a liturgiába. A misét olyan formában fogjuk ünnepelni, amely meglehetősen eltér attól, amelyben négy évszázada, vagyis a Tridenti Zsinat utántól, V. Szent Pius óta ünnepelni szoktuk.

Ebben a változásban van valami meglepő, valami rendkívüli, hiszen úgy tartottuk, hogy a mise vallásos kultuszunknak és hitünk hitelességének hagyományos és érinthetetlen kifejezésmódja. Feltehetjük a kérdést: miért e változás? És miben áll ez a változás? Milyen következményekkel jár a szentmisén részt vevők számára? A válaszokat e kérdésekre, és a többi hasonlóra, amelyek egy ilyen jelentős újdonsággal kapcsolatban felmerülnek, megkapjátok majd minden templomban, s bőven találkozhattok velük minden vallásos kiadványban, minden iskolában, ahol a keresztény tanítást oktatják. Arra buzdítunk benneteket, hogy figyeljetek ezekre, és ügyeljetek rá, hogy ily módon némileg világosabb és mélyebb képet kapjatok a mise bámulatos és titokzatos értelméről.


A ZSINAT SZÁNDÉKA

Addig is ebben a rövid és egyszerű beszédben megpróbáljuk eloszlatni lelketekben az első természetes nehézségeket, amelyeket ez a változás okozna, mégpedig három kérdés vonatkozásában, amelyek elsőként juthatnak róla eszünkbe.

Miért e változás? A válasz: azért, mert ez volt a kifejezett szándéka a nemrég tartott egyetemes zsinatnak. A zsinat ezt mondja: „A szentmise rendjét úgy kell felülvizsgálni, hogy világosabban kitűnjék az egyes részek sajátos jelentése és kölcsönös összefüggése, és hogy könnyebbé váljék a hívek áhítatos és tevékeny részvétele. Ezért a szertartásokat — lényegük hűséges megőrzésével — tegyék egyszerűbbé, hagyják el mindazt, ami az idők folyamán megkettőződött vagy kevésbé hasznosként járult hozzájuk, néhány elemet viszont, amelyek az idők mostohasága folytán kivesztek, állítsanak helyre a szent atyák ősi szabályai szerint, ahogy az alkalmasnak vagy szükségesnek látszik” (Sacrosanctum Concilium, 50. p.).

A készülőben levő reform eszerint az Egyház egy tiszteletet parancsoló rendelkezését valósítja meg; az engedelmesség cselekedete; olyan cselekedet, amellyel az Egyház önmagához való következetességét fejezi ki; egy lépés előre a hiteles hagyományban; a hűség és az életerő megnyilvánulása, amelyeket mindnyájunknak készségesen magunkévá kell tennünk. Nem önkényes cselekedet. Nem mulandó vagy szabadon választható kísérlet. Nem valamely dilettáns rögtönzése. Törvény, amelyet a szent liturgia tekintélyes művelői gondoltak ki, amelyet hosszasan megvitattak és tanulmányoztak; jól tesszük tehát, ha örömteli érdeklődéssel fogadjuk, s pontosan és egységesen megtartva alkalmazzuk. Ez a reform véget vet a bizonytalanságoknak, a vitáknak, az önkényes visszaéléseknek; és arra a rituális és érzelmi egyöntetűségre szólít fel minket, amely a Katolikus Egyház sajátja, amely örököse és folytatója annak az első keresztény közösségnek, amely teljesen „egy szív és egy lélek” volt (ApCsel 4, 32). Az egyházi imádság korális jellege az Egyház egységének és katolicitásának egyik jele és egyik erőssége. A küszöbön álló reform nem rombolhatja szét és nem is zavarhatja meg ezt a korális jelleget: inkább meg kell erősítenie és új lélekkel, ifjúi lelkülettel kell megszólaltatnia.


