HAMVAZÓSZERDA 4.

Források és történet

Az alábbiakban a legfontosabb liturgiatörténeti forrásokat tekintjük át kronologikus sorrendben. Mivel a vezeklőkkel kapcsolatos szertartásokat csak püspök végezheti, ezért elsősorban ponti­fi­kálékat és más püspöki szerkönyveket veszünk sorra. A zsolozsma és a mise liturgiájában nincsenek jelentős változási folyamatok, ezért azok változataira itt nem térünk ki.


Sacramentarium Gregorianum (VII–VIII. század, Róma)

E forrás csak néhány információval szolgál hamvazószerdára vonatkozólag. Collecta, vagyis gyüle­ke­zés a Szent-Anasztázia templomban: itt hangzik el a Concede nobis könyörgés, amely későbbi források szerint már a hamuszenteléshez kapcsolódik. A pápai mise helyszíne a Szent Szabina-temp­lom. Ezen kívül három könyörgés incipitjét adja meg a szöveg: „Super oblata: Fac nos quæsumus, Ad completa: Percepta nobis, Super populum: Inclinantes se.”

XXII. Ordo Romanus (VIII. század, Róma)

Gyülekezés – az előző forrásunkkal megegyezően – a Szent Anasztázia-templomban circa ho­ram septimam, azaz délután egy óra körül. Az „antiphona ad introitum” (Exaudi nos Domine, amely ez eset­ben, funkcióját tekintve nem a mise bevezető éneke, hanem a pápának és kísérőinek a gyülekezőtemplomból való továbbindulását kísérő tétel) után a püspök (pápa) az oltár jobb oldalán a nép felé fordulva mondja: Dominus vobiscum, majd visszafordul. A diákonus felszólítására közös térdhajtás, majd egy könyörgés következik. A processzió közben antifónákat énekelnek (Iuxta vestibulum, Immutemur), amikor pedig már közelednek a stációs templomhoz, elkezdik a litániát. Introitus, majd közös letérdelés, oráció és szentlecke. A mise a szokásos módon folytatódik. A posztkommúnió után a diáko­nus mondja: Humiliate capita ve­stra Deo. Nép: Deo gratias. Ezután hangzik el az „oratio super populum” és az Ite missa est.

Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a római rítusban eredetileg nem szerepelt a nyilvánosan vezeklők elbocsátása, sem a hamvazás. A római tituláris (plebániai) gyakorlatot tükröző Sacramentarium Gelasianum-ban viszont megtalálható a vezeklők nagycsütörtöki visszafogadásának szertartása (reconciliatio pænitentium). Valószínűnek látszik, hogy a római gyakorlat szerint nem volt nyilvános rítusa, sőt meghatározott ideje sem a bűnbánók rendjébe való belépésnek. A kánoni bűnbánat ugyanakkor régibb eredetű, mint maga hamvazószerda, tehát feltételezhetjük, hogy csak a bűnbánók rendjébe való belépés dramatizált, az egyházi év körében rögzített megjelenítése hiányzott, maga a bűnbánók rendjébe való belépés viszont szokásban volt.

Pontificale Romano-Germanicum (X. század, Mainz)

