A tavalyi évről szóló beszámoló mérhetetlenül hosszúra sikeredett (csak képből több mint 130 van benne!!!). Sokan már korábban is panaszkodtak, hogy nem bírják elolvasni a hosszabb bejegyzéseket. Nem gondolom, hogy az ellenkező végletbe kellene esni, és mostantól csak a nyúl farkával mérhető, féloldalas posztok jelenhetnének meg. Lesznek tehát komolyabb terjedelmű írások ezután is, a helyes arányokra azonban tényleg jobban kell ügyelni. Ha viszont már egyszer beleestünk ebbe a hibába, nem mehetünk tovább anélkül, hogy ne kárpótolnánk az áldozatokat — esetünkben az olvasókat (vagy azért, mert kénytelenek voltak lemondani a továbbolvasásról, vagy azért, mert éppen hogy nem mondtak le róla, és most szenvedik ennek következményeit). Ez a célja a jelen bejegyzésnek, amely egyúttal a „Könnyedebb témák” sorozat legújabb darabja.
Mit is adjunk hát vigasztalásul, vagy inkább jutalmul a kitartó olvasónak, aki még mindig hajlandó erre a címre kattintani? A filmes világban ismert az ún. extrák fogalma, vagyis hogy aki nemcsak megnéz, hanem meg is vesz (pl. dvd-n) egy játékfilmet, az nemcsak a teljes műhöz jut hozzá, hanem egy válogatáshoz is olyan jelenetekből, rövidebb részletekből, amelyek nem kerülhettek be a végleges filmbe. Nos, ilyen extra képeket kínálok most fel a 2011-es káptalani krónika mellé, bízván az olvasó humorérzékében és az érintettek nagyvonalúságában. Egyébként pedig mindez jól illik a szilveszter hangulatához, amely talán még mindig itt van közöttünk.
Íme tehát, ami a 2011. évi káptalani krónikából kimaradt, januártól decemberig szigorú időrendben:
VÍZKERESZTI SZENTMISE
„A legtürelmesebb hívem… És még csak nem is béget vissza!”
HETVENEDVASÁRNAPI MATUTÍNUM
NYÍREGYHÁZI MET-KONGRESSZUS
VIRÁGVASÁRNAP
no de hogy már a darazsaknak is…
hogy ha megjelenik az examen apum első hírnöke,
jó társaságban találja magát…
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdmupPSRJYm8e1Hc69tPmkNjVLMJkF4hXxLaUWg_WIRVDdU1SGBu1k2JohfnQCdLhOkS99zxEWYwiz_YKoO8uhReFpjx-YFkpTWMcfE1heHuBrfCn3dTNUbCRtxSER0KXhF-vXGHfNrCM/s400/2011.04.17+-+Dominica+in+Palmis+EXTRA+2.jpg)
NAGYHÉT GYÖMRŐN
Míg egyesek keményen dolgoznak…
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwnaTOgq1QRltvS8nabldTKQpewxY3G246Y_-a4z40bktXhnIEulMht2QhHR2_tGBQrfZy-rmwwpWauZ2Qk_SV0SXGGkLbL9mFcRaO0eTtoNpdGJAycQ0_e7oRs2VCePcJZ5Iay3h1RpQ/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+1.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhRcgynbLsktaVPeSjR7nhuWYGzsPAUhsfB25gfyNtq33wiYfWwuaSboVdwSKFQJXo5GKN1XxVfPMIlJkqa9pto1L55SZ-ZhOI8pJ8PzTYxSUJllVAWyUa021wT9DmTrfm38u_fxfb3Hjo/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+2.JPG)
…mások élete csupa móka, játék, kacagás:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5BlX8w0x6OExl1k9KoYfBQ8Xi9Xo481a-RbBVKUl_yk3b1r4u_NeKbqs80GX-0hYZcE-XwOERq3ksxGNSwLqLN_1OrhyCw_9CNfBAKUDaRDrOksoHYG4SSBR5m0ec_SKcpF8cBqaAqIM/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+3.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgMWShz4qsX4NMq5qyphph3WGWxEv3Mntz82wtnZZvdcdhlz2j_mXRjpCwdMsKbt-tjgtUlNLzW0ZvXE0JdcGUDJ0WIqL_3S5tc-iMUHierKl_ntwZB5fsxtJpE44NF73ltYkUaw7URFrQ/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+4.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4AhqQ0Vi6-yk0lAjAz8XXaAcXN3Y9oz09sJuIcDJeJQ9xFshEZIl6_EgE4THKMYieIWrZfeHfDs7pn3YX1i1QqPhaEe0zd1_grQEmPNFl4ar8qfEqqWJP3Mqx6GFyT-we_jhL4Tty2Kw/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+5.JPG)