VÁLTOZATLAN TARTALOM

Egy másik kérdés: miben áll ez a változás? Meg fogjátok látni; sok új rituális előírásban áll, amelyek — különösen kezdetben — némi odafigyelést és egyfajta gondosságot igényelnek. A személyes áhítat és a közösségi érzés könnyűvé és kedvessé teszik majd számotokra ezeknek az új előírásoknak a megtartását. Világosan kell látni azonban, hogy semmi sem változott meg a mi hagyományos misénk lényegében. Egyeseket talán megzavarhat a szertartás egy részlete vagy egy újólag hozzáfűzött rubrika, mintha az valami változást vagy valami csökkenést jelentene vagy leplezne a katolikus hit végérvényesen megszerzett és tekintélyileg megállapított igazságaiban, s mintha ennek eredményeként az imádság törvénye, a lex orandi és a hit törvénye, a lex credendi közötti azonosság szenvedne csorbát.

Ez azonban nem így van. Egyáltalán nem. Először is mert a rítus és a neki megfelelő rubrika önmagában még nem dogmatikai meghatározás, a teológiai minősítésük is különböző értékű lehet a liturgikus kontextus alapján, amelyre vonatkoznak; olyan gesztusok és kifejezések ezek, amelyek az isteni jelenlét kimondhatatlan misztériumában megélt és abból élő vallásos cselekményre utalnak, amely nem mindig azonos formában valósul meg és amelyet csak a teológiai kritika képes elemezni és kifejezni logikailag kielégítő hittani formulákban. Azután mert az új rend szerinti mise ugyanaz a mise és az is marad, mint amelyet mindig ismertünk, még ha ez az azonosság bizonyos tekintetben egyértelműbbé lett is téve. Az egységet az utolsó vacsora, a keresztáldozat és e kettőnek a misében való képviseleti megújítása között az új rend ugyanolyan sérthetetlen módon állítja és ünnepli, mint a megelőző. A mise Krisztus utolsó vacsorájának emléke és az is marad, amelyben az Úr, átváltoztatva a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé, megalapította az új szövetség szentségét, és azt akarta, hogy ez az ő papságának erejénél fogva, amellyel az apostolokat felruházta, legyen megújítva a maga azonosságában, csak éppen más módon, vagyis vértelen és szentségi módon felajánlva, az ő örök emlékezetéül, amíg az idők végén vissza nem tér (vö. De la Taille: Mysterium Fidei, Elucid. IX).


NAGYOBB RÉSZVÉTEL

És amikor úgy találjátok majd, hogy az új rítusban világosabban jelenik meg az igeliturgia és a tulajdonképpeni eucharisztikus liturgia kapcsolata, mintha az utóbbi az előbbit megvalósító válasz volna (vö. Bouyer), vagy amikor észreveszitek, hogy mennyivel jobban hívja részvételre az eucharisztikus áldozat ünneplésében a hívek gyülekezetét, akik a misében teljesen az „Egyház” és annak is érzik magukat, vagy amikor a mi misénk más csodálatos sajátosságai tárulnak fel előttetek, ne higgyétek, hogy mindezzel meg akarnánk változtatni annak eredeti és hagyományos lényegét; inkább tanuljátok meg értékelni azt, ahogy ezen új és kiterjedtebb nyelvezet révén az Egyház hatékonyabbá kívánja tenni liturgikus üzenetét, s közvetlenebb és lelkipásztoribb módon akarja azt közelebb hozni minden gyermekéhez és Isten egész népéhez.

Így tehát válaszolhatunk a harmadik kérdésre, amelyet feltettünk magunknak: milyen következményekkel jár ez a szóban forgó újítás? Az előirányozott, jobban mondva a szándékolt következmény az, hogy a hívek nagyobb értelemmel, gyakorlatibb módon, jobban átélve és megszentelődve vegyenek részt a liturgikus misztériumban, vagyis Isten Igéjének hallgatásában, amely él és visszhangzik az elmúlt századokban és mindnyájunk lelkében, továbbá Krisztus szentségi és engesztelő áldozatának misztikus valóságában.