Ez a forrás nem elsősorban gyakorlati liturgikus könyv, inkább egy enciklopédikus igényű gyűjtemény liturgikus szövegekből és rubrikákból. Az egymás után közölt szertartások tehát nem biztos, hogy a gyakorlatban is egymás után következtek. A „hamvazószerda” cím alatt először leírja, hogy a pap (sacerdos, tehát itt nem föltétlenül püspöki szertartást lá­tunk) buz­dítsa a híveket vezeklésre, ha azonban nem sikerül meggyőznie őket ennek értelméről, akkor adhat azon­nali föl­ol­do­zást is (indokolt esetben). Itt következik a gyónás rendjének leírása:
Egy könyörgés után (Domine Deus omnipotens propitius esto) a pap beszélget a gyónóval a bűnökről, közben megtudakolja a körülményeket, majd kérdéseket tesz föl neki (Hiszel? Akarod?). Ezután következik a Confiteor, meglehetősen hosszú formában, részletezve a bűn egyes fokozatait és fajtáit. Érdekes megfigyelni, hogy kiemeli: a keresztség óta elkövetett összes bűnöket bánja meg (in peccatis post baptisma usque ad hanc horam), ezután következik a feloldozás. A gyónó térden állva, a papra tekintve elmond egy bűnbánó imádságot (Multa quidem et innumerabilia sunt), majd lefekszik a földre és sóhajt vagy sír. A pap fölszólítására föláll és megkapja a peni­tenciát, majd hosszú imádság következik: a hét bűnbánati zsoltár, précesz, orációk. Ezután – ha az idő engedi – a pap a templomba lép a bűnbánóval, és vele együtt elimádkozza a hét bűnbánati zsoltárt rövidített formában, majd précesszel és a Deus cu­ius indulgentia orációval folytatja.
Ezután a missa post confessionem, vagyis a gyónás utáni votív mise propriumának leírása áll. Valószínű, hogy a gyónás és az azt követő mise nem kifejezetten kapcsolódnak hamvazószerda napjához, csak azért szerepelnek a könyvben ezen a ponton, mert a bűnbánati rítusok korábban ekkor zajlottak.
Az utána következő leírások azonban ki­mon­dot­tan hamvazószerdai szertartások, elsőként mindjárt a vezeklők kivetése. Először meg­ham­vazzák őket, szőrcsuhát kapnak, majd egy könyörgés következik (Adsit quæsumus), azután megtörténik maga a kivetés (Ecce eiiceris), végül pedig elhangzik egy respon­zórium (In sudore vultus tui V. Pro eo quod).
A könyvben a következő szertartás a hamuszentelés és hamvazás, amely a korábbi római könyvek leírásával megegyezően a Szent Anasztázia-templomban zajlik. Négy szentelési könyörgés hangzik el (az Omnipotens sempiterne Deus parce metuentibus, a Deus qui non mortem, a Deus qui humiliatione és az Omnipotens sempiterne Deus qui Ninivitis, azután egy antifóna (Exaudi nos Domine V. Salvum me fac Deus). A hamvazás alatti antifóna az Immutemur habitu, végül még egy könyörgés következik: Concede nobis Domine præsidia.
A processzió természetesen a Szent Szabina-stációs templomba vezet, a közben elhangzó tételek a Iuxta vestibulum antifóna két lehetséges verzussal, az Emendemus V. Peccavimus responzórium, valamint a mindenszentek litániája.
Figyelemreméltó, hogy az ezután következő leírásban, amely a nagyböjt negyedik hetének szerdájára eső skrutínium szertartása, megtalálhatók a hamu exorcizmusához való szövegek, amelyek a később ismertetendő, középkori magyar forrásokban a hamvazószerdai hamuszentelés elején szerepelnek.

Ez a szerkönyv szintén római liturgiákat közöl, de már a frank-német hatásoktól átitatott, X. századi változatban. Valószínű tehát, hogy a vezeklők kivetésének szertartása és a belőle származó hamvazási rítus az Alpokon túlról került a római rítusba.

Sz.Á.

HAMVAZÓSZERDA 3.

