KÉPEK ÉS VIDEÓK A MAI ÜNNEPÉLYES SZENTMISÉRŐL

Krisztus Király ünnepéről a Szent Mihály Laikus Káptalan ma délután missa sollemnis formájában emlékezett meg, amely egyúttal az „Égi harmóniák — Haydn összes miséje” sorozat 11. alkalma is volt (a következő, 12. alkalom a kiosztott szórólapokon tévesen szereplő „november 11-i” időpont helyett az ezt megelőző vasárnapon, november 8-án lesz). A hagyományos római rítusban a missa sollemnis a legünnepélyesebb forma, amelyben egy áldozópap bemutathatja a szentmisét: ilyenkor a celebráns mellett diakónus (szerpap) és szubdiakónus (alszerpap) szolgál (ezért nevezte ezt régen a nép „három papos misének”), akik — többek között — a szentleckét és az evangéliumot is olvassák. Liturgikus értelemben azt mondhatjuk, hogy ez a szentmise legteljesebb, ceremoniálisan leginkább kifejlett változata, amelyből az énekes mise (missa cantata) és a csöndes mise (missa lecta) történetileg és logikailag — a megfelelő egyszerűsítésekkel és elhagyásokkal — levezethető. Nemcsak esztétikailag, hanem liturgiai és teológiai okokból is jó volna tehát, ha a hívek minél gyakrabban találkoznának ezzel a formával, s így törekszünk is rá, hogy egy-egy jelesebb ünnepre missa sollemnist szervezzünk. Sajnos az ilyen alkalmak száma a jelenlegi helyzetben még mindig erősen elmarad a kívánatostól (az elmúlt két év vasárnapi miséi között összesen sem éri el az egy tucatot), ezért különösen örülhetünk annak, hogy a mai Haydn-mise keretében egy egész templomot megtöltő sokaság vett részt ünnepélyes szentmisén.

Ebben a szellemben teszünk közzé a szertartásról egy sor reprezentatív képet és — első alkalommal, mintegy kísérletképpen — néhány videót is. Ezek technikai színvonala nyilván még sok kívánnivalót hagy maga után (a konvertálás miatt pl. a videók a valóságosnál jóval sötétebbek lettek), a tájékoztatás és a dokumentálás céljainak viszont bizonyára megfelelnek. Sajnos a kevésbé szerencsés térviszonyok némileg akadályozzák a missa sollemnis szertartásrendjének elegáns és gördülékeny megvalósítását, ami időnként a felvételeken is meglátszik. Reméljük azonban, hogy az audiovizuális technika kezelésében idővel képesek leszünk felzárkózni legalább maguk a liturgiák minőségéhez, amelyet nem egyes személyek és nem is közösségek, hanem az egyetemes Egyház évezredes hagyományai szavatolnak.

Szenteltvízhintés

Szenteltvízhintés utáni verzus

Lépcsőima

Gregorián szkóla

Glória alatt

Első kollekta

Második kollekta

Hívek a templom gótikus részében

Hívek a templom barokk részében

Prédikáció

Felajánlás

A kánon első fele

Úrfelmutatás

Szentáldozás

Utolsó evangélium

Bevonulás

Evangélium

A Credo eleje

Prefáció

KÖZLEMÉNY

Némelyek nehezményezték, hogy a múlt vasárnapi Haydn-misén a zenekar (a templom barokk szakaszának és karzatának felújítása miatt) a szentélyben helyezkedett el, ráadásul a zenekari tagok öltözete sem mindig felelt meg az illendőségnek. Habár az Oltáriszentség az ilyen esetekre vonatkozó hatályos rendelkezések értelmében nem volt a szentélyben, a kényszer szülte kompromisszum nem volt megfontolt és nem készítette elő kellő egyeztetés. A káptalan nevében elnézést kérünk mindazoktól, akiket akaratlanul is megbotránkoztattunk, és hangsúlyozzuk, hogy az alkalmazott megoldást a liturgia szentségétől és térbeli logikájától idegennek tartjuk és a jövőben kerülni kívánjuk.

ZENE ÉS/VAGY LITURGIA?
HÁTTÉRGONDOLATOK A HAYDN-MISÉKRŐL

Szertartásaink rendszeres látogatói tapasztalhatták, hogy a CLSMA által szervezett vasárnapi szentmiséken az ordináriumot időnként Joseph Haydn egy-egy ének- és zenekari miséje képviseli. Az idei Haydn-év egyik programja, az Égi Harmóniák című sorozat szervezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a zeneszerző összes miséjét megszólaltassák, mégpedig „eredeti liturgikus környezetben”, vagyis a római rítus hagyományos (jogi elnevezéssel: „rendkívüli”) formájában, amely Haydn idejében a szentmise mint olyan egyetlen rituális és ceremoniális megvalósulási lehetősége volt.