Nem „új miséről” beszélünk tehát, hanem inkább az Egyház életének „új korszakáról”. Apostoli áldásunkkal.

Fordította: R.Z.

2009. november 18.

ÉVFORDULÓK HETE V.
KÉPEK A KÁPTALAN TÖRTÉNETÉBŐL: 2008

Amint az eddigi beszámolókból kiderült, ma van pontosan két éve annak, hogy a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban megkezdődtek a Szent Mihály Laikus Káptalan vasárnapi szentmiséi a római rítus rendkívüli formájában. Ezzel elérkeztünk az évfordulós hét végpontjához, s így megemlékező sorozatunkat is befejezzük. Az utolsó bejegyzésben az első olyan esztendőről adunk képes összefoglalót, amelyben immár hétről hétre sikerült megélnünk a hagyományos liturgia gazdagságát. A továbbiakban az efféle visszatekintéseket a naptári évek végén, karácsony és újév között fogjuk közzétenni.

A III. részben sok olyan fényképet közöltünk, amelyek a legfontosabb ünnepek miséiről és zsolozsmáiról készültek. Bár ezek az ünnepek 2008-ban is megismétlődtek, mégsem akarjuk ugyanazt újra bemutatni, így most inkább a rendkívüli liturgiákat és a közösségünk életével kapcsolatos egyéb eseményeket emeljük ki. Ez utóbbiak sorában az első a káptalan vezetőségének február elején tartott ülése, az ún. Capitulum Particulare (részkáptalan) volt, amelyen a legsürgősebb teendőket és a középtávú munkatervet beszéltük meg.

Capitulum Particulare (2008 február 9.)

Nagy örömünkre 2008-ban először tarthattuk meg a virágvasárnapi szentmise előtt a barkaszentelés szertartását a hozzá csatlakozó körmenettel.

Barkaszentelési szertartás (2008 március 16.)

A szentmiséinket látogató hívek tudják, hogy állandó helyünk, a belvárosi templom hétköznap esténként rendszeresen, egyes vasárnap délutánokon pedig kivételesen foglalt, ezért ilyenkor másutt ünnepeljük a szertartásokat. Legfontosabb „pótmise-helyünk” a zsolozsmáink rendes helyszínéül szolgáló Váci utcai Szent Mihály-templom, ahol 2008-ban a fehérvasárnapi misét tartottuk.

Énekes szentmise (2008 március 30.) — Lépcsőima

A virágvasárnap és húsvétvasárnap közé eső nagyheti szertartásokat a megfelelő feltételek híján egyelőre nélkülöznünk kell. Némi kárpótlást jelentett azonban, hogy lehetőségünk nyílt a pünkösdi vigília rítusainak elvégzésére a felvidéki Szímő községben, ahová Fehér Roland és felesége, Thomas Györgyi hívta meg a káptalant. Az egész szertartás a húsvéti vigília menetét követi, a próféciák többsége és a keresztelőkút megáldása pedig szövegében is változatlanul ismétli meg azt.

Pünkösdi vigília (2008 május 10.) — Könyörgés az egyik prófécia után

Pünkösdi vigília (2008 május 10.) — A keresztelőkút megáldása

A káptalan vidéki szereplései általában felkérésre történnek. Júniusban első alkalommal asszisztáltunk hagyományos esküvői szertartáson (Csanaky Iván László & Cecilia M. Bogowith), amelyre a pécsi székesegyházban került sor. Ervin atya az esztergomi rítus utolsó formája szerint (Collectio rituum ad instar appendicis Ritualis Romani ad usum dioecesium et parochiarum linguae Hungaricae a Sancta Sede probata, Budapestini 1961) eskette össze a jegyespárt, majd nászmisét celebrált.

Énekes nászmise (2008 június 7.) — Oltárfüstölés a mise elején

A rendkívüli misék mellett időnként rendkívüli zsolozsmákat is tartunk. 2008-ban ilyen volt a Sarlós Boldogasszony ünnepén énekelt vesperás, amelyet követően ez a kép készült a Váci utcai Szent Mihály-templom előtt.

