MŰSORAJÁNLÓ
Kindelmann Győző, a Szent István Társulat főszerkesztője kezdeményezésére és moderálásával a Mária Rádió egyórás, kötetlen élőbeszélgetőműsort közvetít Kovács Ervin és Füzes Ádám atyák, valamint Rihmer Zoltán részvételével a hagyományos római liturgia témájában. A tegnapelőtt felvett beszélgetés február 25-én hétfőn, a Könyvespolc című műsorban lesz hallható 21 és 22 óra között. Ezt a rádiót Budapesten és környékén viszonylag jól lehet fogni, bár némileg eltérő frekvenciákon (a fővárosban ez rendesen 94,1 MHz): http://www.mariaradio.hu/index.php?ID=14 A legbiztosabb azonban az online hallgatás: a http://www.mariaradio.hu/ honlap jobb oldalán választani lehet a gyors és a lassú kapcsolat között. A beszélgetést a CLSMA miséin és zsolozsmáin készült, eredeti hangfelvételek néhány részlete fogja színesíteni.
R.Z.
2008. február 5.
RANJITH ÉRSEK, A LITURGIA VATIKÁNI FELELŐSE
A TÉRDELVE ÉS NYELVRE FOGADOTT ÁLDOZÁSRÓL
Forrás: http://thenewliturgicalmovement.blogspot.com
(2008. január 27.)
A Libreria Editrice Vaticana könyvkiadónál most jelent meg Athanasius Schneider püspök Dominus Est című könyve, melyben a püspök a térdelve és nyelvre fogadott áldozás kérdését elemzi. A könyvhöz Malcolm Ranjith érsek, az istentiszteleti kongregáció titkára az alábbi előszót írta:
A Jelenések Könyvében Szent János elbeszéli, miképpen látta és hallotta a kinyilatkoztatást, s miképpen borult le imádattal Isten angyalának lába előtt. (Ap 22,8) A leborulás, az imádó alázattal való térdre ereszkedés az Isten jelenlétének felsége előtt a tiszteletadás olyan megmutatása volt, melyet Izráel az Úr jelenléte előtt szüntelenül gyakorolt. Erről beszél a Királyok első Könyve: „Amikor Salamon befejezte imádságát és könyörgését az Úrnak, felállt az Úr oltára előtt, ahol előbb ég felé tárt kezekkel mindkét térdén térdelt, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét.” (3Rg 8,54–55) A király könyörgő testtartása világos ebből: térden állt az Úr oltára előtt.
Ugyanez a hagyomány az Újszövetségben is látható: látjuk, hogy Péter térdre borul Jézus előtt. (vö. L 5,8) Így tesz Jairus is, amikor Jézust arra kéri, hogy gyógyítsa meg leányát (L 8,41); így tesz a szamaritánus, amikor visszatér, hogy hálát adjon neki, és ugyanígy Mária, Lázár testvére, amikor bátyjának életéért kéri az Urat. (J 11,32) A Jelenések Könyvében egészen általános a leborulásnak ugyanez a gesztusa mindakkor, amikor az isteni jelenlét kinyilvánul. (Ap 5,8 és 14, ill. 19,4)
Szorosan kapcsolódik e hagyományhoz az a meggyőződés, hogy a jeruzsálemi templom az Úr lakóhelye, és ezért a templomban szükségszerűen testileg is ki kell fejezni belső viszonyulásunkat, a mély alázatnak és tiszteletnek érzését az Úr jelenlétében.
Az Egyházban is mélyen él a meggyőződés, hogy az eucharisztikus színek alatt az Úr valóban és ténylegesen jelen van. Amint egyre elterjedtebbé vált a Szentségnek tabernákulumban való őrzése, úgy lett egyre általánosabb az Eucharisztiában jelenlévő Úr alázatos imádatának kifejezésére a letérdelés gyakorlata.
A hit abban, hogy Krisztus valósan jelen van az eucharisztikus színekben, a katolikus Egyház hitének lényegéhez, a katolicizmus legbelsőbb mivoltához tartozik. Nyilvánvaló, hogy nem építhettük volna fel templomainkat, ha ez a hit nem hatotta volna át mélyen az Egyházat.
Ezért az Eucharisztiát, a Krisztus Testévé és Vérévé átváltoztatott kenyeret és bort, a közöttünk lévő Istent a legnagyobb csodálattal, tisztelettel és az alázatos imádás mérhetetlen átélésével kell köszöntenünk. XVI. Benedek pápa rámutatott arra, hogy „az Eucharisztiát magunkhoz venni egyúttal azt jelenti, hogy imádjuk őt, akit magunkhoz veszünk … csak az imádatban érlelődhet meg Szentség elmélyült és hiteles vétele.” (Sacramentum Caritatis 66.)