A nyilvános vezeklésről

A bűnbocsánat szentsége hosszú időn át a maitól meglehetősen eltérő formában volt jelen az Egyház életében. A IV. századtól kezdve a bűnbánat szentségi alakja a nyilvános vezeklés volt. A bűnbánat ideje a nagyböjt: a bűnbánókat a püspök hamvazószerdán kizárta az Egyház közösségéből és csak nagycsütörtökön fogadta vissza. A vezeklőnek be kellett lépnie a bűnbánók rendjébe: vezeklőruhát kellett öltenie, hamut szórni a fejére – a férfiaknak lenyírták a haját is – és bűnbánati cselekedeteket gyakorolnia, vagyis imád­koz­ni, böjtölni és alamizsnálkodni. Egy ember életében csak egyszer részesülhetett ebben a szentségben, amelyet mindig püspök szolgáltatott ki. Az idők során (először valószínűleg inzuláris hatásra, a VII. században) megjelent a ma is élő gyónási forma. A karoling kortól a XII. századig a kettő egymás mellett létezett: a súlyos, nyilvános bűnök bocsánatáért nyilvánosan kellett vezekelni, a „titkos” bűnökből pedig titokban oldozták föl a bűnöst. Bár a „tridenti” korszakban már nem élt a kánoni bűnbánat formája, a szerkönyvek megőrizték a rítusok leírását – gyakran egymás után a két bűnbánati módot –, a legújabb liturgikus könyvekben azonban már nem találjuk meg (sem az 1961-es, a „rendkívüli” formában irányadó pontifikáléban, sem a reformliturgiában).

A vezeklők elbocsátása

Egyes forrásokban a hamvazás és a vezeklők kivetésének rítusa is szerepel, ráadásul nem különülnek el egymástól egészen világosan. Az utóbbi szertartás például egy olyan könyörgéssel kezdődik, amely még a meghamvazottakról szól, viszont már a templom közepén hangzik el, a vezeklők elbocsátásának helyszínén. Ez minden bizonnyal egy átmeneti időszakot mutat, amikor még élt a nyilvános vezeklési forma, de a többi hívőt is meghamvazták. Azt azonban nem tudhatjuk biztosan, hogy egy forrás szövegei közül melyek hangoztak el ténylegesen, és melyek lehettek egymás alternatívái.
Vizsgált, magyarországi forrásainkban e könyörgés után a bűnbánók leborulnak a földre, a klérus pedig elénekli a hét bűnbánati zsoltárt. Három könyörgés után, amelyek a bűnök megbocsátását kérik, a püspök kiveti a templomból a vezeklőket, eközben a klérus az In sudore responzóriumot énekli (hetvenedvasárnapról, az ősszülőknek a Paradicsomból való kiűzetését fölidézve). A püspök a templom kapujából tanítja és megtérésre buzdítja a kivetetteket. (A rubrikák kiemelik, hogy ezt tapintattal tegye, nehogy kétségbe essenek.) Ezután, a Tribularer antifóna közben a klérus visszamegy a kórusba, ahol elhangzik egy kapitulum, majd egy könyörgés a vezeklőkért.

Processzió

Rómában már az igen korai forrásokban is szerepelnek stációk az egyes ünnepnapoknál. Ez mindig azt a templomot jelenti, ahol az adott napon a pápai misét bemutatják. Hamvazószerdán a stációs templom a Sancta Sabina in Aventino. A hamu megszentelése és a hamvazás azonban a Sancta Anastasia-templomban történik: ez az a hely, ahol a nép összegyülekezik (colligitur), és erről kapta nevét az első misekönyörgés is (collecta), amely eredetileg az összegyülekezett nép fölött elmondott imádság volt. Innen processzióval vonulnak át a szentmisére. Ennek mintájára a középkorban egész Európában szintén körmenettel vezették be a misét, az esztergomi rítus processziós tételei a Paradisi portas V. Ecce nunc tempus és az Emendemus in melius V. Misereris omnium responzórium, amelyek nagyböjt első vasárnapjának matutínumából valók, a kettő között pedig a Domine ne in ira tua könyörgés áll. Több forrás szerint a körmenet végén litánia hangzik el. A liturgiamagyarázó Guillelmus Durandus ezt a menetet a csatába indulók vonulásához hasonlítja: itt a fegyverek az alázat, az imádság, a bánat és az alamizsnálkodás. E gondolat ihletője lehet a hamuszentelés után elhangzó Concede nobis könyörgés (a már a Sacramentarium Gregorianum első változataiban is szereplő, tulajdonképpeni „kollekta”), amely kifejezetten katonai kifejezéseket használ.