Káptalani csoportkép (2008 július 2.)

Az augusztus különösen gazdag volt liturgikus vonatkozású programokban. A legfontosabb esemény a „XVI. Benedek pápa és a szent liturgia” című nemzetközi konferencia volt, amelynek előkészítésében és lebonyolításában a káptalan tagjai igen komoly tudományos, technikai és liturgikus szerepet vállaltak. A rendezvényt közvetlenül megelőzte a szokásos gödöllői szkólatalálkozó, amelynek keretében — mintegy főpróbaként — Ervin atya szentmisét mutatott be a gödöllői királyi kastély kápolnájában. A konferencia programjában két régi rítusú mise szerepelt: az egyik egy káptalani missa cantata volt a belvárosi templomban, a másik pedig egy ünnepélyes főpapi szentmise (missa pontificalis sollemnis), amelynek a terézvárosi plébániatemplom adott otthont. Az utóbbit, amelyre egész Magyarországon 40 év óta először került sor, Edmond Farhat érsek, bécsi apostoli nuncius celebrálta. A hónap végén — mintegy levezetésként — megtartottuk a hagyományos latintábort Gödöllőn, amelynek során naponta vettünk részt egyszerűbb formájú énekes magánmisén.

Énekes mise a szkólatábor alatt (2008 augusztus 13.) — A kánon második fele

Énekes mise a konferencia alatt (2008 augusztus 23.) — Ite missa est előtt

Ünnepélyes főpapi szentmise a konferencia alatt (2008 augusztus 24.) — A püspök beöltözése a sekrestyében

Énekes magánmise a latintábor alatt (2008 augusztus 27.) — Evangélium

Életkép a latintáborból (2008 augusztus 29.)

A laikus káptalan munkáját számos klerikus támogatja határokon innen és túl (köztük többen a pártoló tagságot is elfogadták), intézményes szempontból azonban főleg szerzetes közösségekkel ápolunk szoros kapcsolatot. Ezek között ki kell emelni a gödöllői premontrei kanonokokat, akikhez időközben Ervin atya is csatlakozott, novíciusként a Gellért nevet kapva, és a ferences testvéreket, akik többször biztosítottak helyet liturgiáinkhoz és a régi rítusú misézést oktató tanfolyamokhoz. A pünkösd utáni 25. vasárnap káptalani szentmiséjét így az Országúti ferencesek Szent István Protomártír-plébániatemplomában tarthattuk meg.

Ervin Gellért atya a ferences templom sekrestyéjében (2008 november 2.)

A ferences templom főoltára a szentmise előtt (2008 november 2.)

Hasonló kapcsolat kezd kialakulni a kármelita és a klarissza apácákkal, a piarista renddel, valamint a budapesti pálosokkal is, akiknek Szent István-kápolnáját a Gellért-hegyi sziklatemplomban szintén több alkalommal vehettük igénybe, 2008 karácsonyán már itt tartva meg első saját (majdnem) éjféli misénket. A CLSMA ez évi képes krónikáját a pótlólagosan elénekelt karácsonyi matutínum képével zárjuk.

Énekes szentmise (2008 december 24.) — Ecce, Agnus Dei

Pótkarácsonyi matutínum (2008 december 29.) — Invitatórium

ÉVFORDULÓK HETE IV.
VIDEÓK 2007-BŐL

Az előző bejegyzésben a 2007. év képei közül válogattunk. Most azt a néhány videófelvételt osztjuk meg, amelyek egy énekes magánmise, valamint egy káptalani zsolozsma alkalmával készültek. A perenyei népvecsernye és az első nagyböjti vasárnap teljes miséje feltöltés alatt áll a Gloria.tv-re; mihelyt ez sikerrel megtörténik, a két videót szintén beágyazzuk.


