A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mise. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mise. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 14.

Karácsonyi szertartásaink

Ádvent és a Krisztus diadala (Hans Memling németalföldi festő, 1480 körül).
A kép érdekessége, hogy az eljöveteltől a kereszthalálig Jézus életének
huszonöt epizódját ábrázolja
egyszerre

A karácsonyi idő (tempus nativitatis) ünnepi szertartásait idén a következők szerint tartjuk meg:
  • 2014. december 24-én, szerdán 21.30 órakor: karácsonyi ünnepélyes mise (missa prima in gallicantu) — figyelem!a szokásosnál korábban, a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok); a misét követően Mezei János vezetésével a templomban a hívek egynokturnusos karácsonyi virrasztó zsolozsmát énekelnek a népzsolozsmás anyagból. Ez utóbbin is szeretettel látnak minden érdeklődőt;
  • 2014. december 25-én, csütörtökön 12 órakor: énekelt karácsonyi nappali mise (missa tertia in die) a Váci utcai Szent Mihály-templomban;
  • 2014. december 26-án, pénteken 12 órakor: énekelt mise Szent István diákonus protomártír ünnepéről a Váci utcai Szent Mihály-templomban; 
  • 2014. december 27-én, szombaton 14 órakor: pótkarácsonyi matutínum a Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban (a matutínum anyagát lásd itt);
  • 2014. december 28-án, vasárnap 12 órakor: énekelt mise az aprószentekről a Váci utcai Szent Mihály-templomban (ekkor végezzük el a János-napi borszentelés szertartását is); ez alkalommal hallhatjuk majd Francisco Guerrero spanyol reneszánsz komponista karácsonyi miséjét (Puer qui natus) az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc). 
  • 2015. január 1-jén, csütörtökön 12 órakor: énekelt mise karácsony nyolcadáról a Váci utcai Szent Mihály-templomban.
Ádvent harmadik vasárnapjának hetében van a téli évnegyedes böjt avagy kántorböjt (ieiunium quattuor temporum), a hagyományos böjti fegyelem szerint szerdán és szombaton enyhített böjtöt, pénteken szigorú böjtöt tartunk ilyenkor.

2014. december 6.

Immaculata Conceptio

A szeplőtelen fogantatás (Francisco de Zurbarán, 17. sz. első fele)
2014. december 8-án, hétfőn, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén szentmisét tartunk a Szervita téri Szent Anna-templomban, a hétköznapi miséken szokásos 19 órai kezdettel.
     A polifón misék sorozatában ez alkalommal Orlandus Lassus Missa super Confundantur superbi című miséjét hallhatjuk majd az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc).

2014. október 27.

Mindenszentek és halottak napja (Morales-mise)


  • 2014. november 1-jén, szombaton, Mindenszentek ünnepén (festum omnium sanctorum), mely a tavalyi évtől parancsolt ünnep a magyar egyház számára, szentmisénket a vasárnapi rend szerint, 12 órai kezdettel tartjuk a belvárosi Szent Mihály-templomban. Előtte való nap, péntek, Mindenszentek vigíliája a hagyományos böjti fegyelem szerint böjti nap.

  • Mivel idén november 2. vasárnapra esik, s a halottak napját a hagyományos szabályok szerint nem lehet vasárnap megtartani, átkerül másnapra, hétfőre. 2014. november 3-án, hétfőn (!) lesz tehát az összes megholt hívőre való emlékezés (commemoratio omnium fidelium defunctorum), este 19 órai kezdettel, a Szervita téri Szent Anna-templomban, régi rítusú gyászmisével, amelyet a jelképes sírnál való feloldozás (absolutio) követ. 
     Ez utóbbi alkalommal Cristóbal de Morales (~1500—1553) spanyol reneszánsz komponista Missa Mille regretz című miséjét is hallhatjuk majd az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc). A sevillai születésű Morales, akit egyes vélemények a Tomás Luis de Victoria előtti korszak legfontosabb spanyol zeneszerzőjének tartanak, tenorista volt a pápai kórusban, szolgált a toledói katedrális karmestereként, majd Málagában ugyancsak a székesegyházban. 21 misét, 16 négyszólamú Magnificatot, 91 motettát és 11 himnuszt számlál a fennmaradt öröksége.
 

2014. szeptember 19.