Természetesen a liturgia valósága a XVIII—XIX. század fordulóján ugyanúgy a korabeli társadalmi, kulturális, politikai és jogi környezetbe ágyazódott, mint előtte és utána egészen mostanáig, ezért egy korabeli szentmise lefolyása az előírt rítusszövegek és cselekmények azonossága mellett kevéssé hasonlított a régi rítus ma — vagy akár ötven évvel ezelőtt — ismert formáira (a szertartás ünnepélyességét az állam jozefinista szellemben erősen korlátozta, a gregorián proprium éneklése nem volt szokásban stb.). A belvárosi Haydn-misék sorozata bevallottan csak a zenei anyag előadására korlátozódik, vagyis nem törekszik olyan teljes körű történeti rekonstrukcióra, amilyenre a közelmúltban egy-egy jeles alkalommal az evangélikus vagy a református egyházzene művelői vállalkoztak (2000 június 4-én a 11. Budapesti Bach-hét keretében egy 1735-ös lipcsei istentiszteletet rekonstruáltak Mennybemenetel ünnepéről, amelyet a kritika is méltatott, 2008 december 15-én pedig egy Huszár Gál idejéből való karácsonyi istentisztelet kelt életre a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében, eredeti prédikációval). Mindez érthetően némi feszültséghez vezet egyrészt a rendszeres káptalani szentmisék egyszerűbb, csöndesebb, a hívek énekes bekapcsolódását is lehetővé tevő gyakorlatával, másrészt pedig a klasszikus zenét elsősorban koncerttermekben élvezők elvárásaival szemben, akik bizonyára nagyobb számban vesznek részt liturgiáinkon a Haydn-misék alkalmával, mint egyébként.

Az előbbi probléma egyes híveket annyira megrendített, hogy egyenesen a Haydn-misék létét kifogásolták. Aggodalmuk nem teljesen alaptalan, hiszen a hagyományos római rítus újjáéledése és szervesülése plébániai szinten valóban inkább a missa cantata gregorián-népénekes változatában képzelhető el, időnként mégis hasznos, sőt szükséges lehet a modernebb (reneszánsz, barokk, klasszikus stb.) egyházzenei hagyományok képviselete is. Ezt a rendkívüli lehetőséget a CLSMA által szervezett szentmiséken az idén két jubileumi rendezvénysorozat: az Égi Harmóniák és a Choralis Constantinus 500 keretében elhangzó Haydn-, ill. Isaac-kompozíciók képviselik, amelyek azonban a teljes évi liturgikus rendben együttvéve sem érik el a vasárnapok számának egynegyedét. Úgy véljük, ezzel sikerül biztosítanunk a „koncertliturgiák” rendkívüli jellegét, s ugyanakkor örülünk neki, hogy a hagyományos római rítussal igen sokan éppen ezeknek az alkalmaknak köszönhetően ismerkednek meg. Haydn és Isaac zenéje, amely nemcsak az európai kultúrának, hanem a Katolikus Egyház hatalmas szellemi örökségének is része, ugyanúgy otthon van a templomban, mint a gregorián és a hiteles népének, hiszen eredendően liturgikus célból született és a szent zene kritériumainak is megfelel (vö. X. Pius: Tra le sollecitudini motu proprio). Az arányokban természetesen ügyelni kell a mai igényekhez és lehetőségekhez szabott egyensúlyra, amint arra mi is folyton törekszünk.

Az utóbbi probléma, vagyis a modern liturgikus kompozíciók zenetudományi megközelítése eddig kívül esett a látókörünkön, hiszen a Szent Mihály Laikus Káptalan — bár tagságát nem kis részben egyházzenészek adják — nem koncertek szervezésével, hanem a liturgia végzésével foglalkozik, amelynek hangos szövege persze elsődleges, eredendő formájában maga is zeneként szólal meg (mint recitáció és ének). A két említett rendezvénysorozat előadói ennek megfelelően vendégművészek, akik zenei szolgálatukkal kiegészítik, ill. helyettesítik a káptalani szkóla munkáját. Érdekes újdonság ezért az a zenekritika, amelyet a július 12-i Haydn-miséről az Élet és irodalom hetilap közölt (Rákai Zsuzsanna: Zene nagybetűvel), és amely az ordinárium mellett a szertartás egyéb zenei vonatkozásaira is kitér. A cikk szerzője már a címben pozitív hangot üt meg, ráadásul a liturgiát egy kívülálló nézőpontjából írja le, s így több olyan megfigyeléssel szolgál, amelyek tovább árnyalják a „koncertliturgiákról” fent írtakat és amelyeken érdemes egy kicsit elgondolkodni.