I. Missa cantata privata a Váci utcai Szent Mihály-templomban 2007 április 29-én (húsvét utáni III. vasárnap)

1. Introitus, Kyrie, Gloria, kollekta




2. Allelúja




3. Evangélium




4. Prefáció, Sanctus, kánon




II. Karácsonyi matutínum 2007 december 29-én (pótlólagosan megtartva), a IX. olvasmány eleje a III. nokturnusból

2009. november 17.

ÉVFORDULÓK HETE III.
KÉPEK A KÁPTALAN TÖRTÉNETÉBŐL: 2007

A 2007. polgári év a kegyelmek esztendeje volt. Július 7-én jelent meg, majd szeptember 14-én lépett hatályba Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű motu propriója, amely véglegesen megszüntette a hagyományos római rítusú liturgia végzésének jogi akadályait. Ez a mi számunkra elsősorban a nyilvános misézésben jelentett nagy előrelépést, hiszen a zsolozsmára a korábbi korlátozások nem vonatkoztak. Nagy örömünkre Kovács Ervin atya tartósan csatlakozott közösségünkhöz, és miután Andrzej Komorowski atyát rendi elöljárói májustól Amsterdamba helyezték át, magára vállalta a káptalani liturgiák celebránsi feladatkörét. Íme, az év eseményei képekben és rövid kommentárral.

A Jáki kápolnában vízkereszt ünnepén tartottuk a második szentmisét, amelyet házszentelés követett. A vízkereszti zsolozsmára, amely először egészült ki a középkori magyar forrásból ismert Csillagjátékkal (Tractus stellae, szövegét l. itt, előadását pedig ebben a filmben), kivételesen egy héttel később került sor.

Ünnepélyes szentmise (2007 január 6.) — Szentáldozás

Csoportkép a szentmise után, amelyre a képen láthatók mindegyike
Magyarország, ill. Európa más-más városából érkezett a Jáki kápolnába


Házszentelő (2007 január 6.)

Vízkereszti zsolozsma (2007 január 12.) — Genealógia

Vízkereszti zsolozsma (2007 január 12.) — Csillagjáték

2007-ben igen rövid volt a vízkereszt utáni idő, s már február elején megkezdődött az előböjt, amit a káptalan virrasztó zsolozsmával szokott megünnepelni. A szertartáson pap hiányában ezúttal Földváry Miklós dékán officiált.

Hetvenedvasárnapi matutínum (2007 február 3.) — IX. olvasmány

A következő hétvégén a káptalan kirándulást tett a Szombathely közelében fekvő Perenye községbe, ahol Rétfalvi Balázs és Medgyessy-Schmikli Norbert tagtársaink szervezésében a templombúcsú alkalmából népvecsernyét adott elő Szent Ágota szűz és vértanú tiszteletére (erről az eseményről videófelvétel is készült, amelynek feltöltése a Gloria.tv-re folyamatban van). A népvecsernye előtt privátim esztergomi vesperást tartottunk, vasárnap pedig Ervin atya szentmisét celebrált a Nepomuki Szt. János-kápolnában.

Szentmisére menet, a háttérben a plébániatemplommal (2007 február 11.)

Káptalani csoportkép (2007 február 11.)

Nagyböjt I. vasárnapján újabb szentmise volt a Jáki kápolnában, amelynek videófelvétele a Gloria.tv-n megtekinthető [jelenleg csak az első két és fél perc, valószínűleg technikai probléma miatt].

Ünnepélyes szentmise (2007 február 25.) — Bevonulás előtt

A nagyhét szerdáján tartottuk a káptalan első általános közgyűlését, a Capitulum Generalét, majd este átvonultunk a Szent Mihály-templomba, hogy elvégezzük a nagycsütörtöki virrasztó zsolozsmát, az ún. Officium tenebrarumot.

Capitulum Generale (2007 április 4.)

Nagycsütörtöki sötét zsolozsma (2007 április 4.) — Belülről

Nagycsütörtöki sötét zsolozsma (2007 április 4.) — Kívülről

A liturgikus hagyományoknak megfelelően húsvétvasárnap került sor Földváry Luca keresztelőjére a Szent Mihály-templomban az esztergomi rítus szerint.