Néphagyomány

Hamvazószerdához, avagy böjtfőszerdához, szárazszerdához, aszalószerdához, tiszta­szer­dához különféle népszokások is kapcsolódnak. Egyes tájakon úgy tartják, hogy akit meghamvaznak, annak nem fog fájni a feje, ezért a templomból hazatérő a családtagokkal összedörzsöli a homlokát, hogy ezzel őket is megóvja. Előfordult, hogy ha a pap nem jött el hamvazni, az emberek maguk égettek virágvasárnapi barkát, és a hamuval keresztet rajzoltak a homlokukra, máshol a férfiak házról házra jártak, és egyikük meghamvazta az embereket. Az asszonyok többfelé is hamuval mosták el az edényeket, így eltávolítva róluk a zsírt, amelytől az egész nagyböjt idején tartózkodtak. Tréfás szokás, hogy hamvazószerdán a kocsmába egy lapát hamut vittek, és akit a böjt ellenére mégis ott találtak, azt leöntötték vele, és figyelmeztették: „Porból lettél, porrá leszel!” Hamvazószerdát követi a „torkos csütörtök” vagy „zabálócsütörtök”, amikor megeszik a farsangi maradékot. A népi hagyományban ekkor szabad húst és zsíros ételt fogyasztani. Sőt, mindent meg kell enni, hogy ezután viszont mindenki megtarthassa a böjtöt.

Sz.Á.

MISSA LATINA VACIENSIS

Vácott a Karolina-kápolnában 2009. március 29-én, feketevasárnap délután 5 órakor mutat be legközelebb hagyományos római rítusú énekes szentmisét Varga Lajos püspök úr. A váci latin nyelvű (mind a "rendes" mind a "rendkívüli" formájú) misékkel kapcsolatos információkat és segédanyagokat a továbbiakban megtalálják a Lachegyi Máté által szerkesztett http://sites.google.com/site/missalatinavaciensis információs oldalon is. Külön fölhívjük a figyelmet a letöltések közt található, kétnyelvű miserendre, amely a szövegeken és fordításukon kívül közli az állandó tételek kottáját és a hívek énekére, testhelyzetére vonatkozó rubrikákat is tartalmaz (haszonnal forgatható a budapesti és a szegedi, illetve bármely más alkalmakkor is), valamint arra az összeállításra, amely a régi és az új rítus közti különbség kérdéseiben járatlan hívek kezdeti eligazítására született.

HAMVAZÓSZERDA 2.

Hamvazószerda rítusai

Mint minden ünnepnapnak, hamvazószerdának is vannak saját tételei, azaz propriuma a misében és a zsolozsmában. Ezen kívül sajátos szertartása a hamuszentelés és a hamvazás, amelyet processzió követhet, valamint a vezeklők elbocsátásának rítusa. A következőkben ezeket tekintjük át az esztergom-római hagyomány szerint.

Mise

Hamvazószerdán köznapi mise van, éppúgy saját tételekkel, mint a nagyböjt bármely hét­köz­nap­ján. A szövegek elsősorban bűnbánati témájúak, az isteni irgalmasságra irányítják a figyelmet, amely a bűnbánat kiindulópontja.
Mind az öt énekelt tétel szövege zsoltárból való, kivéve az introitus antifónáját, amely a Bölcsesség könyvéből származik. Bizonyságot ad arról, hogy Isten szereti az általa teremtett világot és megbocsát a bűnbánóknak. A hozzá kapcsolódó zsoltárvers, illetve a graduále és a traktus irgalomért könyörög. A traktus – olvasmányhoz közel álló alkata miatt – kifejtettebb. A 102. zsoltárból vett vers nem kérés: az irgalmasság biztos tudatában for­dul a Teremtőhöz. Ugyanez a tétel szólal meg a nagyböjt minden hétfőjén, szerdáján és péntekjén. (Kedden, csütörtökön és szombaton nincs traktus, a vasárnapoknak pedig saját traktusuk van.)
Az áldozati részben már nem esik szó bűnbánatról: az offertórium hálaadás Istennek, aki megsegített, a kommúnió pedig buzdítás, biztatás a böjt idejére, amikor az ellenség a szokásosnál is jobban tör a lelkek vesztére.
A szentlecke ószövetségi, és ez jellemző nagyböjt minden hétköznapjára. Joel próféta könyvéből való, böjtre, bánatra és megtérésre szólít föl, a befejező szakaszban pedig Isten­nek az ő népe iránti szeretetéről beszél. Az evangéliumban, amely Szent Máté könyve szerint való, Jézus a helyes böjtölésre tanítja tanítványait, és a mennyei kincsek gyűjtésére hív.
A mise mindhárom könyörgése böjti vonatkozású: A kollekta a helyes böjtöléshez kér se­gí­tő kegyelmet, a szekréta a szent idő kezdetén történő méltó felajánláshoz, a posztkommúnió pedig a szentségekből forrásozó kegyelmet kéri a böjtölés megszentelésére.
A szentmise végén egy sajátosan böjti műfaj következik: az oratio super populum, amely formailag a kollektákhoz hasonlít.

