2009. szeptember 4.

BESZÁMOLÓ AZ AUGUSZTUS 27-I VÁCI BAROKK MISÉRŐL

Mint egy korábbi blogbejegyzésben már hírt adtunk róla, augusztus 27-én, Kalazanci Szent József ünnepén a váci Piarista templomban ünnepélyes misére került sor a régi római rítusban P. Kovács Ervin Gellért OPraem celebrálásával. A VI. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál részeként megtartott szentmisén a fesztiválon fellépő művészek közreműködésével Antonio Lotti B-dúr miséje, barokk motetták és hangszeres darabok, valamint az ünnep gregorián tételei hangzottak el.

A fellépők igen magas színvonalon szólaltatták meg a zeneműveket, amelyek összeállításánál a szervezők ugyan nem törekedtek egy barokk kori mise egyházzenei anyagának rekonstrukciójára, mégis, a pap által csendben mondott részek időtartamát szinte teljes egészében betöltő zene, a népénekek hiánya, a hangszeres és énekes darabok váltakozása alapvetően más jelleget adott a szentmise egyházzenei vonatkozásainak, mint az akár a régi rítus plébániai gyakorlatában, akár az új miserítusban általános.

A szentmisére szinte teljesen megtelt a Piaristák temploma, és a hívek (akiknek jelentős része most vett részt első ízben régi rítusú szentmisén) részéről érkezett visszajelzések is nagyrészt pozitívak voltak. A szentmisén Gellért atya Kalazanci Szent Józsefről, a régi rítus számára készült egyházzenei művek liturgiában betöltött jelentőségéről, ezek aktualitásáról prédikált.






További képek a váci latin misék honlapján, a Missa Latina Vaciensisen találhatók, a szentmise zenei anyagáról pedig a Börzsöny Barokk Napok honlapján, a http://www.borzsonybarokk.hu/ címen olvashatnak bővebben.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát igen, a régi ritust meglátni, és megszeretni egy pillanat műve.... Nem véletlen, hogy annyi szentet és misztikust nevelt.