Mindenekelőtt fölmerül a kérdés: a Haydn-év szervezői tűzték-e műsorra vasárnapi miseliturgia keretében a zeneszerző összes miséjét, vagy fordítva: a CLSMA régi római rítusú vasárnapi szentmiséin hangzik-e föl időről időre Haydn által megzenésített ordinárium? Valójában mindkét megfogalmazás helyes, attól függően, ki melyiket tartja fontosabbnak. Mivel a koncertsorozatot a szervezők ilyenként hirdették meg és sokan (köztük a kritikus is) csak a zene kedvéért jönnek el a liturgiára (szemben pl. a Mátyás-templom vasárnap 10 órai nagymiséivel, amelyeken a Haydntól és másoktól évtizedek óta felhangzó ordináriumok nem részesülnek ilyen figyelemben), számukra ez egy liturgikus keretbe ágyazott koncert. Azoknak viszont, akik katolikus hívőként maguk is rendszeresen járnak szentmisére (köztük elsősorban a belvárosi fél négyes vasárnapi misék szervezői és más résztvevői), ezek olyan sajátos liturgikus alkalmak, amelyeken Isten nagyobb dicsőségét nemcsak a hagyományos római rítus szolgálja, hanem egy klasszikus műalkotás is, amely annak keretei között született.

Mégis, mivel a megszólaltatott zenemű eredendően a liturgia szolgálatára készült, a két párhuzamos szempont közül elméletileg most az utóbbi a fontosabb, amit a kritikus szintén elismer, amikor „a rítus elsőbbségéről” beszél. Haydn zenéje így liturgikus környezetben szükségszerűen járulék, kulturális vendéganyag, amely beilleszkedik a szertartás keretei közé, alkalmazkodik hozzájuk — jól vagy rosszul, amint arról fentebb szó esett. A cikkíró felvetésére tehát, hogy ti. mennyire lehet zenekritikát írni egy liturgikus keretben megszólaló klasszikus műalkotásról, a végső válasz alighanem az, hogy — legalábbis a koncerttermi műkritika mai szekuláris paradigmájában — sehogyan. Rákai Zsuzsannának ez mégis sikerült, ami arra utal, hogy nem eleve lehetetlen próbálkozás a liturgiában felhangzó zene esztétikai alapú megközelítése, bár ennek teljesebb megvalósításához nyilván egy más jellegű, a liturgia belső szempontjaiból kiinduló elemzésre volna szükség.

Maga a szépség — és ennek alapján az esztétikai-kritikai megítélés — ugyanis nem áll távol a liturgia szellemétől: XVI. Benedek pápa számos alkalommal hangsúlyozta a kettő kapcsolatát, nemrég pedig az írországi Fota-szigeten a St Colman’s Society for Catholic Liturgy szervezett külön konferenciát ebben a témában. (Ugyanerről egy másik, a „zsinat szellemét” képviselő felfogásban Piero Marini érsek, egykori pápai szertartásmester értekezett olaszul, egy hazai követője pedig magyarul.) Mivel a „jó liturgiát” nem lehet pusztán az érvényesség szűk teológiai-jogi fogalmával mérni, hanem figyelmet kell fordítani az ars celebrandira is (l. erről a pápa gondolatait a Sacramentum caritatis szinódus utáni apostoli buzdítás 38—42. pontjában), nem kerülhető meg a szertartások esztétikai színvonalának firtatása, s éppen itt volna a helye a liturgikus zene kritikájának is (egyházi részről ennek legnagyobb hatású példája X. Pius fent hivatkozott motu propriója). Amíg azonban a liturgia körében élő egyházzene nem szerves része a mai kulturális közéletnek, a mögötte álló világi intézményrendszer sem fogja kitermelni az erre szakosodott kritikusokat, akik az Egyház felé is hitelesen szólalhatnának meg. A probléma korántsem akadémikus, hiszen következményei nap mint nap lemérhetők egy (akár püspöki) szentmise esztétikai színvonalán vagy a templomépítészet legújabb termékein (az orgonákról nem is beszélve, amelyeket nemhogy nem terveztetnek, hanem már a régiek felújítását is akadályozzák).