Régi (esztergomi) rítusú keresztelő (2007 április 8.) — Miatyánk-
Üdvözlégy-Hiszekegy


A pünkösd ünnepe ebben az évben különös módon valósult meg a káptalan életében. Komorowksi atya sajnos utoljára látogatott Magyarországra, viszont a vasárnapi mise után hétfőn is velünk maradt, s együtt tettünk káptalani kirándulást Esztergomba, ahol Cséfalvay Pál kanonok vendégei voltunk. Ünnepélyes szentmisét tartottunk a Vízivárosi-plébániatemplomban (néhány méterrel a prímási lakosztály oda nyíló ablaka alatt), majd Cséfalvay atya végigvezetett minket a prímási palotán és a keresztény múzeum gyűjteményén. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a Szentlélek kiáradása két hónap múlva a motu propriót is meghozza számunkra.

Pünkösdi matutínum után (2007 május 26.) Füzes Ádám atyával, az akkori templomigazgatóval, akinek a Szent Mihály-templomba való befogadásunkat köszönhetjük

Ünnepélyes szentmise Budapesten (2007 május 27.) — Szentlecke

Ünnepélyes szentmise Esztergomban (2007 május 28.) — Oltárfüstölés
a felajánlás alatt


Június 25-e és 27-e között Győr városa és egyházmegyéje tudományos konferenciát rendezett a Szent László-herma Győrbe kerülésének 400. évfordulója alkalmából, amelynek keretében a káptalan ünnepélyes virrasztó zsolozsmát énekelt a szent királyról a győri székesegyházban.

A virrasztó zsolozsma után (2007 június 27.)

Július utolsó hetében, Szent Jakab apostol ünnepe körül rendeztük meg a szokásos nyári latintábort Gödöllőn, amelynek Földváry Miklósék és a premontrei atyák adtak otthont.

Közös zsolozsma (2007 július 25.) — Laudes

Énekes magánmise (2007 július 25.) — Evangélium

A budapesti nyilvános szentmisék a motu proprio hatályba lépése után indultak meg újra. Az első alkalommal magáért a pápai intézkedésért adtunk hálát a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. A szertartáson a Schola Hungarica és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke énekelt.

Ünnepélyes szentmise (2007 október 7.) — Az adományok előkészítése

Három héttel később a káptalan a felvidéki Észak-Komáromba utazott, hogy a plébániatemplom újraszentelésének 147. évfordulóján, az ezzel egybekötött kórusfesztivál keretében ünnepélyes szentmisét mutasson be (vendéglátónk Stubendek László volt). Ezzel a kirándulással tevékenységünk átlépte az országhatárt.

Ünnepélyes szentmise (2007 október 27.) — Ecce, Agnus Dei

Bár a motu proprio szeptember 14-én hatályba lépett, az előző két szentmise még alkalmi jellegű volt. Ma is folyó állandó miséink az isteni gondviselés különös gesztusaként a káptalan saját ünnepével, a középkori esztergomi székesegyház felszentelésével indultak meg (akárcsak az engedélyezett misék egy évvel korábban). A virrasztó zsolozsmát pontosan két évvel ezelőtt, 2007 november 17-én tartottuk, az első szentmisére pedig vasárnap délután 15.30-kor került sor a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban. Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket és hálánkat Osztie Zoltán plébános úrnak, aki nagylelkűen befogadta templomába a római rítus rendkívüli formáját és az azt végző közösséget.

Egyháznapi matutínum (2007 november 17.) — IX. olvasmány

Énekes szentmise (2007 november 18.) — Kánon

A káptalani szentmisék rendes formája a missa cantata, időnként azonban igyekszünk egy-egy missa sollemnist is megszervezni. Az első ilyen alkalom a belvárosi misék sorában a szeplőtelen fogantatás ünnepe volt.

Ünepélyes szentmise (2007 december 8.) — Úrfelmutatás