E tradíció következtében világos: a dolog lényegével összhangban van és elmaradhatatlan, hogy úgy cselekedjünk, testben és lélekben olyan magatartást tanúsítsunk, mely elősegíti belépésünket a csend, az összeszedettség légkörébe, hogy alázatosan elfogadjuk önnön szegénységünket annak az Egynek mérhetetlen nagyságával és szentségével szembesülve, aki eljön, hogy találkozzék velünk az eucharisztikus színekben. A misében az Úr előtt úgy fejezzük ki a legjobb módon tiszteletünket, hogy Péter példáját követjük, aki az evangélium elbeszélése szerint térdre esett az Úr előtt mondván: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok!” (L 5,8)
Úgy látjuk, hogy egyes templomokban ezt a gyakorlatot elhanyagolták, sőt a felelős személyek nemcsak megkívánják a hívektől, hogy állva vegyék a szent Eucharisztiát, de a térdeplőket ki is rakták, rákényszerítve a hívőket, hogy álljanak vagy üljenek még az Úrfelmutatás és a Szent Színek imádása közben is. Furcsa, hogy ilyen intézkedéseket tettek egyes egyházmegyékben a liturgiáért felelősök, illetve egyes templomokban a papok anélkül, hogy a legkisebb mértékben megtanácskozták volna ezt a hívekkel – éppen ma, amikor jobban, mint valaha, olyan környezetben élünk, mely az Egyházon belül is demokráciát követel.
Beszélnünk kell a kézbe történő áldoztatásról is. Be kell látnunk, hogy ezt helytelenül és elhamarkodva vezették be röviddel a zsinat után az Egyház bizonyos vidékein, megváltoztatva az egész Egyház sok évszázados, meghatározó gyakorlatát. A változást azzal igazolták, hogy ez jobban megfelel az evangéliumnak vagy egy ősi egyházi gyakorlatnak; s egyesek Jézus szavaira való utalással akarták igazolni: „Vegyétek és egyétek!” (Mc 14,22, ill. Mt 26,26)
Akármi volt is az ihletője ennek az újításnak, nem vehetjük tudatlanba, hogy mi lett annak következménye világszerte mindenütt, ahol azt bevezették. Míg a korábbi gyakorlat jobban megőrizte a tisztelet érzületét, ez a gesztus nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy fokozatosan elgyengüljön a tisztelet szelleme a szent eucharisztikus színek iránt. Megjelent az összeszedettség riasztó hiánya és általánossá vált a gondatlanság szelleme. Olyan áldozókat látunk, akik úgy térnek vissza székeikhez, mintha semmi rendkívüli nem történt volna velük… Sok esetben fel sem lehet ismerni a komolyságnak és a belső csendnek azt az érzületét, mely az Istennek a lélekben való jelenlétét jelzi.
Aztán ott vannak, akik elviszik magukkal a szent színeket, s úgy tartják őket, mint valami szuvenírt, sőt még rosszabb: vannak, akik azért viszik el, hogy sátánista szertartásokon megszentségtelenítsék. Az is több alkalommal megtörtént nagy szertartásokon, Rómában is, hogy a szent színeket később a földre leesve találták meg. Ez arra késztet, hogy elgondolkozzunk a hit e komoly hiányán és a felháborító szentségtörésen…
A pápa arról beszél, hogy nemcsak az Eucharisztia igaz és mély megértésére van szükségünk, hanem arra is, hogy azt méltósággal és tisztelettel ünnepeljük. Azt mondja, hogy meg kell tartanunk „az olyan gesztusokat és testtartást, mint amilyen a térdelés az eucharisztikus imádság központi részei alatt”. (Sacramentum Caritatis 65.) Továbbá amikor a szentáldozásról beszél, mindenkit arra hív, hogy „tegyen meg minden erőfeszítést azért, hogy ez az egyszerű cselekmény megtartsa fontosságát mint olyan, amely az Úr Jézus Krisztussal való szentségi, személyes találkozáshoz tartozik”. (Sacramentum Caritatis 50.)
Ebben az összefüggésben tartjuk jelentősnek és értékeljük Athanasius Schneider karagandai (Kazahsztán) püspök Dominus Est című könyvét. Ő hozzá akar járulni ahhoz a vitához, amely Krisztusnak a kenyér és bor megszentelt színei alatt való, valóságos és lényegi jelenlétéről folyik… Abból a tapasztalatból, melyet a mély hitből, csodálatból és az Úr eucharisztikus jelenlétének imádatából merít, történeti és teológiai meggondolásokat ad elő, megvilágítva, hogyan fogadta el és gyakorolta hosszú évszázadokon át az Egyház a térdelve és nyelvre történő áldozást.
Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy megismerjünk és újraértékeljünk a jó gyakorlatot, és ha szükséges, elhagyjuk a jelenlegi szokást, mely nem a liturgikus konstitúcióból származik, sem nem a zsinati atyáktól, hanem az egyes országokban való törvénytelen bevezetése nyomán terjedt el. Most, inkább, mint bármikor, segítenünk kell a híveket abban, hogy megújítsák mély hitüket Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenlétében, hogy ezzel megerősítsék az Egyház életét és megvédelmezzék azt a hit veszedelmes torzulásai közepette, melyek folyamatosan előidézik a jelenlegi helyzetet.
Ennek a kezdeményezésnek jelentősége nem tudományos, hanem pasztorális, vagyis spirituális és liturgikus. Röviden: egy jobb hit építését szolgálja. Msgr. Schneider ebben az értelemben elismerésre méltó bátorságot mutat, mert képes volt Szent Pál szavait valódi értelmükben megragadni: „Minden történjék a hit épüléséért!” (1K 14,26)
Malcolm Ranjith
Az Istentiszteleti Kongregáció titkára
Ford: Dobszay László
(A témáról, történeti és teológiai forrásairól és azok értékeléséről magyarul ld. még Alácsi Ervin János: „« Noli me tangere! » (Jn 20:17). A kézre áldozás és a két szín alatti áldozás problematikája”, Miles Christi IX/1 (2007)
A TÉRDELVE ÉS NYELVRE FOGADOTT ÁLDOZÁSRÓL
Forrás: http://thenewliturgicalmovement.blogspot.com
(2008. január 27.)
