A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szombathely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szombathely. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 30.

A zsolozsmatábor után

Metszet az 1540-es kiadású pálos breviárium
pszaltériumának nyitóoldaláról


A múlt héten (21—27.) lezajlott szombathelyi tábor sokakban fölkeltette vagy megerősítette az érdeklődést a zsolozsma elmélete és gyakorlata iránt. Mivel a délelőtti, legföljebb másfél órás stúdiumokon nem volt lehetőség minden kérdésre kitérni, azt ígértem, hogy hazaérkezve adok egy első szakirodalmi tájékoztatást azoknak, akik utána szeretnének olvasni a témának általában, vagy egyes részletkérdéseknek.
     Én magam minden második vagy harmadik évben két féléves egyetemi kurzust tartok a zsolozsmáról a Régi Zeneakadémián (Bp. VI., Vörösmarty u. 34.), általában pénteken délutánonként, de mindenre kiterjedő jegyzetet még nem írtam. A legteljesebb, és a nem kifejezetten tudományos érdeklődésű közönségnek talán a leghasznosabbak a Vesperale Carmelitanum-hoz írt bevezető magyarázataim, melyek közlését folytatásokban egykor a blogon is elkezdtem, folyóiratcikként pedig a világhálón is elérhetők, itt.
     A vesperásból hiányzó, és ezért ott nem tárgyalt kérdések lényegében a matutínum olvasmányait és responzóriumait érintik. Ami ezeket illeti, a magyarországi zsolozsmalekcionáriumról szóló, eddig kétrészes tanulmányom részletes, de remélhetőleg közérthető bevezetést nyújt a témába, a patrisztikus szövegek liturgikus használatáról pedig egy irodalomelméleti szempontú írásomat tudom ajánlani. Mindezek megtalálhatók ezen az oldalon (alul). 
    Ugyanitt olvasható, illetve innen tölthető le az ádventi és a karácsonyi zsolozsma kiadásához készült bevezetőm, illetve öt forrásközlés, amely bevezetővel és kommentált fordítással mutatja be a zsolozsma végzésének ceremoniális (szolgálattevők, terek, tárgyak, mozgások) vonatkozásait. Az ugyanott megtalálható Liturgikus könyvek című írásom részletes eligazítást ad gyakorlatilag az egész liturgia, de azon belül a zsolozsma szerkezetéről és könyveiről.
    A zsolozsmáról szóló magyar nyelvű szakirodalom klasszikusa Szunyogh Xavér Ferenc OSB könyve, amely lelkiségi szempontból kiváló, és azoknak, akik nem idegenkednek a Prohászka-korabeli, némiképp patetikus egyházi stílustól, fölemelő olvasmány lehet. Mindazonáltal a benne foglalt történeti adatok és a korabeli római breviáriumhoz kötődő részletek (főleg tehát a második kötet) kevéssé időszerűek, ami pedig az azóta túlságosan is megvalósult, Pius Parsch szellemében fogant reformjavaslatokat illeti, egészen feledhető (pontosabban: bár az lenne…). A teljes szöveg elérhető a világhálón, itt.
    Rövidebb, de tárgyilagosabb és biztos szakmai alapokon áll Dobszay László tankönyve, amely remekül ötvözi a bensőséges liturgikus érzéket és a szerkezeti, történeti érdeklődést. A szerzőnek egyébként fő kutatási területe volt a zsolozsma, így számos folyóiratcikke és kötetbe rendezett tanulmánya tarthat még számot érdeklődésre. A legalapvetőbb jutányos áron megrendelhető a Magyar Egyházzenei Társaság webáruházában.
    Nemzetközileg méltán számít alapműnek Pierre Batiffol könyve, amely az eredeti francia változatban és angolul is hozzáférhető.
    Közel egykorú vele a német klasszikus, Suitbert Bäumer OSB műve. Hasonmás kiadásának köszönhetően nem tölthető le szabadon, viszont megrendelhető a Nova & Vetera kiadótól, amely manapság az egyházi tudomány számos más remekművét is megmenti a feledéstől.
    Újabb, a reformszellemtől már nem érintetlen, de történetileg néhol megbízhatóbb munka Robert Taft SI könyve, amelyet ma talán a legtöbbet idéznek. Taft mint bizánci archimandrita kevéssé fogékony a nyugati liturgiatörténetre, munkáját inkább a keleti zsolozsmahagyomány iránt érdeklődőknek ajánlom, bár főként az ókeleti (szír, kopt, örmény) zsolozsma esetén nélkülözhetetlennek tűnik a tereptapasztalat, amely sokszor és tanulságosan eltér a könyvekben rögzített zsolozsmától. A könyv angol kiadása részlegesen olvasható a világhálón, illetve megrendelhető a kiadótól.
     Jelenleg csak antikvár példányként szerezhető meg a XX. század második felének másik „zsolozsmológiai” szakmunkája, Pierre Salmon francia nyelvű könyve, amelynek két kiadása egyszersmind a II. vatikáni zsinatot is közrefogja, de még megelőzi a zsolozsma újabb radikális reformját.
     Végül Gregory DiPippónak egy nemrégiben közzétett, kiváló internetes cikksorozatára szeretném fölhívni a figyelmet. DiPippo a II. vatikáni zsinatot megelőző XX. századi liturgikus reformok jeles kritikusaként ismert, a X. Pius-féle zsolozsmareform után a nagyhét XII. Pius, majd a római pontifikále XXIII. János alatt bekövetkezett reformjától sem tartotta vissza szellemi bonckését. A római breviáriumról szóló sorozata az amerikai tudományosság jó szokása szerint az alapfogalmaktól indul, majd a tridenti zsinatot megelőző állapotoktól kalauzol végig a nyugati zsolozsma újkori történetén, egészen a XX. század elején bekövetkező, a hagyománnyal való végleges szakítást jelentő reformig. A sorozat tartalomjegyzéke és linkgyűjteménye itt található.
 