Szent Mihály-napi matutínum Vácott, másnap mise


2014. szeptember 28-án, vasárnap este 19 órai kezdéssel mondunk ünnepélyes virrasztó zsolozsmát az esztergomi úzus szerint névadónk és pártfogónk, Szent Mihály arkangyal ünnepéről, kivételes helyszínként — az Ars Sacra fesztivál keretében — a váci székesegyházban, népnyelvű zsoltárokkal és olvasmányokkal (a zsolozsma anyagát lásd itt). A középkori szokás alapján elővételezett matutínum és laudes együtt várhatóan nagyjából 2,5 órán át tart.
     Másnap, szeptember 29-én, hétfőn lesz a káptalan patrónusa, Szent Mihály arkangyal ünnepe. Énekelt misénk a szentről este 19 órakor kezdődik, a Szervita téri Szent Anna-templomban. Ez alkalommal Giovanni Pierluigi da Palestrina miséjét, a Missa Aeterna Christi munerát hallhatjuk majd (vezényel: Muntag Lőrinc). 

2014. szeptember 10.

Barta-mise Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén


2014. szeptember 14-én, vasárnap, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén (Exaltatio Sanctae Crucis) a belvárosi Szent Mihály-templomban a szokásos déli énekelt szentmisén emlékezünk meg hálával XVI. Benedek pápa 2007-es Summorum pontificum kezdetű motu propriójáról, mellyel a hagyományos római rítus végzését a korábbinál sokkal szabadabbá tette. Hét évvel ezelőtt ezen a napon, amikor a motu proprio rendelkezései hatályba léptek, indult el a jelen blog is, és néhány héttel később, november 18-án megkezdődtek rendszeres vasárnapi szentmiséink is a Március 15. téri belvárosi főplebánia-templomban.
     Az évforduló alkalmából hallgathatjuk meg most vasárnap újra Barta Gergely alkotását, a Missa Sanctae Crucist, melynek ősbemutatója 2008-ban volt, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének szentmiséjén (bemutatta: Horváth Márton Levente, majd hangfelvételt is készített belőle). Idén Mekis Péter szólaltatja meg.

A szerző 
Barta Gergely (1978. szeptember 14.) zeneszerző diplomáit (egyházzene, zeneszerzés, karvezetés) 1997 és 2006 között, DLA fokozatát 2007-ben szerezte a Zeneakadémián. 2006-tól 2008-ig Kodály-ösztöndíjas. 2005 és 2008 között az MTA-TKI kutatója, szakterülete a cantus planus multiplex közép-európai tételkészlete, valamint a kortárs liturgikus zene. 2007-től óradíjas oktató a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékén.

Az előadó
Mekis Péter 1986-ban született, 2011. szeptember 14-én a Művészetek Palotájában tartott diplomahangversenyével szerzett orgonaművészi és tanári diplomát, egyidejűleg az ELTE zenei tanszékén ének-zene, karvezetés és szolfézstanár szakon végzett. 2009 óta a Deák téri evangélikus gyülekezet másodorgonistája, a Lutheránia Énekkar korrepetitora és kontinuójátékosa.

A darab
A 2007-ben írt Primus liber organi három liturgikus sorozatot tartalmaz. Ezek közül a harmadik a klasszikus római rítusú szentmise számára, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepére készült Missa Sanctae Crucis. A darab a régi orgonamiséktől eltérően nem helyettesít liturgikus tételt, hanem azokhoz kapcsolódva mintegy kommentárt képez, felhasználva az ünnep gregorián énekanyagát. A  kilenc tétel a Laikus Káptalannak a belvárosi főplebánia-templomban kialakított zenei rendje alapján a következő:
  1. Accessus altaris
  2. Praeludium ad introitum
  3. Ante praedicationem & Post praedicationem
  4. Post offertorium
  5. Post Sanctus & Post elevationem
  6. In fractione
  7. Ad communionem
  8. Ad purificationem
  9. Ultimum evangelium & recessus altaris

2014. augusztus 31.

Kisboldogasszony


2014. szeptember 8-án, hétfőn ünnepeljük Kisboldogasszony (a Boldogságos Szűz Mária születése; Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepét. Este 19 órai kezdettel tartunk énekelt szentmisét a Szervita téri Szent Anna-templomban.  

2014. augusztus 9.