A Libreria Editrice Vaticana könyvkiadónál most jelent meg Athanasius Schneider püspök Dominus Est című könyve, melyben a püspök a térdelve és nyelvre fogadott áldozás kérdését elemzi. A könyvhöz Malcolm Ranjith érsek, az istentiszteleti kongregáció titkára az alábbi előszót írta:
A Jelenések Könyvében Szent János elbeszéli, miképpen látta és hallotta a kinyilatkoztatást, s miképpen borult le imádattal Isten angyalának lába előtt. (Ap 22,8) A leborulás, az imádó alázattal való térdre ereszkedés az Isten jelenlétének felsége előtt a tiszteletadás olyan megmutatása volt, melyet Izráel az Úr jelenléte előtt szüntelenül gyakorolt. Erről beszél a Királyok első Könyve: „Amikor Salamon befejezte imádságát és könyörgését az Úrnak, felállt az Úr oltára előtt, ahol előbb ég felé tárt kezekkel mindkét térdén térdelt, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét.” (3Rg 8,54–55) A király könyörgő testtartása világos ebből: térden állt az Úr oltára előtt.Ugyanez a hagyomány az Újszövetségben is látható: látjuk, hogy Péter térdre borul Jézus előtt. (vö. L 5,8) Így tesz Jairus is, amikor Jézust arra kéri, hogy gyógyítsa meg leányát (L 8,41); így tesz a szamaritánus, amikor visszatér, hogy hálát adjon neki, és ugyanígy Mária, Lázár testvére, amikor bátyjának életéért kéri az Urat. (J 11,32) A Jelenések Könyvében egészen általános a leborulásnak ugyanez a gesztusa mindakkor, amikor az isteni jelenlét kinyilvánul. (Ap 5,8 és 14, ill. 19,4)
Szorosan kapcsolódik e hagyományhoz az a meggyőződés, hogy a jeruzsálemi templom az Úr lakóhelye, és ezért a templomban szükségszerűen testileg is ki kell fejezni belső viszonyulásunkat, a mély alázatnak és tiszteletnek érzését az Úr jelenlétében.
Az Egyházban is mélyen él a meggyőződés, hogy az eucharisztikus színek alatt az Úr valóban és ténylegesen jelen van. Amint egyre elterjedtebbé vált a Szentségnek tabernákulumban való őrzése, úgy lett egyre általánosabb az Eucharisztiában jelenlévő Úr alázatos imádatának kifejezésére a letérdelés gyakorlata.
A hit abban, hogy Krisztus valósan jelen van az eucharisztikus színekben, a katolikus Egyház hitének lényegéhez, a katolicizmus legbelsőbb mivoltához tartozik. Nyilvánvaló, hogy nem építhettük volna fel templomainkat, ha ez a hit nem hatotta volna át mélyen az Egyházat.
Ezért az Eucharisztiát, a Krisztus Testévé és Vérévé átváltoztatott kenyeret és bort, a közöttünk lévő Istent a legnagyobb csodálattal, tisztelettel és az alázatos imádás mérhetetlen átélésével kell köszöntenünk. XVI. Benedek pápa rámutatott arra, hogy „az Eucharisztiát magunkhoz venni egyúttal azt jelenti, hogy imádjuk őt, akit magunkhoz veszünk … csak az imádatban érlelődhet meg Szentség elmélyült és hiteles vétele.” (Sacramentum Caritatis 66.)
E tradíció következtében világos: a dolog lényegével összhangban van és elmaradhatatlan, hogy úgy cselekedjünk, testben és lélekben olyan magatartást tanúsítsunk, mely elősegíti belépésünket a csend, az összeszedettség légkörébe, hogy alázatosan elfogadjuk önnön szegénységünket annak az Egynek mérhetetlen nagyságával és szentségével szembesülve, aki eljön, hogy találkozzék velünk az eucharisztikus színekben. A misében az Úr előtt úgy fejezzük ki a legjobb módon tiszteletünket, hogy Péter példáját követjük, aki az evangélium elbeszélése szerint térdre esett az Úr előtt mondván: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok!” (L 5,8)
Úgy látjuk, hogy egyes templomokban ezt a gyakorlatot elhanyagolták, sőt a felelős személyek nemcsak megkívánják a hívektől, hogy állva vegyék a szent Eucharisztiát, de a térdeplőket ki is rakták, rákényszerítve a hívőket, hogy álljanak vagy üljenek még az Úrfelmutatás és a Szent Színek imádása közben is. Furcsa, hogy ilyen intézkedéseket tettek egyes egyházmegyékben a liturgiáért felelősök, illetve egyes templomokban a papok anélkül, hogy a legkisebb mértékben megtanácskozták volna ezt a hívekkel – éppen ma, amikor jobban, mint valaha, olyan környezetben élünk, mely az Egyházon belül is demokráciát követel.