Földváry Miklós

2013. június 8.

Zsolozsmatábor, 2013

Belefeledkezni a zsolozsmába

Hagyományainkhoz híven idén is lesz káptalani nyári tábor (közkeletű becenevén: „latintábor”), melyre idén is szeretettel várunk és hívunk minden érdeklődőt. A táborról a tudnivalókat az alábbiakban két szakaszban közöljük, 1. előbb a lelki kedvcsinálót (Földváry Miklóstól, a káptalan és a tábor vezetőjétől) az idei tábor témájáról és jellegéről, majd a 2. szervezési konkrétumokat.

I. Kedvcsináló

Immár hagyományos nyári liturgikus táborunk, amelyen a „latintábor” megnevezés ragadt rajta, egyszerre lelkigyakorlat, nyári egyetem és közösségi megmozdulás. Gerincét a közös misék és zsolozsmák alkotják, ehhez kapcsolódnak az általam vezetett előadások vagy szövegolvasások és a szabadidős, kulturális programok. Mivel a résztvevők idővel részben változnak, jónak látszott a káptalan küldetését és tevékenységét meghatározó nagy témák körüljárása három-négyévente. Az idén a tábor témája a zsolozsma.
      Három dologgal szeretnénk foglalkozni:
      1. Az első és legfontosabb, hogy egy héten keresztül elvégeznénk a hagyományos római-esztergomi zsolozsma minden hóráját (magyar nyelven). A matutínumot elővételeznénk, a napot prímával kezdenénk, a kishórákat szabadon, akár útközben, a vesperást és a kompletóriumot helyben végeznénk. Addigra igyekszünk előállítani a teljes latin–magyar pszaltériumot (hétközi zsolozsmáskönyvet, azaz nokturnálét és diurnálét). Az ötlet tavaly nyáron fogalmazódott meg bennem egy franciaországi bencés kolostor zsolozsmáin: ha fél Európát átutazom annak érdekében, hogy a teljes zsolozsmán részt vegyek, miért nem valósítjuk meg, tesszük érzékelhetővé ezt a tapasztalatot idehaza, holott megvannak hozzá az eszközeink?  
     2. A második, hogy időt szánjunk a zsolozsmázáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudás elsajátítására. Ez zenei, szövegi és ceremoniális kérdésekre is kiterjed, hiszen a zsolozsmában minden résztvevő egyszerre szolgál a gyülekezet tagjaként, ministránsként és szkólistaként. Amióta a miséink számszerűen többen vannak, mint a zsolozsmáink, az utóbbiak előkészítése, igényes kidolgozása háttérbe szorul — a tábor lehetőség e lemaradást behozni.
     3. Az előadásokat az egyéb terhelés miatt érdemes rövidebbre fogni és számukat mérsékelni. Ugyanakkor szeretném a megfelelő változtatással végigvenni a zsolozsma hóráit, éppen úgy, ahogyan a Zeneakadémián kétévente tartott zsolozsma-kurzuson teszem. A vezérfonal idén Edmond Martène XVII–XVIII. századi bencés tudós nagy liturgiatörténeti művének a zsolozsmáról szóló fejezetcsoportja lesz.
     Mindezek mögött azonban ott van az a cél is, hogy a zsolozsmázás ne tűnjék valami rendkívüli erőfeszítésnek, különleges „vallási luxusnak”. Ezért az egész táborban rendszeres, de nyugodt és természetes életvitelt igyekszünk megvalósítani, beszélgetésekkel, mozgással, kirándulásokkal.