Zsolozsma

A matutínumban az invitatórium, az antifóna, a zsoltárok és a verzikulus megegyeznek a közönséges szerdai napokon szokásosakkal. Egy nokturnus van, hétköznap lévén, az olvasmányok szövege Szent Ágostonnak a na­pi evangéliumhoz írt homíliája három részre osztva (vö. Patrologia Latina XXXVIII. 243.). A responzóriumok nagyböjt első vasárnapjáról valók (a kódexek majd csak ott írják ki őket, ebből is látszik, hogy az a régebbi ünnep), a második, a harmadik és a hatodik helyről, szövegük nem bibliai.
A laudesben a zsoltározás a szokott szerdai rend szerint zajlik. A kapitulum a napi szentlecke első harmada (mint más ünnepeken, ill. a nagyböjt köznapjain is), a himnusz és a verzikulus a köznapi, a Benedictus-antifóna szövege a napi evangéliumból való (ünnepnapokra és böjti hétköznapokra jellemzően). A hóra végén hosszú précesz következik, majd a könyörgés, amely szokásos módon a mise kollektája. Ezután (az esztergomi rítusban) egy szuffrágium szerkezetű super populum szakasz következik, amely a továbbiakban minden hóra végén szerepel: egy antifóna (Convertimini ad me), verzikulus (Domine non secundum peccata nostra) és könyörgés (Parce Domine); ez utóbbinak szövege a szentleckéből van.
A tercia a köznapi rend szerint zajlik, kivéve a kapitulumot, a könyörgést, és a super populum részt, amelyek a laudes tételeivel egyeznek.
A szextában a kapitulum a szentlecke második harmada (szokás szerint), a könyörgés és a super populum a laudes szerinti, a többi tétel a szokott, köznapi rendet követi.
A nóna kapituluma a szentlecke befejező szakasza, a könyörgés és a super populum ugyanúgy végzendő, mint a laudesben.
A vesperásban a zsoltározás a heti rend szerint történik, a kapitulum a szentlecke első része (mint a laudesben). Érdekes, hogy van responzórium, annak ellenére, hogy ez hét­köz­nap nem szokásos. A főrész a szövegét a szentlecke legelejéről veszi, a megkomponált verzus pedig Izaiás könyvéből való, témája a megtérés. A himnusz és a verzikulus a szokásos szerdai, a Magnificat-anti­fóna szövege a napi evangéliumból való. Az oráció a mise kollektája, mint a laudesben és a super populum antifóna is a laudesével azonos, a záró könyörgés pedig a miséével.