Beszélnünk kell a kézbe történő áldoztatásról is. Be kell látnunk, hogy ezt helytelenül és elhamarkodva vezették be röviddel a zsinat után az Egyház bizonyos vidékein, megváltoztatva az egész Egyház sok évszázados, meghatározó gyakorlatát. A változást azzal igazolták, hogy ez jobban megfelel az evangéliumnak vagy egy ősi egyházi gyakorlatnak; s egyesek Jézus szavaira való utalással akarták igazolni: „Vegyétek és egyétek!” (Mc 14,22, ill. Mt 26,26)
Akármi volt is az ihletője ennek az újításnak, nem vehetjük tudatlanba, hogy mi lett annak következménye világszerte mindenütt, ahol azt bevezették. Míg a korábbi gyakorlat jobban megőrizte a tisztelet érzületét, ez a gesztus nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy fokozatosan elgyengüljön a tisztelet szelleme a szent eucharisztikus színek iránt. Megjelent az összeszedettség riasztó hiánya és általánossá vált a gondatlanság szelleme. Olyan áldozókat látunk, akik úgy térnek vissza székeikhez, mintha semmi rendkívüli nem történt volna velük… Sok esetben fel sem lehet ismerni a komolyságnak és a belső csendnek azt az érzületét, mely az Istennek a lélekben való jelenlétét jelzi.
Aztán ott vannak, akik elviszik magukkal a szent színeket, s úgy tartják őket, mint valami szuvenírt, sőt még rosszabb: vannak, akik azért viszik el, hogy sátánista szertartásokon megszentségtelenítsék. Az is több alkalommal megtörtént nagy szertartásokon, Rómában is, hogy a szent színeket később a földre leesve találták meg. Ez arra késztet, hogy elgondolkozzunk a hit e komoly hiányán és a felháborító szentségtörésen…
A pápa arról beszél, hogy nemcsak az Eucharisztia igaz és mély megértésére van szükségünk, hanem arra is, hogy azt méltósággal és tisztelettel ünnepeljük. Azt mondja, hogy meg kell tartanunk „az olyan gesztusokat és testtartást, mint amilyen a térdelés az eucharisztikus imádság központi részei alatt”. (Sacramentum Caritatis 65.) Továbbá amikor a szentáldozásról beszél, mindenkit arra hív, hogy „tegyen meg minden erőfeszítést azért, hogy ez az egyszerű cselekmény megtartsa fontosságát mint olyan, amely az Úr Jézus Krisztussal való szentségi, személyes találkozáshoz tartozik”. (Sacramentum Caritatis 50.)
Ebben az összefüggésben tartjuk jelentősnek és értékeljük Athanasius Schneider karagandai (Kazahsztán) püspök Dominus Est című könyvét. Ő hozzá akar járulni ahhoz a vitához, amely Krisztusnak a kenyér és bor megszentelt színei alatt való, valóságos és lényegi jelenlétéről folyik… Abból a tapasztalatból, melyet a mély hitből, csodálatból és az Úr eucharisztikus jelenlétének imádatából merít, történeti és teológiai meggondolásokat ad elő, megvilágítva, hogyan fogadta el és gyakorolta hosszú évszázadokon át az Egyház a térdelve és nyelvre történő áldozást.
Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy megismerjünk és újraértékeljünk a jó gyakorlatot, és ha szükséges, elhagyjuk a jelenlegi szokást, mely nem a liturgikus konstitúcióból származik, sem nem a zsinati atyáktól, hanem az egyes országokban való törvénytelen bevezetése nyomán terjedt el. Most, inkább, mint bármikor, segítenünk kell a híveket abban, hogy megújítsák mély hitüket Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenlétében, hogy ezzel megerősítsék az Egyház életét és megvédelmezzék azt a hit veszedelmes torzulásai közepette, melyek folyamatosan előidézik a jelenlegi helyzetet.
Ennek a kezdeményezésnek jelentősége nem tudományos, hanem pasztorális, vagyis spirituális és liturgikus. Röviden: egy jobb hit építését szolgálja. Msgr. Schneider ebben az értelemben elismerésre méltó bátorságot mutat, mert képes volt Szent Pál szavait valódi értelmükben megragadni: „Minden történjék a hit épüléséért!” (1K 14,26)
Malcolm Ranjith
Az Istentiszteleti Kongregáció titkára
Ford: Dobszay László
(A témáról, történeti és teológiai forrásairól és azok értékeléséről magyarul ld. még Alácsi Ervin János: „« Noli me tangere! » (Jn 20:17). A kézre áldozás és a két szín alatti áldozás problematikája”, Miles Christi IX/1 (2007)
2008. január 29.
A GYERTYASZENTELŐI PROCESSZIÓ SZERTARTÁSRENDJE
Az alábbiakban a gyertyaszentelés és a processzió rubrikáit közlöm, egyelőre csak latinul, fordítás és kommentárok, illetve pontos tételjegyzék nélkül, de a napokban igyekszem bővíteni az anyagot, így az itt olvasható még nem a végleges változat. Az első helyen a római misekönyv 1962-es mintakiadásának rubrikái láthatók, amelyeket szögletes zárójelben egészít ki a misszále régibb változatának szövege. Ahol az 1962-es és a régibb változat alternatív, ott ' jellel vezetem be az újabb változatot, míg a []-ben szereplő változat ahelyett értendő. Ahol az újabb változat a bővebb, ott két ' jel közé teszem a kiegészítést. A továbbiakban kiemelkedő középkori magyar források következnek fordított időrendben. Az átírások mindegyike saját, eddig publikálatlan munkámból való.