Ilyen helyzetben érthető jelenség, ha az egyházi előírások — köztük pl. a II. Vatikáni Zsinat — megvalósítását, a puszta színvonalra való törekvést a liturgiában és az egyházzenében a mai katolikusok közül sokan elitista bezárkózásként érzékelik. Ezt a címkét a régi rítushoz ragaszkodók persze eleve, zenekari nagymisék nélkül is megkapják, még tiltakozni sincs módjuk ellene. Jólesik tehát egy szakértő kívülállótól azt hallani, hogy „a felvilágosodás eszmei hátterét képviselő és a középkori zenei anyag egymást tükröző képe, tökéletesen absztrakt párbeszédes viszonya amellett, hogy a megszokott formáktól egészen eltérő dimenziókban bontakoztatta ki a mise lelki-szellemi tartalmát, a Haydn-kompozíciónak is olyan tágasságot és mélységet kölcsönzött, amelyet egy hagyományos hangversenytermi produkció aligha tudott volna biztosítani”.

Ez a párbeszéd azonban, amelyet a kritika szerzője igen szemléletesen a templom gótikus és barokk részeiben felhangzó dallamok egymásra felelgetéseként jellemez, egyúttal valami mást, valami ennél többet is megjelenít: a régi rítus egyfajta kulturális egyetemességét, mai szempontból szinte transzkulturalitását. A gregoriánt és a klasszikus egyházzenét ugyanis, amelyet az európai kultúra koncerttermekben megszólaltatva mintegy mesterségesen tart életben, az Egyház a liturgiában saját élete részeként, természetes módon alkalmazza, ráadásul úgy, hogy az évszázadok óta változatlan szöveganyagnak többféle, változó zenei megszólalására ad lehetőséget. Ha ügyesen vegyítik őket, ezek a zenei formák nem ellentétben állnak, hanem éppenséggel kommunikálnak egymással, a folytonosként értelmezett hagyomány közegében kiegészítik, felerősítik egymást. Nem egyik vagy másik történelmi pillanatba révednek vissza, hanem a szent vonzáskörében, az örök mában integrálják a múlt értékesnek tartott elemeit. E kulturális szimfónia megteremtésére pedig a történeti önazonosságában megmaradt régi rítus kétségkívül alkalmasabbnak látszik, mint a számos nyelvre és változatra bomló, a régitől szövegében és szertartásaiban is lényegesen különböző megújított liturgia.

Az ilyenkor jó esetben létrejövő „sajátosan egyedi, eklektikus szellemi élmény” remélhetőleg kárpótlást nyújt azokért az „erőteljes hangnemi zökkenőkért”, amelyek a liturgikus hagyományban aznapra megszabott ének és a zeneszerző ettől független kompozíciós megoldásai között mutatkoznak. Ahogy Haydn miséi és eredeti előadásaik a kor szokásait és ízlésvilágát követték, úgy mi sem léphetünk ki a saját világunkból, amelyet egy ideje a globalizáció és a multikulturalizmus jellemez. Ha egyszer a Katolikus Egyházban azonos joggal élhet egymás mellett a római rítus rendes és rendkívüli formája, a liturgia a gregorián mellett Haydnt és Isaacot, sőt Brucknert és Kodályt is befogadja. Lehetséges, hogy egy mai katolikus átlaggyülekezet számára nem olyan szerves a kapocs a (latin nyelvű) rítus és annak zenei formái között, mint egykor volt (hogy mikor és mennyire, az tudományosan vitatott), ám több mint valószínű, hogy akik megszentelődésüket a hagyományos római liturgiában keresik, ezt többek között éppen e rendkívül szoros kapcsolat megértése és átélése miatt teszik.

R.Z.

A HAYDN-SOROZAT HARMADIK SZENTMISÉJE

A hódmezővásárhelyi újmise után többek segítőkészségének és az összehangolt szervezésnek köszönhetően a Haydn-sorozatba illeszkedő fehérvasárnapi szentmise sem maradt szolgálattevők nélkül. Ez alkalommal Haydn egyik nagyszabású szerzeménye, az 1799-es B-dúr Theresienmesse szólalt meg a szertartás ordináriumaként, méghozzá különlegesen magas színvonalon. A Debreceni Kodály Kórust és a Budapesti Bach Zenekart Ella István vezényelte. A szólisták Kozma Rózsa (szoprán), Bodonyi Katalin (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Jekl László (basszus) voltak. Büszkén említhetjük, hogy a káptalani szkóla énekének szépségét a zeneértő közönség, sőt maguk az előadók is nagyra értékelték. A szentmisén több mint kétszázan vettek részt.