Augusztusi szertartásaink + októberi római zarándoklat


  • 2014. augusztus 15-én, pénteken, Nagyboldogasszonykor, azaz a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének ünnepén (Assumptio Mariae) kivételesen a belvárosi Szent Anna-templomban (Szervita tér) este 19 órai kezdettel tartjuk énekelt szentmisénket.
  • 2014. augusztus 20-án, szerdán, Szent István király és hitvalló ünnepén a szokottnál korábban, délelőtt 11 órakor kezdődik az énekes szentmise a belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca).
Előzetesen hirdetjük továbbá, hogy az idei, immár harmadik nemzetközi Populus Summorum Pontificum zarándoklaton (Cœtus Internationalis Summorum Pontificum), melyre Rómában kerül sor 2014. október 23. és 26. között, szeretnénk, ha lehet, egy komolyabb (legalább 8-10 fős) csoporttal részt venni, Kovács Ervin Gellért OPraem atya vezetésével.
    A zarándoklat, amint neve is mutatja, XVI. Benedek pápa Summorum pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli leveléről, pontosabban arról emlékezik meg 2012 óta minden évben, hálával, hogy a szentatya intézkedésével a hagyományos római rítus végzését szabadabbá tette. 
    Az idei évben ünnepli alapítása tizedik évfordulóját a hagyományos liturgiához kötődő fiatalokat tömörítő Nemzetközi Juventutem Szövetség, október 24-én, pénteken lesz az évfordulós mise, a zarándoklat keretében (egyéb ünnepi rendezvényekkel együtt); az ünnepélyes főpapi szentmisét az idén Raymond Leo Burke bíboros mutatja be, 25-én, szombaton. További részletek a zarándoklatról itt találhatók (angol nyelven).
     Kérjük, aki kedvet érez a zarándoklathoz, előzetes részvételi szándékát jelezze közvetlenül Kiss Bertalan, a csoport szervezője e-mail címén. A jelentkezési határidő: szeptember 8.

2014. június 16.

Úrnapja, bérmálás és Keresztelő-matutínum

Úrnapi körmenet, 1680 körül (Cuzco, Peru)
  • ÚRNAPJA | 2014. június 19-én, csütörtökön lesz Krisztus Legszentebb Testének ünnepe (festum SS.mi Corporis Christi), amelyről hagyományos rítusú ünnepélyes szentmisét és körmenetet tartunk — az előzetesen hirdetettnél korábban — 17 órai kezdettel a Belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca 47/B.). Ehhez kapcsolódó hír, hogy az éveken át megszokottal ellentétben az Úrnapjára következő vasárnap (június 22.) a déli hagyományos rítusú énekes mise nem egy órával később, hanem 12 órakor kezdődik (elmarad ugyanis az a körmenet, amely miatt későbbre szokott kerülni.
  • BÉRMÁLÁS | 2014. június 21-én, szombaton lesz Vácott, a Karolina-kápolnában az immár hagyományosnak mondható évenkénti régi rítusú bérmálás (ez alkalommal 6 bérmálandó számára) és szentmise. A bérmálást Varga Lajos püspök úr, váci segédpüspök végzi, majd Gonzága Szent Alajosról mond misét. A szertartás kezdete 15 óra 30 perc (várható időtartama ~ 2 óra). A Karolina-kápolna Vácott a székesegyház szomszédságában, a Gasparik utcában található, a vasútállomástól gyalog negyedórányi távolságra.

2014. június 3.

Pünkösdi szertartásaink


Urunk mennybemenetelének (Ascensio Domini) nyolcada után a Szentlélek eljövetelét (Pentecostes) ünnepeljük, mégpedig három egymást követő szakaszban és napon:
  • 2014. június 7-én, szombaton 17 órakor kezdődik a vigíliaszertartás, mely alapvetően a nagyszombati vigília ismétlése, majd rögtön a szentmise, azt követően pedig (19 óra  körüli kezdettel) egynokturnusos ünnepi virrasztó zsolozsmát tartunk (anyaga letölthető a Gloria.tv honlapjáról). Helyszín a Váci utcai Szent Mihály-templom, a szertartás várhatóan 21 óra 30 körül ér véget;
  • 2014. június 8-án, pünkösdvasárnap a szokott időben, déli 12 órakor lesz az ünnepi mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér);  
  • 2014. június 9-én, pünkösdhétfőn ugyancsak délben, 12 órakor kezdődik a mise, helyszíne szintén belvárosi Nagyboldogasszony-templom.
Az esemény Facebook-oldala

2014. május 22.