F.M.
Missale Romanum
DE BENEDICTIONE CANDELARUM
[Finita tertia,] sacerdos indutus pluviali ’albo [violaceo], vel sine casula, cum ministris similiter indutis, procedit ad benedicendas candelas, in medio ante altare vel ad ’latus [cornu] Epistolæ positas, et ipse, ibidem stans versus ad altare, dicit manibus iunctis in tono ’feriali [orationis missæ ferialis]: Dóminus vobíscum. R. Et cum spíritu tuo. Orémus. Dómine sancte, Pater omnípotens, ætérne Deus, qui ómnia ex níhilo … Omnípotens, sempitérne Deus, qui hodiérna die Unigénitum tuum … Dómine, Iesu Christe, lux vera … Omnípotens, sempitérne Deus, qui per Móysen … Dómine Iesu Christe, qui hodiérna die, in nostræ carnis substántia …
Finitis orationibus, celebrans ponit incensum in thuribulum: deinde ter aspergit candelas aqua benedicta, dicendo antiphonam Aspérges me, sine cantu et sine psalmo: et ter adolet incenso.
DE DISTRIBUTIONE CANDELARUM
Tum dignior ex clero accedit ad altare, et ab eo celebrans accipit candelam, non genuflectens [nec osculans manum illius]. Postea celebrans stans in medio ante altare, versus ad populum, distribuit candelas, primum digniori, a quo ipse acceperat; deinde diacono et subdiacono paratis, et aliis clericis singulatim per ordinem, ultimo laicis: omnibus genuflectentibus, [candelam et manum celebrantis osculantibus,] exceptis prælatis, si adsint. Et cum inceperit distribuere candelas, a choro cantatur: Lumen ad revelatiónem … Nunc dimíttis … Et repetitur antiphona [Deinde repetitur tota antiphona] Lumen ad revelatiónem … [quæ similiter repetitur post quemlibet versum.] His expletis, [cantatur antiphona Exsúrge, Dómine. Ps. Deus, áuribus nostris … Et repetitur: Exsúrge, Dómine. Deinde] sacerdos dicit: Dóminus vobíscum. Et cum spíritu tuo. Orémus. Exáudi, quǽsumus, Dómine plebem tuam …
DE PROCESSIONE
[Deinde fit processio. Et] primo celebrans ponit incensum in thuribulum: postea diaconus vertens se ad populum dicit: Procedámus in pace. Et chorus respondet: In nómine Christi. Amen. Præcedit thuriferarius cum thuribulo fumigante: deinde subdiaconus paratus, deferens crucem, medius inter duos acolythos cum candelabris accensis: sequitur clerus per ordinem, ultimo celebrans cum diacono a sinistris, omnes cum candelis accensis in manibus: et cantantur antiphonæ sequentes: Adórna thálamum… Respónsum accépit … V. Cum indúcerent … Et ingrediendo ecclesiam, cantatur: Obtulérunt pro eo Dómino … V. Postquam impléti sunt … V. Glória Patri … ’Si candelarum benedictio et processio, ob defectum ministrorum sacrorum, forma sollemni fieri nequeat, licet formam simplicem adhibere, etiam absque cantu, dummodo tres saltem ministrantes celebranti inserviant.’
DE MISSA
Finita processione, celebrans et ministri [depositis violaceis] accipiunt paramenta [alba] pro Missa. ’In Missa quæ benedictionem candelarum sequitur, omittuntur psalmus Iúdica me, Deus cum sua antiphona, necnon confessio cum absolutione, versibus sequentibus atque orationibus Aufer a nobis et Orámus te, Dómine. Sacerdos igitur cum ad altare accesserit, statim illud ascendit et osculatur in medio. Candelæ in manibus tenentur ad Evangelium, et toto Canone.’ [Et candelæ tenentur in manibus accensæ dum legitur Evangelium, et iterum ad elevationem Sacramenti usque ad Communionem. Si vero Missa fieret de Dominica, candelæ non accenduntur.]
Rubrica Strigoniensis ante 1469
Ante missam circa processionem primo debet incipi Asperges, deinde versiculus et oratio. A cantoribus responsorium Gaude Maria Virgo, et cum pervenerint ad locum destinatum, ubi mensa est disposita pro benedictione cerarum, ibi primo a sacerdote celebraturo dicitur versiculus Post partum Virgo cum oratione. His finitis, incipiunt benedictiones cerarum cum orationibus et antiphonis ad hoc constitutis, necnon præfatione ferialiter percantanda, et in fine præfationis legitur silenter: « Per Dominum nostrum », per chorum etiam respondetur silenter: « Amen ». Et sic candelæ thurificentur, necnon aqua benedicta aspergentur, et communiter canitur Lumen ad revelationem et cetera, et psalmus Nunc dimittis. Deinde candelæ consecratæ accenduntur. Redeuntes ad chorum, per cantorem debet incipi hymnus Quod chorus vatum. Et cum appropinquassent usque magnam ecclesiam, incipit psalmus Benedictus Dominus Deus cum sua antiphona, sicut in matutinis dicebatur.
Missale Strigoniense 1484
ORDO IN PURIFICATIONE SANCTÆ MARIÆ
Sacerdos indutus vestibus sollemnibus, cum thuribulis et crucibus exiens de sacrario, veniat ante altare, et dicat: […] Qua finita, benedicatur novus ignis. Muta vocem ad modum præfationis. Qua finita, cantor incipiat: […] Et sic cantetur cum singulis versibus, et interim accendantur candelæ. Tunc sequitur oratio: […] Choratores in reversione incipiant: Quod chorus vatum. Cum pervenerint ad chorum, sacerdos dicit versiculum.
Missale notatum Strigoniense ante 1341
ORDO IN PURIFICATIONE SANCTÆ MARIÆ
Imprimis aspergatur aqua benedicta, et sequitur oratio: […] Deinde ad processionem […] Sequitur oratio: […] super cereos. His expletis, sequitur oratio: Quæsumus Domine populum tuum […] Tunc accedant duo presbyteri, tollentes capsam cum reliquiis, et incipiant antiphonam Senex puerum portabat. In reversione cantetur hymnus Quod chorus vatum. Ante ianuam versiculus: Responsum accepit, et oratio: Da quæsumus […] Introeuntes ecclesiam, incipiatur a cantoribus Cum inducerent. Psalmus: Benedictus Dominus Deus Israel. Quibus expletis, sequitur oratio Perfice in nobis.
Pray-kódex (XII. század)
ORDO IN PURIFICATIONE SANCTÆ MARIÆ
Imprimis sacerdos ante altare dicat: « Asperges me Domine hyssopo et. » Erudi quæsumus Domine plebem tuam […] Hac dicta, schola exeunte de choro, dicat responsum Postquam impleti sunt dies. Illo expleto, sequantur cetera usque ad certum locum. Famulorum tuorum quæsumus Domine delictis ignosce. Qua finita, benedicatur novus ignis, sic dicens: Domine sancte Pater […] Benedicto igne, dicant Ave gratia plena Dei Genitrix Virgo. Interea, dum cantatur antiphona, benedicantur cerei […] Post hanc cantetur Responsum accepit Simeon, deinde dicatur oratio Benedic Domine Iesu Christe creaturam cerei supplicationibus nostris. […] Qua finita, dicatur […] Illa dicta, incipiat cantor alta voce psalmum Nunc dimittis servum tuum Domine. Lumen ad. « Quia viderunt oculi mei. » Lumen ad. « Quod parasti ante. » Lumen ad. « Lumen ad revelationem gentium. » « Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto. » Lumen ad. « Sicut erat in. » Lumen ad revelationem gentium. Interim, dum ista antiphona cantatur, custos ecclesiæ distribuat candelas fratribus, maior vero magister pueris. Dein sacerdos, stans ante altare, dicat hanc orationem: […] Ad processionem canatur responsorium Gaude Maria Virgo. Versus: Gabrielem archangelum. Tunc accedant duo presbyteri, et tollant capsam cum reliquiis, incipiente sacerdote antiphonam Senex puerum portabat, et tunc redeant inde. Sequatur Quod chorus vatum. Quibus finitis, ad introitum ecclesiæ dicat sacerdos versiculum Introibo in domum tuam Domine. « Dominus vobiscum. » Domine Iesu Christe qui introitum, vel istam: Da quæsumus […] Intrantes ad crucem incipiant: Cum inducerent. Psalmus: Benedictus, et ita alta voce cantando antiphonam, accedant in choro, ibique, finito psalmo, dicatur a presbytero hæc oratio: Perfice in nobis […] Ad sanctam Mariam: Hodie beata Virgo […] Mox, pulsatis omnibus signis, missa celebretur, tenentibus omnibus candelas, et sacerdote et levita, usque ad offertorium, et tunc post hostiam offerant eas. Candela vero sacerdotis ponatur super candelabrum, ubi per totam missam ardeat. Qua finita, custos ecclesiæ ibidem eam exstinguat […]
Hartvik-agenda (XI. század)
ORDO IN PURIFICATIONE SANCTÆ MARIÆ
Post horam tertiam, schola stante in choro, dicat pontifex hanc orationem: Erudi quæsumus Domine plebem tuam […] Hac dicta, schola exeunte de choro, incipiatur a cantore responsum Postquam impleti sunt dies. Illo expleto, sequantur cetera usque ad certum locum responsoria. Cum autem pervenerint, intrando ecclesiam, cantenten (sic) responsorium Gaude Maria Virgo, Gabrielem. Illo finito, dicatur hanc (sic) oratio: Famulorum tuorum quæsumus Domine delictis ignosce. […] Qua finita, benedicatur novus ignis. […] Benedicto igne, incipiatur antiphona Ave gratia plena Dei Genitrix Virgo […] Interea, dum cantatur antiphona, benedicantur cerei hoc modo. Benedictio: Omnipotens sempiterne Deus […] Illa dicta, incipiat cantor antiphonam Lumen ad revelationem gentium et gloriam plebis tuæ Israel. « Nunc dimittis servum tuum Domine. » « Quia viderunt. » « Quod parasti. » Et sic cantetur mutuatim, et interim candelæ accendantur. Illumina quæsumus Domine populum tuum et splendore […] Tunc accedant duo presbyteri, et tollant capsam cum reliquiis, incipiente sacerdote antiphonam Senex puerum portabat, et tunc redeant inde. Qua finita, incipiant duo clerici hos versus: Lætetur omne […] Et sic perveniant cantando ad ecclesiam, ubi celebranda est missa, et dicatur oratio antea ianuas ecclesiæ a sacerdote: « Oremus. » Da quæsumus […] Hac peracta, incipiat cantor antiphonam Cum inducerent. Sequatur psalmus: Benedictus, et ita alta voce cantando antiphonam, accedant in chorum, ibique, finito psalmo sine « Gloria Patri », dicatur hæc oratio: Perfice in nobis […] Deinde accedant pueri quattuor, et canant hymnum Qui sine peccato […] Hymno expleto, celebretur missa per ordinem: Suscepimus Deus.