EGY LITURGIKUS HÉTVÉGE

A most következő hétvége a hagyományos latin liturgia szempontjából különösen eseménydúsnak ígérkezik, hiszen az ország több pontján sűrűn következnek majd egymásra az immár szokásossá váló és a jelentőségük, illetve ünnepélyességük miatt kiemelkedő szertartások. Hadd hívjuk föl ezekre a figyelmet!


Fehérszombaton, április 18-án

- délelőtt 11 órakor Bíró László püspök úr áldozópappá szenteli Alácsi Ervin Jánost a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban (a szertartás a megújított rend szerint zajlik majd),
- délután fél 4 órakor Kovács Ervin Gellért atya énekes szentmisét celebrál a szegedi ferencesek alsóvárosi templomában,
- este 8 órakor a CLSMA ünnepélyes húsvéti matutínumot énekel szintén a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban.

Fehérvasárnap, április 19-én

- délelőtt 9 órakor Alácsi Ervin János első szentmiséjét mutatja be a régi rítus sollemnis formájában a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban (a CLSMA énekes- és oltárszolgálata mellett, Kovács Ervin Gellért szerpapi és Földváry Miklós alszerpapi közreműködésével),
- délután fél 4 órakor a CLSMA szokásos budapesti szentmiséjén folytatódik a kórusos-zenekaros Haydn-misék böjtelővel fölfüggesztett sorozata,
- délután 5 órakor Varga Lajos püspök úr régi rítusú szentmisét mutat be a váci Karolina-kápolnában.


Az eddigi hirdetésekben nem szereplő Szent István-plebániatemplom címe: 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 4. A szervezéssel, utazással kapcsolatos minden további információval szívesen állunk rendelkezésre akár elektronikus levélben, akár itt a blogon.

MEGHIÚSULT RÁDIÓFÖLVÉTEL

Az elmúlt hétfő este telefonon megkeresett egy úr a Magyar Katolikus Rádiótól azzal, hogy szeretnék fölvenni és közvetíteni a következő vasárnap esedékes szentmisénket, amely a Haydn-sorozatba illeszkedik. Kérte, hogy egyeztessünk időpontot, amikor bejárhatnánk a terepet és megbeszélhetnénk a fölvétel részleteit, hiszen a szokásostól eltérő térviszonyok és az elektromos erősítés hiánya miatt ez szükséges. Meg is egyeztünk abban, hogy a találkozóra pénteken délután kerül majd sor, és kértem, hogy az üggyel kapcsolatban előzőleg egyeztessenek a plebános úrral. Természetesen nem csupán egy zenekaros nagymiséről lett volna szó, hanem az első olyan alkalomról, amikor a magyar katolikus média egyik meghatározó szerve régi rítusú szertartást rögzít. Ennek jelentőségét valószínűleg mindazok átérzik, akiknek a liturgikus megújulás szívügye. – Ehhez képest ma délelőtt fölhívott a nevezett úr, aki sajnálattal volt kénytelen közölni, hogy a találkozót lemondja, mert a rádió úgy határozott, hogy a fölvételre mégsem kíván sort keríteni. A döntésről, illetve annak okáról és hátteréről csak annyit mondott, hogy a MKR vezetőségének e heti megbeszélésén született...

F.M.

KÉPEK AZ ELSŐ HAYDN-MISÉRŐL (JANUÁR 11.)

A 2009-es Haydn-év keretében celebrált ének- és zenekaros szentmisék, illetve a kapcsolódó koncertek előrelátható, részletes programját alább közöljük. Kisebb változtatások jogát a szervezők fönntartják. A végleges műsorfüzet várhatóan januárra fog megjelenni.

JOSEPH HAYDN ÖSSZES MISÉJE

Hagyományos római (ún. tridenti) rítusú misék keretében,
a Belvárosi Főplébánia Templomban,
(V. ker., Március 15-e tér),
vasárnap délután fél 4 órakor

A sorozat szerkesztője: Bubnó Tamás
Celebráns: P. Kovács Ervin Gellért OPraem
Asszisztencia/oltárszolgálat: a Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai
A propriumtételeket a Szent Mihály Laikus Káptalan Szkólája énekli,
műv. vez. Fehér Judit - Nényei Sára

2009. január 11.