II. Szervezési konkrétumok

  • Helyszín, szállás | Szombathely, Assisi Szent Ferenc Kollégium. Cím: 9700 Szombathely, Aréna u. 1. (bejárat a Thököly utca felől). Elhelyezés: 2 ágyas szobákban.
  • Időpont2013. július 22–27. (hétfő–szombat) — úgy tervezzük, hogy már vasárnap (21-én) délután lemegyünk Szombathelyre, hogy már a hétfői napot is teljes egészében ott tölthessük. Természetesen mindenki akkor érkezik, amikor tud (de kérjük ennek közlését a jelentkezéskor). Az indulás napjához közeledve már szeretnénk látni, hogy ki mikor, mivel tud jönni. Egyrészt azért kérjük, hogy ha lehet, együtt utazhassunk, másrészt hogy előre megszervezhető legyen a segítségnyújtás (pl. hogy ki jön autóval, és esetleg van-e szabad helye).
  • Utazás | A hosszú távolság miatt az Intercity vonatokat javasoljuk (menetidő 3 óra), de természetesen gyorsvonatok is közlekednek rendszeresen Szombathelyre. Az IC egy útra teljes ár esetén: 5280 Ft, 50% kedvezménnyel: 2920 Ft. A jelentkezőket kérjük, hogy tájékoztassanak arról, melyik napon és mivel jönnek, és amennyiben autóval, tudnak-e segíteni mások szállításában.
  • Étkezés| ebéd és vacsora a szomszéd Ferences Sörözőben. Étkezések ára egységesen 800 Ft. A reggelit (illetve ha valaki esetleg nem a Ferences Sörözőben kíván étkezni) egyénileg kell megoldanunk. Rendelkezésünkre áll a kollégium nagy ebédlője és két teakonyhája.
  • Programok | A kötött programokon túl (szentmise, zsolozsma, előadás) az alábbiak várhatók: kirándulás (Perenyébe, Jákra, stb.), strandolás.
  • Költségek | a szállás költsége a kollégiumban: 1800 Ft/fő/éj (fürdővel rendelkező szoba esetén 2300 Ft), ebéd és vacsora a fentiek szerint. Ehhez járul a  reggeli egyénileg, utazási költség (közlekedés oda-vissza és helyben) és egyéb felmerülő költségek (pl. strandolás).

  • Jelentkezési határidő:  június 20.

         További információk, pontosítások a későbbiekben várhatók, de a tábor lényegi kereteit a fentiek adják, ezek nem fognak változni.

         Kérünk minden érdeklődőt, hogy a jelentkezési határidőt legyenek szívesek betartani, mivel a szálláshelyet adó kollégiumnak a létszámot legkésőbb június 20-ig le kell adnunk. A határidőn túl jelentkezőknek nem biztos, hogy tudunk szállást biztosítani a ferences kollégium frekventáltsága miatt.
         További kérdéseket a szervezési e-mail címen várjuk (clsmaszerv[kukac]gmail.com), jelentkezni pedig az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet: 


         Végül bátorítani szeretnénk azokat, akiknek anyagi nehézségét jelentene a táborban való részvétel, emiatt ne maradjanak el, hanem a fenti címen jelezzék, hogy támogatást igényelnek, egyszersmind a nagyhét alkalmából már bevált módon (e helyen is megköszönve a nagylelkű felajánlásokat) azt is kérjük, hogy akik tehetik, támogassák mások táborozását! Ilyen célú felajánlást köszönettel fogadunk akár a káptalan számlaszámán, akár személyesen.

    Az esemény →Facebook-oldala