Marginalia ibidem
Perlecta tercia, pontifex sollemnibus indutus vestibus, cum thuribulis et crucibus exiens de sacrario, veniens ad locum, ubi consecrandi sunt cerei, ante altare dicit hanc orationem: Erudi. — Sequitur responsorium — Versiculus: Post partum. Oratio: Famulorum. — Qua finita, aspergat cum aqua benedicta, et thurificet, et accipiens manu sua, accendat candelam, cantans hanc antiphonam: Lumen. Nunc dimittis, per omnes versus reciprocando antiphonam Lumen. Sequitur oratio Illumina. — Post orationem Asperges. Exeunte processione, responsorium: Gaude mater, et dum pervenerint ad ecclesiam, sequitur antiphona et oratio de patrono ecclesiæ. In reversione hymnus: Quod chorus, et dum pervenerint ad ecclesiam, versiculus: Responsum accepit. Oratio: Da quæsumus Domine populo tuo inviolabiliter. Intrante vero processione, unus de chorariis incipiat antiphonam Cum inducerent. Alii: Benedictus sine « Gloria Patri », et sic intrent ad ecclesiam. Missa vero agatur sollemniter ordine suo.
2008. január 26.
NAGYBÖJT ELSŐ VASÁRNAPI MATUTÍNUM
Két hét múlva, 2008. február 9-én, szombaton este fél hét órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel nagyböjt első vasárnapi matutínumot tartunk Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban. Mivel a nagyböjt a virrasztás kiváltságos ideje, szeretettel várjuk azokat is, akik egyébként hosszúnak vagy fáradságosnak érzik a két-három órás, éjszakai zsolozsmákat. A gyülekezés előtt fél órával, vagyis este 6 órakor főtisztelendő Kovács Ervin atya tart liturgikus katekézist a nagyböjt lelkiségéről, történetéről és annak a szertartások szövegeiben, gesztusaiban való kifejeződéséről a templom előcsarnokából jobbra nyíló Ward Mária-teremben. A CLSMA ezzel a zsolozsmával működésének ötödik évébe lép - kérjük minden jóakarónkat: emlékezzék meg rólunk imáiban, hogy szeretetben, igazságban és állhatatosságban szolgáljuk a római liturgia méltó végzését és az általa való megszentelődést mindaddig, amíg az nem nélkülözheti világi hívek erőfeszítéseit.
Mint már hirdettük, a szokásos vasárnapi misék mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, 2008. február 2-án, szombaton délután fél 4 órakor is lesz énekes szentmise a Belvárosi Főplebániatemplomban, amelyet gyertyaszentelés és processzió előz meg. Kérjük a kedves híveket, hogy érkezzenek néhány perccel a szentmise előtt és hozzanak magukkal szentelendő gyertyát is. A misét megelőző szertartások rendjét rövidesen közzétesszük a blogon, kiegészítve e rítusok történelmi alakjának néhány magyar forrásokból ismert változatával.
Két hét múlva, 2008. február 9-én, szombaton este fél hét órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel nagyböjt első vasárnapi matutínumot tartunk Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban. Mivel a nagyböjt a virrasztás kiváltságos ideje, szeretettel várjuk azokat is, akik egyébként hosszúnak vagy fáradságosnak érzik a két-három órás, éjszakai zsolozsmákat. A gyülekezés előtt fél órával, vagyis este 6 órakor főtisztelendő Kovács Ervin atya tart liturgikus katekézist a nagyböjt lelkiségéről, történetéről és annak a szertartások szövegeiben, gesztusaiban való kifejeződéséről a templom előcsarnokából jobbra nyíló Ward Mária-teremben. A CLSMA ezzel a zsolozsmával működésének ötödik évébe lép - kérjük minden jóakarónkat: emlékezzék meg rólunk imáiban, hogy szeretetben, igazságban és állhatatosságban szolgáljuk a római liturgia méltó végzését és az általa való megszentelődést mindaddig, amíg az nem nélkülözheti világi hívek erőfeszítéseit.
Mint már hirdettük, a szokásos vasárnapi misék mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, 2008. február 2-án, szombaton délután fél 4 órakor is lesz énekes szentmise a Belvárosi Főplebániatemplomban, amelyet gyertyaszentelés és processzió előz meg. Kérjük a kedves híveket, hogy érkezzenek néhány perccel a szentmise előtt és hozzanak magukkal szentelendő gyertyát is. A misét megelőző szertartások rendjét rövidesen közzétesszük a blogon, kiegészítve e rítusok történelmi alakjának néhány magyar forrásokból ismert változatával.
2008. január 15.
SZENT ÁGNES-NAPI
ÜNNEPÉLYES SZENTMISE
2008. január 21-én, déli 12 órakor Pásztor Júlia és Suszter Ágnes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének végzős hallgatói, a CLSMA rendes tagjai a régi római rítus szerinti, órómai énekekkel celebrált missa sollemnis keretében teljesítik liturgikus diplomájukat Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban. A szertartást a Róma-városi hagyományok fölelevenítéseképpen Szent Ágnes ereklyéjének processziója előzi meg. A szentmisét a CLSMA tagjainak segédletével főtisztelendő Kovács Ervin mutatja be, a szkólában a diplomázók barátaiból alakult kórus énekel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
ÜNNEPÉLYES SZENTMISE
2008. január 21-én, déli 12 órakor Pásztor Júlia és Suszter Ágnes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének végzős hallgatói, a CLSMA rendes tagjai a régi római rítus szerinti, órómai énekekkel celebrált missa sollemnis keretében teljesítik liturgikus diplomájukat Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban. A szertartást a Róma-városi hagyományok fölelevenítéseképpen Szent Ágnes ereklyéjének processziója előzi meg. A szentmisét a CLSMA tagjainak segédletével főtisztelendő Kovács Ervin mutatja be, a szkólában a diplomázók barátaiból alakult kórus énekel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2008. január 9.
„Örvendnek az egek, harsog a trombita,
a szép Szűz Mária kézfogóját mostan tartja”
Örömmel hirdetem, hogy elérkezett Mária eljegyzésének napja, amelyet illő módon kívánunk megünnepelni 2008. január 26-án a Rimóci Dr. Manga János Közösségi Házban. Szeretnénk, ha minél többen lennétek részesei ennek a szép eseménynek. Régen volt már megülve nálunk ez az ünnep, csak az idősebbek emlékeznek rá, most szeretnénk feleleveníteni, a hagyományt újra élővé tenni.
PROGRAM
Érkezés Rimócra 17:00
Menyegző 17:00–19:00
Táncház 19:00–23:00
Másnap, amennyiben marad idő és szeretnétek még maradni: séta a faluban – Babamúzeum, Falumúzeum, Templom – részvétel a szentmisén, majd hazaindulás. Szállást (hálózsákot hozzatok!) és étkezést biztosítunk. A hangulat megteremtésében pedig, reméljük, segítségünkre lesztek. Hogyan lehet eljutni egyénileg Rimócra? Az Árpád-híd autóbusz-állomásról indulnak buszok Szécsénybe, innen pedig tovább Rimócra. Mindenkit szeretettel várunk!
A szokásról lásd még:
http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0032/unnepiki0032.html
J.P.
2008. január 6.
A MATUTÍNUMOK VÁRHATÓ IDŐPONTJA A 2008-AS POLGÁRI ÉVBEN
(A CLSMA zsolozsmáinak szokásos helyszíne a belvárosi Szent Mihály-templom Budapesten, kezdetük a téli időszakban [szeptembertől februárig] este 7 óra, a nyári időszakban [márciustól júniusig] este 8 óra. Az esetleges eltéréseket három héttel előbb jelezzük.)
Vízkereszt hagyományosan az ünnephirdetés ideje: ilyenkor írja elő a Pontificale Romanum, hogy legalább püspöki székhelyeken egy palástba öltözött kanonok hirdesse ki a szószékről prefációtónusban a soron következő év mozgó ünnepeinek dátumát. E szokáshoz csatlakozva alább közöljük a 2008-ban, működésünk ötödik évében várható ünnepélyes, esztergomi rítusú matutínumok időpontját. Kérjük különösen a káptalan rendes tagjait, hogy ezeket az időpontokat jegyezzék föl és vegyék tekintetbe minden más elfoglaltságuk szervezésekor.
(A CLSMA zsolozsmáinak szokásos helyszíne a belvárosi Szent Mihály-templom Budapesten, kezdetük a téli időszakban [szeptembertől februárig] este 7 óra, a nyári időszakban [márciustól júniusig] este 8 óra. Az esetleges eltéréseket három héttel előbb jelezzük.)
Vízkereszt hagyományosan az ünnephirdetés ideje: ilyenkor írja elő a Pontificale Romanum, hogy legalább püspöki székhelyeken egy palástba öltözött kanonok hirdesse ki a szószékről prefációtónusban a soron következő év mozgó ünnepeinek dátumát. E szokáshoz csatlakozva alább közöljük a 2008-ban, működésünk ötödik évében várható ünnepélyes, esztergomi rítusú matutínumok időpontját. Kérjük különösen a káptalan rendes tagjait, hogy ezeket az időpontokat jegyezzék föl és vegyék tekintetbe minden más elfoglaltságuk szervezésekor.
január 5. | szombat | vízkereszt |
január 19. | szombat | hetvenedvasárnap |
február 9. | szombat | nagyböjt első vasárnapja |
március 19. | szerda | nagycsütörtök |
március 29. | szombat | (pót)húsvét |
április 30. | szerda | áldozócsütörtök |
május 10. | szombat | pünkösd |
június 23. | hétfő | Keresztelő Szent János Születése |
szeptember 28. | vasárnap | Szent Mihály Arkangyal |
november 15. | szombat | Dedikáció |
november 29. | szombat | ádvent első vasárnapja |
december 29. | hétfő | (pót)karácsony |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)