Hamuszentelés és hamvazás

A hamu már az Ószövetségben számos helyen a bűnbánat és a böjt szimbólumaként fordul elő. Álljon itt csupán két példa: „Erre én az Úrhoz, Istenemhez fordítottam arcomat, hogy böjtölve, szőrruhában és hamuban könyörögjek és esdekeljek előtte.” (Dániel 9,3) „Korholom tehát önmagamat, bánom bűneimet porban és hamuban.” (Jób 42,6)
A hamuval kapcsolatos rítusok hamvazószerdán valószínűleg a nyilvános vezeklők kivetésének szertartásából (ld. később) maradtak meg, illetve rövidültek. Eredetileg tehát a hamut csak a vezeklőknek szórták a fejére, ám a bűnbánati szokások változásával ez általánossá lett.
A szentelési szövegek műfaja leggyakrabban oráció (a szokásos misekönyörgésekhez képest valamivel kevésbé tömör). A hamuszenteléskor elhangzó szövegek a kért kegyelem útját követik: megszólítják a Mindenhatót, minden jónak forrását, ezután a közvetítő hamura kérnek áldást, majd a szentelményt fölvevőkre, az ő bűneik bocsánatát kérve.
A hamvak megszentelése egy exorcizmussal kezdődik, amely a hamuhoz szól (exorcizo te), és egy Istenhez a bűnbánókért szóló könyörgés kapcsolódik hozzá, mind­kettőben ószövetségi hivatkozással (Mózes a borjú hamvát rájuk szórva szenteli meg a népet; a niniveiek megtérése Jónás szavára). Ezután még két szentelési oráció hangzik el, majd egy bűnbánati, zsoltárszövegű antifóna verzussal: Exaudi nos Domine. Salvum me fac – római rendtartás szerint ez a tétel az egész szertartás bevezető éneke, mintegy „introitusa”. (A különböző mozzanatoknál felhangzó responzóriumok a nagyböjt első vasárnapi matutínumból valók.) A diákonus felhívására való letérdelés és fölállás után következő könyörgés szövege a böjtre mint a gonosz elleni harc időszakára tekint, ehhez kér erőt.
Ezután történik a hamvazás szertartása. A pap mindenkinek hamut szór a fejére, és elmondja a hamvazási szöveget (Memento quia), miközben elhangzik az Immutemur antifóna a szükséges számú zsoltárverssel a 66. zsoltárból (Deus misereatur nostri, minden egyes vers után visszatér az antifóna). Ennek elvégzése után egy újabb processziós antifóna következik (Iuxta vestibulum), közben a klérus a templom közepére megy, amely a következő szertartás helyszíne lesz.

Sz.Á.

Örömmel hirdetjük, hogy egy hét múlva esedékes, nagyböjt első vasárnapi szentmisénk sollemnis formában, azaz diákonus és szubdiákonus segédletével lesz megtartva. Diákonusként szolgál Alácsi Ervin J., a szubdiákonusi feladatokat Fülep Dániel papnövendék látja el.

A következő napokban böjti előkészület gyanánt egy kisebb összeállítást teszünk közzé a nagyböjtről és kezdetéről annak reményében, hogy a szent időszak tartalmának és történetének jobb megismerése elősegíti és elmélyíti a szertartásokban való részvételt és általában a bűnbánati érzületet.

HAMVAZÓSZERDA 1.

“Immutémur hábitu, in cinére et cilício, ieiunémus et plorémus ante Dóminum, quia multum miséricors est dimíttere peccáta nostra Deus noster !”

(Változzunk meg öltözetünkben, hamuban és szőrcsuhában, böjtöljünk és sírjunk az Úr előtt, mert felettébb irgalmas bűneink megbocsátására a mi Urunk Istenünk!)

Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A keresztény ókorban, illetve a középkor elején a hittanulókat (katekumenek) a böjti időszakban készítették föl nagyszombati keresz­te­lő­jükre, később a nyilvános vezeklés ideje volt. Bár az utóbbi századokban mindkét szokás kiveszett a gyakorlatból, a nagyböjt megmaradt mint a húsvétra való készület, a bűnbánat és a tanulás ideje. Liturgikus színe a lila (eredetileg többnyire a fekete), az oltárképet is lila lepellel szokás letakarni. Hamvazószerda fordulópont: a készületi szent idő kezdete, feje (caput ieiunii, magyarul böjtfő). Sajátos, „látványos” rítusai nem engedik, hogy a keresztény ember lemaradjon, elkéssék a készületről. Erről szólnak a liturgia szövegei is: itt az idő, változzunk meg, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk és térjünk meg! A hamu mint látható jel, amelyet a hívek a temp­lomon kívül is magukon viselnek, az egész világnak hirdeti a megtérést. Szigorú böjti nap, vagyis az előírások szerint hústilalom van, valamint egy fő- és két kisebb étkezés a megengedett (egykor a szigorú böjt napi egyszeri étkezést és minden állati eredetű eledeltől való tartózkodást jelentett).