Áldozócsütörtöki szertartásaink, Palestrina-mise

Krisztus mennybemenetelének egyik legkorábbi ismert ábrázolása,
az ún. Reidersche Tafel (V. sz., elefácsont dombormű, Itáliában készült)
A húsvéti idő végéhez közeledve hirdetjük, hogy az Úr mennybemenetelének ünnepét (ascensio Domini) a szokásos esztergomi virrasztó zsolozsmával (anyagát lásd itt) 2014. május 28-án, szerdán 20 óra 30 perckor kezdjük a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum egynokturnusos, a hozzá kapcsolódó laudessel együtt valamivel több mint egy órán át tart, előreláthatólag). 
     Figyelem! Változás! Az áldozócsütörtöki szentmisét másnap, május 29-én csütörtökön az előre hirdetettel ellentétben 20 órai kezdettel tartjuk a Szervita téri Szent Anna-templomban. Ez alkalommal Giovanni Pierluigi da Palestrina négyszólamú miséjét (Missa O rex gloriæ) hallhatjuk majd. Énekel: Langer Dóra, Mizsei Zoltán, Muntag Lőrinc, Ujházy Márton.

2014. április 10.

Virágvasárnap és a nagyheti főszertartások (Holy Week)

Giotto
Virágvasárnap (Palm Sunday)
2014. április 13-án, vasárnap, a szokott vasárnapi énekelt mise kezdési időpontjánál egy órával későbben tartjuk a virágvasárnapi ágszentelést, körmenetet, majd az énekelt misét a passióval a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér). Kérjük, aki tud, hozzon magával barkát a szentelésre!

Nagyhét Gyömrőn (Sacred Triduum in Gyömrő)  
Nagyheti szertartásaink idén is Gyömrőn lesznek, a Nepomuki Szent János titulusát viselő régi plébániatemplomban, a következőképpen:
  • NAGYSZERDA (Spy Wednesday; ápr. 16., Gyömrő)
    21.00: Nagycsütörtöki lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYCSÜTÖRTÖK (Maundy Thursday; ápr. 17., Gyömrő)
    17.00: Nagycsütörtöki szentmise (Mass of the Lord’s Supper), az Oltáriszentség elrejtése, vesperás, lábmosás, oltárfosztás (~19.30-ig), utána búcsúbeszéd-olvasás
    21.00: Nagypénteki lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYPÉNTEK (Good Friday; ápr. 18., Gyömrő)
    17.00: Előszenteltek liturgiája (Liturgy of the Passion): János-passió, kereszthódolat, vesperás, a szentsír megnyitása (~19.30-ig); innentől kezdve a nagyszombati vigíliáig szentsírőrzés)
    21.00: Nagyszombati lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYSZOMBAT (Holy Saturday; ápr. 19., Gyömrő)
    19.00: Feltámadási szertartás (Easter Vigil): tűzszentelés, Exsultet, próféciák, keresztvízszentelés és keresztelés, allelujás szentmise, majd feltámadási körmenet (~22.45-ig) 
  • HÚSVÉTVASÁRNAP (Easter; ápr. 20., Gyömrő)
    08.00: Húsvétvasárnapi szentmise (Easter Mass)
De természetesen minden egyéb nagyheti szertartáson (zsolozsmahórákon, keresztúton stb.) szívesen látjuk az érdeklődőket (teljes programot lásd itt).     

A helyszín térképe
   
A gyömrői helyszín megközelítése
Gyömrő Budapestről a legkönnyebben vonattal közelíthető meg. Hétköznap félóránként (minden óra 20 és 50 perckor), hétvégén óránként (minden óra 50 perckor) a Keleti pályaudvarról közlekedő sülysápi személyvonattal kell 33 percet utazni. Visszafelé éjszaka az utolsó járat 23 óra 41 perckor indul. A templom a vasútállomástól viszonylag messze van, de minden beérkező vonathoz autóbusz csatlakozik. Ezzel a református templom megállójáig kell menni (mindössze néhány perc), az Öregtemplom ugyanis azzal szemközt, a körforgalom túloldalán található (bejárata a Gróf Teleki Pál utca 10. felől).
     Távolsági busszal érkezőknek | Autóbusz Budapestről az Örs vezér teréről indul hétköznap minden óra 15, illetve 45 perckor (hétvégén csak 45-kor) Monorra. Ez is megáll a gyömrői református templomnál (ez a megálló neve is), de menetideje majdnem egy óra, tehát csak az Örs vezér tere, illetve Rákoskeresztúr környékéről indulóknak éri meg ezzel közlekedni.
     Autóval érkezőknek | Gépkocsival Budapest felől érdemes az új 4-es úton jönni a repülőtérnél balra fordulva, de ha valaki Vecsésnél továbbmegy, Üllőnél ismét mutatja a tábla a Gyömrő felé való lekanyarodást.
     A gyömrői szertartásokkal kapcsolatban felvilágosítást a +36 20 828-0441-es telefonszámon tudunk adni, szükség esetén.

Húsvét Budapesten 
Húsvétvasárnap és hétfőn ünnepi szentmise lesz Budapesten, a szokott helyen, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (vasárnap a nagymisét követő körmenet miatt egy órával a szokottnál később):
  • HÚSVÉTVASÁRNAP (ápr. 20., Budapest)
    13.00: Húsvétvasárnapi szentmise
  • HÚSVÉTHÉTFŐ (ápr. 21., Budapest)
    12.00: Húsvéthétfői szentmise   
A szertartások nyilvánosak, minden kedves érdeklődőt szeretettel látunk! | Visitors are welcome to attend.

2014. március 15.

Nagyhét | Előkészítő lelkinap és részletes hirdetés


Kovács Ervin Gellért OPraem atya 2014. április 5-én, szombaton nagyböjti lelkinapot tart, melynek témája: a szent háromnap (triduum sacrum). A lelkinap 9 órakor kezdődik szentmisével a pesti ferences templomban, majd azt követően Gellért atya elmélkedéseket tart a Szent Ferenc közösségi teremben (Budapest V., Ferenciek tere). Minden érdeklődőt szeretettel várunk a lelkinapra, mely délután fél 2 körül ér majd véget.


Régi rítusú nagyhét, 2014
———
BUDAPEST—GYÖMRŐ
ÁPRILIS 16. — 20.


Amint azt már korábban hirdettük, az előző évekhez hasonlóan idén is Gyömrőn ünnepelhetjük a nagyheti szent háromnapot, melynek szertartásait a Nepomuki Szent János-öregtemplomban tartjuk. A szállást és az étkezést a korábbiakhoz hasonlóan az egykori Teleki-kastélyban tudjuk biztosítani, a templomtól néhány percre, csöndes, parkos környezetben. Azoknak, akik szeretnék a szent háromnapot velünk együtt Gyömrőn eltölteni, a húsvéti ünnepek programját követően alább teljes körű tájékoztatás nyújtunk a szállás és étkezés feltételeiről és költségeiről.
     Szeretnénk újfent hangsúlyozni, hogy a szent háromnap az egész egyházi év lényege és éltető középpontja. Szomorú tény, hogy ez katolikus hívek sokaságában mindmáig nem tudatosult, a liturgikus katekézis erőfeszítései ellenére. A szent háromnap szertartásait Magyarországon, sőt az egész térségben egyedül Gyömrőn végzik a hagyományos római liturgia szerint, sokak komoly és odaadó munkájának köszönhetően. Gyömrő Budapestről könnyen, fél óra alatt megközelíthető, a szervezők pedig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az odajutást minél zökkenőmentesebbé tegyék. A szállás és az étkezés lehetőségén kívül tudnak segíteni például a vasútállomás és a templom közötti közlekedésben is. Azt szeretnénk, hogy a vélt gyakorlati nehézségek senkit ne riasszanak el azok közül, akik máskülönben akár a teljes nagyhéten, akár csak egy-egy nap szertartásain részt vennének. Kérdéseikkel, kéréseikkel bizalommal forduljanak hozzánk a szentmisék után, vagy internetes levélcímünkön (clsmainfo[kukac]gmail.com)
     Három évvel ezelőtti közleményünkből részletesen tájékozódhatnak a szertartások helyszínéről, a szálláshelyről, ezek megközelíthetőségéről és a napirend alapszerkezetéről. Javasoljuk ezek áttekintését. Az eddigi gyömrői nagyheti szertartásokról bőséges, gazdagon illusztrált beszámolót tettünk korábban közzé több részletben. Mivel idén is  kisebb eltéréssel  nagyjából ugyanígy fog zajlani minden, a program kiegészítéseként belinkeljük az egyes napokról szóló 2011-es beszámolókat, hogy aki szeretné, ezek alapján is tájékozódhasson. 
     A Gloria.tv-n hozzáférhető a a teljes idei nagyhét és a húsvéti ünnepek tervezett programja a megfelelő időpontokkal és helyszínekkel. 

———

Szállás
A kastély épületében a szállás költsége éjszakánként és fejenként 1 500 Ft. Természetesen lehetőség van arra is, és erre buzdítani is szeretnénk, hogy aki csak rövid időre tud lejönni, csupán egyik vagy másik éjszakára kérjen szállást. Különösen indokolt lehet ez a nagyszombatról húsvétvasárnapra virradó éjszaka.

Étkezés
Ami az étkezést illeti, csütörtökön, pénteken és szombaton a böjti időszaknak megfelelő, hústalan étkezéseket tervezünk rendelni (nagycsütörtöktől nagyszombatig: reggeli, meleg ebéd (két fogás), vacsora. Ebéd: egy adag ára 900 Ft. reggeli és vacsora 350-350 Ft-ba kerül, mindkettő magában foglal két zsömlét, egy kis vajat, illetve naponta változóan adag tojást vagy sajtot/kefirt/joghurtot/körözöttet stb., egy böjtös reggelinek-vacsorának megfelelő mértékben.
     Az első közös étkezés tehát a nagycsütörtök reggeli, a nagyszerdán érkezők az aznapi étkezésüket legyenek szívesek otthonról megoldani. Utolsó közös rendelt étkezésünk a nagyszombati vacsora. Másnap, vasárnap az immár hagyományosnak tekinthető módon ünnepélyes húsvéti vendégséget szeretnénk rendezni a szálláson a hazaindulás előtt sonkával-tojással és borral, ehhez ki-ki hozzájárulhat, amivel tud.
     Mindazok, akik egyéni módon kívánják megoldani étkezésüket, illetve eltérő igényeik vannak, a közelben található boltban tudnak vásárolni maguknak. Hűtési lehetőség van bőven, több étkezésre is be lehet vásárolni. Ezt az utóbbi esetben mindenkinek magának kell megoldania, mivel közös ételbeszerzést nem tervezünk.

Teljes költség 
Az 1 főre eső teljes költség a nagyhéten szállással és az összes étkezéssel együtt, ha valaki minden étkezést kér és négy éjszakát tölt a szálláson, 10 800 Ft. 

Befizetés és jelentkezés
Mivel a szállás- és étkezésigényeket pontosan le kell adnunk legkésőbb egy héttel a beköltözés előtt, kérjük, legkésőbb feketevasárnapig (április 6.) adják le a jelentkezésüket. A megfelelő költségeket a számlaszámunkra (Csontos Gergely [CLSMA], AXA Kereskedelmi Bank Zrt. 17000019-12263493) való átutalással fedezhetik (a „Közlemény” rovatban a „Nagyhét” szó feltüntetésével), illetve befizethetik a belvárosi szentmisék után a sekrestyében. A szállásfoglalás és az ételrendelés miatt a befizetéseket is kérjük legkésőbb feketevasárnapig elintézni.
     FONTOS! Akinek a teljes összeg befizetése valami okból nehézségekbe ütközik a megjelölt határidőig, jelezze bátran a clsmainfo[kukac]gmail.com e-mailcímen, találunk megoldást. Senki ilyen okból el ne maradjon a nagyhétről! Ugyancsak erre az e-mailcímre várjuk a jelzést, ha valaki mások részvételének támogatására szeretne adományt adni. 
     A jelentkezéseket az alábbi online jelentkezési lap kitöltésével lehet véglegesíteni, az igényelt szállás napjainak és az étkezések adagszámának pontos feltüntetésével: 


Szent József ünnepe


Március 19-én, szerdán ünnepeljük Szent József, Mária tisztaságos jegyese, az egyetemes egyház védőszentjének ünnepét, a szokott módon, énekelt szentmisével (missa cantata), a Váci utcai Szent Mihály-templomban, 17 órai kezdéssel.

2014. március 2.

Hamvazó, nagyböjti matutínum és Palestrina-mise


2014. március 5-én lesz hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. A hamuszentelés és hamvazkodás rítusát, valamint az ünnepélyes szentmisét a Váci utcai Szent Mihály-templomban tartjuk 18 órai kezdettel. A szertartások eredetét korábban ötrészes sorozatban tettük közzé, melynek anyagát ezúttal ismét ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe (1. rész2. rész3. rész4. rész5. rész).
     Nagyböjt első vasárnapját a szokásos módon zsolozsmával is ünnepeljük. Az elővételezett matutínum 2014. március 8-án, szombaton 19 órakor kezdődik, ugyancsak a Szent Mihály-templomban (gyülekezés és próba ugyanott 18 órától). A zsolozsma anyaga elérhető a Gloria.tv oldalán. Nyomtatott füzeteket a készlet erejéig a helyszínen a szokásos módon rendelkezésre bocsátunk. A zsolozsma nyilvános istentisztelet, minden részt venni szándékozót szeretettel látunk.
     A nagyböjt első vasárnapjának miséjén (a szokott időben és helyen: 12 órakor a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban, a Március 15. téren) felhangzik GIOVANNI PIERLUIGI DA PALESTRINA Missa papae Marcelli című miséje (valamint William Byrdtől a Vigilate) az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc).
     Hirdetjük továbbá, hogy mostantól elérhető a Kovács Ervin Gellért atya előadás-sorozatának legutóbbi alkalmáról („A katolikus oltár”) készült hangfelvétel a Gloria.tv oldalán.

2014. január 24.

Gyertyaszentelő Pierre de la Rue miséjével


Idén Gyertyaszentelő Boldogasszony (Purificatio Beatæ Mariæ Virginis) ünnepe történetesen vasárnapra esik, ezért 2014. február 2-án a szokott vasárnapi rend szerint és helyszínen, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban tartunk gyertyaszentelést, körmenetet és ünnepélyes szentmisét, 12 órai kezdettel. A gyertyákat a körmenetben kezünkben visszük, a szentmise alatt pedig meggyújtjuk az evangéliumra, illetve Úrfelmutatástól áldozásig. (Aki Gyertyaszentelő sokszor homályos értelmére, jelentőségére, szertartásainak eredetére és funkciójára kíváncsi, szeretettel ajánljuk figyelmébe ezt a munkát.) Kérjük a híveket, hogy az otthonra szánt megszentelendő gyertyákat hozzák magukkal, és a szertartás előtt adják át a ministránsoknak!
     A gyertyaszentelést és a körmenetet követő misén felhangzik majd Pierre de la Rue többszólamú alkotása, a Missa Ave Maria (Kyrie; Gloria; Sanctus, Benedictus; Agnus Dei), illetve két motettája, a Gaude Virgo és az O salutaris Hostia — vezényel: Muntag Lőrinc. Pierre de la Rue (avagy flamandosan: Peter van der Straten; 1452—1518) németalföldi reneszánsz zeneszerző-énekes az ún. franko-flamand avagy burgundi iskola neves tagja, Josquin des Prez kortársa, a XV—XVI. század fordulóját meghatározó németalföldi polifónia legfontosabb alkotói közé tartozik Agricola, Brumel, Compère, Isaac, Obrecht és Weerbeke mellett. 31 biztos szerzőségű miséje maradt ránk.
     Mivel Szent Balázs püspök és vértanú napja, február 3-a hétfőre esik, a rákövetkező vasárnapon, 9-én lesz mód Balázs-áldásban részesülnie annak, aki kívánja.

2014. január 1.

Vízkereszti hirdetnivalók


A vízkereszti szertartások (vízszentelés, matutínum, ünnepi mise) a naptári és szervezési tényezőknek megfelelően idén a következőképpen alakulnak:
  • Vízszentelés | 2014. január 5-én, vasárnap, vízkereszt vigíliáján, a szokásos vasárnap déli énekelt misét követően, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (Március 15. tér) lesz a vízszentelés. Aki a szenteltvízből haza kíván vinni, alkalmas edényről gondoskodjék. 
  • Vízkereszti matutínum | Ugyanaznap, január 5-én, vasárnap este 18 órától lesz az ünnepi matutínum a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum anyagát lásd itt; a készlet erejéig a helyszínen is biztosítunk füzeteket), a Csillagjáték néven ismert liturgikus dráma közbeiktatásával.  
  • Vízkereszti ünnepi mise | Másnap, január 6-án, hétfőn, Urunk megjelenésének ünnepén (epiphania Domini) este 19 óra 30 perces kezdettel lesz a vízkereszti mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban, ünnepélyes formában, a 2014-es esztendő mozgó ünnepeinek kihirdetésével.
Hirdetjük továbbá, hogy a vízkereszti időszakban lehetőség lesz otthonaink éves megszentelésére. Időpontot Kovács Ervin Gellért atyával személyesen lehet egyeztetni a vasárnapi belvárosi misék előtt és után.

2013. december 19.

A karácsonyi idő hirdetnivalói


A karácsonyi idő (tempus nativitatis) ünnepi liturgikus alkalmait idén a következők szerint tartjuk meg:
  • 2013. december 24-én, kedden 22 órakorkarácsonyi ünnepélyes mise (missa prima in gallicantu) — figyelem!a szokásostól eltérően nem  a gellérthegyi pálos sziklatemplomban, hanem a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok);
  • 2013. december 25-én, szerdán 12 órakorénekelt karácsonyi nappali mise (missa tertia in die) a Március 15. téri Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban;
  • 2013. december 26-án, csütörtökön 12 órakorénekelt mise Szent István diákonus protomártír ünnepéről a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban; 
  • 2013. december 28-án, szombaton — figyelem: a meghirdetetthez képest változott a kezdési időpont! — 14 órakorpótkarácsonyi matutínum a Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban (a matutínum anyagát lásd itt);
  • 2013. december 29-én, vasárnap 12 órakorénekelt mise a karácsony nyolcadába eső vasárnapról a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (ekkor végezzük el a János-napi borszentelés szertartását is);
  • 2014. január 1-jén, szerdán 12 órakorénekelt mise karácsony nyolcadáról a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban.