Nicolaimesse (1772)
a Pécsi Székesegyház Mozart Kórusa és Zenekara,
vez. Szamosi Szabolcs

2009. február 1.

Kleine Orgelmesse (1778)
Balassi Bálint Kórus - Esztergomi kamarazenekar,
vez. Reményi Károly

2009. április 19.

Theresienmesse (1799)
Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus,
vez. Ella István

2009. május 10.

Máriazelli mise (1782)
Szent Efrém Férfikar - Schola Cantorum Budapestiensis - Győri Filharmonikus Zenekar,
vez. Rácz Márton

2009. június 7.

Missa brevis in F (1750)
Orfeo Kamarazenekar - Purcell Kórus,
vez. Vashegyi György

2009. július 12.

Schöpfungmesse (1801)
Budapesti Bach Együttes,
vez: Ella István

2009. augusztus 9.

Heiligmesse (1796)
Tomkins Énekegyüttes - Ventoscala Szimfonikus Zenekar,
vez. Dobra János

2009. szeptember 13.

Nelson-mise (1798)
a Belvárosi Főplébánia Templom ének- és zenekara,
vez. Virágh András

2009. szeptember 27.

Paukenmesse (1796)
Capella Cantorum Savariensis - Capella Savaria,
vez. Kalló Zsolt

2009. október 11.

Grosse Orgelmesse (1766)
Stanislav Surin (orgona, Szlovákia) - Schola Cantorum Budapestiensis - Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok,
vez: Philipp György

2009. október 25.

Harmoniemesse (1802)
Kolozsvári Filharmónia Ének- és Zenekara (Románia),
vez. Gábor Ferenc

2009. november 8.

Cecilienmesse (1766)
a Szent István Király Konzervatórium Ének- és Zenekara,
vez: Záborszky Kálmán

2009. november 22.

Rorate caeli mise (1760 előtt)
az Egyetemi Templom Ének- és Zenekara - Gödöllő Város Vegyeskara,
vez. Benyus Sándor


A SOROZATHOZ KAPCSOLÓDÓ VIDÉKI KONCERTEK

2009. január 18.
Nicolaimesse
Pécs

2009. március 5.
Theresienmesse
Debrecen

2009. május 15. körül [később pontosítandó]
Mariazelli mise
Győr

2009. június 20.
Nelson Mise
Sopron

2009.október 26.
Harmoniemesse
Békéscsaba

2009. ősze [később pontosítandó]
Kleine Orgelmesse
Esztergom

2009. tavasza [később pontosítandó]
Paukenmesse
Szombathely

2009. november 15.
Nelson Mise
Gödöllő

ÉGI HARMÓNIÁK
Haydn összes miséje eredeti liturgikus környezetben

2009-ben minden hónap egyik vasárnapjának délutánján elhangzik egy Haydn-mise a budapesti Belvárosi Főplébánia Templom falai között, mégpedig olyan szertartás keretében, amelyre eredetileg készültek: tridenti rítusú szentmiséken.

A sorozat páratlan lelki és zenei élményt kínál a hallgatóságnak: neves hazai és külföldi művészek, kórusok, zenekarok tolmácsolásában a Haydn-misekompozíciók tételei nem koncertszerűen, hanem a tridenti miserend által megszabott helyükön, az adott vasárnapra előírt gregorián propriummal együtt szólalnak meg.

A közreműködők között megemlíthetjük - a teljesség igénye nélkül - az Orfeo Zenekart és a Purcell Kórust, a Kassai-, a Debreceni- és a Győri Filharmonikus Zenekart, a Capella Savaria-t, a Debreceni Kodály Kórust, a Tomkins Énekegyüttest és a Schola Cantorum Budapestiensist.

Néhány mise a Budapest-Belvárosi sorozat előadóival felhangzik vidéki városok templomaiban és koncerttermeiben is a Haydn Év 2009 során.

Forrás: http://www.haydn-2009.hu/info.asp?id=13#egi

[Természetesen a CLSMA szokásos vasárnapi szentmiséiről van szó. A neves ének- és zenekarok mellett a misék propriumtételeit a káptalan szkólája szólaltatja meg Fehér Judit cantrix vezetésével.]