Az ünnep eredete, a nagyböjt kialakulása

A húsvétot megelőző készületi időben különböző szintek, rétegek különíthetők el. A kétnapos szigorú böjt már a III. század elején létezett, a triduum mint liturgikus egység pedig legkésőbb az V. században jött létre, és hamarosan ki is bővült egy hétté: ez lett a hebdomada maior vagy hebdomada authentica. (Alexandriában már 250 után kialakult az egyhetes böjt.) Az ókeresztény egyháztörténész, Sókratés (439 körül) arról számol be, hogy Rómában három hétig böjtölnek húsvét előtt szombat és vasárnap ki­vé­te­lével, Illíriában, Hellászban és Alexandriában pedig hat hétig, és ezt Quadragesima-nak nevezik. Mások hét héttel húsvét előtt kezdik a böjtöt, és megszakításokkal, háromszor egy hétig böjtölnek: ezt szintén negyvennapos böjtnek nevezik.
A római, háromhetes böjt 384 előttre tehető. Lehetséges, hogy már 354-ben létezett, és kezdete egybeeshetett a római év kezdetével (március 1.). Ennek nyoma az is, hogy nagyböjt ötödik vasárnapját, feketevasárnapot egyes, ősi források dominica in mediana-nak, azaz a középső hét vasárnapjának nevezik. 384-ben már biztosan hathetes a készületi idő: nagyböjt első vasárnapjától nagycsütörtökig tart. Leleményes Nagy Szent Leó (440–461) hasonlata, amely szerint amint anyagi javainkból tizedet adunk az Egyháznak, úgy az év háromszázhatvanöt napjából is hat hetet (ez a vasárnapok nélkül harminchat napot tesz ki) Istennek ajánlunk. Az V. század folyamán az első vasárnap előtti szerdát és pénteket is a nagyböjthöz csatolják. Ekkor találkozhatunk először a feria quarta in capite Quadragesimæ kifejezéssel. A negyven napot a VII. században számítják ki pontosan. Ekkorra a szent háromnap különállása elhalványul, beleolvadnak a nagyböjtbe. Így vasár­napok nélkül harminchat napot számolhatunk össze, ezt kiegészítendő csatolták hozzá az első vasárnapot megelőző négy napot. A nagyböjt első napja tehát hamva­zó­szerda lett, s ez a rend él napjainkban is. A liturgiában azonban érezhető maradt e négy nap bevezető jellege, a nagyböjt egyes jellegzetességei, liturgikus tételei csak az első vasárnaptól lépnek érvénybe. A gallikán és az ambrozián rítusban megmaradt a vasárnapi böjtkezdet, és ehhez az állapothoz tértek vissza a protestáns felekezetek is.

Sz.Á.

SZEGEDI SZENTMISÉK A KÖVETKEZŐ HÓNAPOKBAN

Folytatódnak a havonkénti, régi rítusú, énekes szentmisék Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban (mindig szombati napokon). A négy legközelebbi, tervezett időpont a következő:

- március 28. 15 óra 30 perc
- április 18. 15 óra 30 perc
- május 16. 13 óra 30 perc
- június 20. 15 óra 30 perc

Kérjük az érintetteket, hogy ne hagyják figyelmen kívül: a május 16-i szentmise nem a megszokott időben fog kezdődni! Az esetleges változásokat időben közzétesszük. Április 19-én délelőtt várhatóan a közeli Hódmezővásárhelyen is lesz szentmise.