2013. november 12.

Ádventi lelkinap és hétköznapi szentmisék


2013. december 7-én, szombaton Kovács Ervin Gellért premontrei atya ádventi lelkinapot tart a pesti ferenceseknél (Budapest V., Ferenciek tere). A lelkinap 9 órakor kezdődik szentmisével a templomban, majd elmélkedések következnek a Szent Ferenc teremben, a templomtól jobbra lévő rendház közösségi termében. A minden érdeklődő előtt nyitott program kora délután (legkésőbb 14 órakor) fejeződik be.
     Sajnos különböző okok miatt ádventi időben más időpontra nem tudtuk helyezni programunkat, reméljük, hogy a szombati munkanap ellenére minél többen részt tudnak venni rajta. (Az elmélkedésekről hangfelvétel készül, amit utólag — a clsmaszerv[kukac]gmail[pont]com címre küldött — kérésre meg tudunk mutatni.)

Rendszeres szentmisék hétköznap

Örömmel hirdetjük továbbá, hogy Kovács Ervin Gellért atya kéthetenként szerdai napon csendes szentmisét mutat be a római rítus hagyományos formájában a pesti ferencesek templomában (Alkantarai Szent Péter-templom), 16 óra 45 perces kezdettel. A soron következő alkalom november 20-án lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2013. október 27.

Mindenszentek és halottak napja

Les Très Riches Heures du duc de Berry, f199v

     2013. november 1-jén, pénteken, mindenszentek ünnepén (festum omnium sanctorum), mely az idei évtől parancsolt ünnep a magyar egyház számára, szentmisénket a vasárnapi rend szerint, 12 órai kezdettel tartjuk a belvárosi főplébánia-templomban.
     Másnap, november 2-án, szombaton az összes megholt hívőre való emlékezés (commemoratio omnium fidelium defunctorum) napján szintén déli 12 órai kezdettel, de a Váci utcai Szent Mihály-templomban lesz a régi rítusú gyászmise, amelyet a jelképes sírnál való feloldozás (absolutio) követ.
     Hirdetjük továbbá, hogy Kovács Ervin Gellért premontrei atya, a Szent Mihály Laikus Káptalan prépostja 2013. november 6-án, 17 óra 15 perces kezdettel hagyományos római rítusú szentmisét (missa lecta) mutat be a pesti ferencesek közösségi termében, a soron következő ismeretterjesztő előadását megelőzően. Utána következik ugyanott, 18 órai kezdettel a novemberi előadása, melynek témája: „Az ember túlvilági sorsa; imádság az elhunyt hívekért”. A helyszín a Szent Ferenc terem (Budapest V., Ferenciek tere, a templomtól jobbra lévő rendházban, kapu az utcáról; megközelíthető a templom főbejáratától jobbra eső folyosóról). A szentmisén és az előadáson minden kedves érdeklődőt szeretettel látunk!
 

2013. augusztus 5.

Augusztusi szertartásaink

Ligeti Sándor üvegfestménye, Pécs, Irgalmasok temploma
  • Augusztus 15-én, csütörtökön, Nagyboldogasszonykor, azaz a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének ünnepén (assumptio Mariae) a belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca) délután 17 órai kezdettel tartjuk énekelt szentmisénket.
  • Augusztus 20-án, kedden, Szent István király és hitvalló ünnepén délelőtt 11 óra 30 perckor kezdődik az énekes szentmise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (Március 15. tér). 
     Hirdetjük továbbá, hogy az esztergomi hagyomány szerinti, frissen szerkesztett kétnyelvű kétkötetes zsolozsmáskönyvünk (Diurnale & Nocturnale), melyből az évközi idő teljes nappali és éjszakai zsolozsmája hiánytalanul elvégezhető, a készlet erejéig kapható a belvárosi Nagyboldogasszony-templom sekrestyéjében a misék után (a két kötet csak együtt eladó, ára 5000 Ft).