A rossz példa ragadós, főleg ha rossz helyen ragadjuk meg…
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh83zA0yrHJIbqWWrOXUdfHR_DB97gkb7X-dK8UPRkTTdV-RJIyb8hlJuiEqpwgxPcO-HjQo7cEv09V1BML3fZxNb4S9XcV7B-4dihQy85RsGBe4t0Xayu7wiVyVW1HRjrYKn2uiMHOBvc/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+6.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgUGTl8EBf09GzHYSLBbRDSpgbnY1TBKYNPAcTEfH86vE5f8uEFgPKJlAgMyEPT73EDJQq9F5RkpVaT_vUgjeNY6xTjebQ-O3wEiQzXpA0mU29gHgOJfysA06tYfh4p-2i0BJu1hQss2Go/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+7.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCCtEd4Gk5ErTeyqg0lq0MEQPHT8h4EEglLYy7vUVffEZD8kNe5cYLMNRgBbqeJg2gZkadkNIo14Usy-kBecya_RYlY4LY3A0PT5vWq8_DAaV5oYmGw4Z8AXqlqjrXB4QqBUmdOlm_1F0/s400/2011.04.21+-+Gy%25C3%25B6mr%25C5%2591+EXTRA+8.JPG)
Liturgia után egy kis fogócska a háttérben, divatfotó az előtérben…
…mások élete csupa móka, játék, kacagás:
A rossz példa ragadós, főleg ha rossz helyen ragadjuk meg…
Liturgia után egy kis fogócska a háttérben, divatfotó az előtérben…
SZENTKÚTI ZARÁNDOKLAT
„Nem lesz ez így jó: Excellenciád egy kissé alacsony növésű…!”
CAPITULUM GENERALE
(szabad fordításban: Et nunc et semper)
BÉRMÁLÁS VÁCOTT
Gőzerővel folynak a szertartás előkészületei
„Ha egy félórán belül elindulnunk,
még éppen ott érjük a plébánia előtt várakozó híveket…”
Vác is a city of fun!
még éppen ott érjük a plébánia előtt várakozó híveket…”
LATINTÁBOR
Perbetei imakönyv — Dobos tortából
„Má’ megin’ elrontottám! Ná, kezdjük újrá!
Ki áz, áki á’ Á menüt kéri á’ ebédre?”
A falusi házaspár bábuihoz élő plébános is dukál…
„Na gyerekek, vajon kire hasonlít ez a bábu?”
„Tanííítóóó néééniii, ééén tudoooom!
Olyan, mint egy… egy… egy pálos misszionárius.”
Jó lesz vigyázni azokkal a papi fejfedőkkel…
…hiszen az ördög nem alszik…
…főleg nem hálózsákban.
Sportelmélet: hálózsák vagy bokszolózsák?
Sportgyakorlat: egy kis birkózás a templomban
A házi kisördög szelíden…
…és vadul.
Ideje van az imádságnak…
…és ideje van a hallgatásnak.
„Ha most hagysz egy kicsit játszani…
…én is játszom majd veled egy kicsit.”
„Attól tartok, valaki a fejemre nőtt…”
Ну погоди! (Ifjabbak kedvéért: „No, megállj csak!”)
„Én nem írok, nem olvasok…
…a latintábor végére mégis kívülről fújom a római misekönyvet!”
Ki áz, áki á’ Á menüt kéri á’ ebédre?”
„Tanííítóóó néééniii, ééén tudoooom!
Olyan, mint egy… egy… egy pálos misszionárius.”
…a latintábor végére mégis kívülről fújom a római misekönyvet!”
BAROKK MISE VÁCOTT
GYÁSZSZERTARTÁS DOBSZAY LÁSZLÓÉRT
ESKÜVŐ ÉS ÜNNEPÉLYES NÁSZMISE
hanem a szenteltvíztartó. De már nyúlt is bele könyékig…
Úgy látszik, süket volt szegény.”
RÉGI RÍTUSÚ KÖZÖSSÉGEK TALÁLKOZÓJA
És végül, ha már a komoly bejegyzés elején az érettségit emlegettük, íme, egy kis ízelítő a káptalani tételsorból, alap- és emelt szintű vizsgázók számára. A sikeres megfejtők között a káptalani zsolozsmákon bevethető, megfagyás elleni segédeszközöket sorsolunk ki.
1. tétel (ének-zene)
Emelt szint: Melyik zenei tételt vezényli a vezénylő kéz?
2. tétel (mértan és földrajz)
Emelt szint: Mely égtáj felé dőlnek a gyertyák?
3. tétel (logika)
Emelt szint: Ugyanez, de a versenyben csak felszentelt papok indulhatnak.
Akik esetleg nem bírnák ki, hogy ne ellenőrizzék, jól oldották-e meg a feladványokat, izgalmukat innen csillapíthatják. Egyébként pedig minden olvasónknak Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
R.Z.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése