 |
| [Bőven van „tömjén és csengetés”] |
A világszerte ismert brit gazdasági hetilap, a The Economist holnapi számából, a Rorate Caeli blog közvetítésével:
* * *
Katolikus konzervatívok
Tradicionalista avangárd
Trendi dolog tradicionalistának lenni a Katolikus EgyházbanTHE ECONOMIST, 2012 december 15. | A nyomtatott kiadásból
Az 1962-es II. Vatikáni Zsinat óta a Római Katolikus Egyház igyekezett alkalmazkodni a modern világhoz. Nyugaton azonban — ahol sokan azt remélték, hogy egy kortárs üzenetet fognak a legjobban elfogadni — a hívők tömegével távoztak. A vasárnapi miselátogatás Angliában és Walesben felére csökkent az 1960-ban rögzített 1,8 millióról; a plébániai hívek átlagéletkora az 1980-as 37-ről mára 52-re emelkedett. Amerikában a miselátogatás 1960 óta több mint harmadával csökkent. A francia katolikusok közül kevesebb, mint 5% jár rendszeresen misére, és ez a szám Olaszországban is csak 15%. Ahogy azonban a mainstream [fősodor] elolvad, a tradicionalisták egyre gyarapodnak.
Vegyük például a latin misét, amelyet a Vatikán 1962-ben [helyesebben: 1969-ben] feladott a népnyelvű liturgiák kedvéért. A mise hagyományosabb formájában a pap a kenyeret és a bort suttogva, a gyülekezetnek háttal konszekrálja: anatéma azok szemében, akik a nyitottságot vallják mint korszellemet. John Zuhlsdorf atya, az amerikai pap és blogger viszont hangsúlyozza, hogy ez inkább kihívás az istentiszteleten részt vevőknek, nem úgy, mint a rendes szertartások fraternizáló liberalizmusa. „Ez nem pusztán egy iskolai csapatgyűlés”, mondja.
Lelkesedésében mások is osztoznak. Az 1965-ben szervezni kezdett Latin Mass Society of England and Wales ma már több mint 5000 tagot mondhat magáénak. A hetente tartott latin misék száma a 2007-es 26-ról mostanáig 157-re emelkedett. Amerikában 1991-ben 60 ilyen mise volt, ma már 420. A Brompton Oratoryban, amely a londoni tradicionalizmus egyik csomópontja, 440-en jönnek össze a vasárnapi fő latin misére. Ez az angol átlag kétszerese. A nők mantillát (csipkés fejkendőt) hordanak, a férfiak zakót viselnek.
A latin mise azonban nem a régimódiak törzshelye: a gyülekezet fiatalokból áll, összetétele nemzetközi. Az evangelikál kereszténységhez hasonlóan a hagyományos katolicizmus olyanokat vonz, akik még meg sem születtek, amikor a II. Vatikáni Zsinat megpóbálta megfiatalítani az egyházat. 34 országban vannak tradicionalista csoportok, köztük Hong Kongban, Dél-Afrikában és Belorusziában. A Iuventutem, a régi stílust kedvelő fiatal katolikusok mozgalma tucatnyi országban büszkélkedhet számos aktivistával. A tradicionalisták használják a blogokat, az internetes honlapokat és a szociális médiát, hogy terjesszék az igét — és hogy felhívják a figyelmet az olyan önfejű liberális egyházmegyékre és egyházi vezetőkre, akik régtől fogva önelégült, anakronisztikus és affektált kisebbségként tekintenek a latinistákra [így áll az eredetiben (Latinists)]. Kolumbiában 500 hívőnek, akik a hagyományos misét kérték, egy közösségi teremmel kellett beérnie (később sikerült találniuk egy templomot).
A nagy változás 2007-ben történt, amikor XVI. Benedek pápa formálisan is engedélyezte a latin misét. Egészen eddig a hagyományos liturgia iránti szimpátia romba dönthette egy pap karrierjét. Az ügy további támogatást kapott az ordinariátus révén, amely volt anglikánoknak a Vatikán által támogatott csoportja. Több tucatnyi anglikán pap „lépte át a Tiberist” az erősen rituális beállítódású, „tömjénes és csengős” high church irányzatból, és lelt meleg fogadtatásra a tradicionalista római katolikusok körében.
A régi rítus visszatérése a modernistább katolikusok körében csöndes megbotránkozást okoz. Timothy Radcliffe, a brit domonkosok egykori elöljárója „egyfajta «Brideshead Revisited» nosztalgiát” lát benne. A tradicionalista ébredés szerinte ellenreakció az ő nemzedékének „trendi liberalizmusával” szemben. Az inga kilengése a másik irányba alighanem elkerülhetetlen. A nyugati országok botrányoktól és hanyatlástól szorongatott egyházi hierarchiáját mégis aggasztja a tradicionalista avangárd előretörése. Vajon csak egy különc kinövés ez, vagy annak a jele, hogy az egyház rossz útra tért 50 évvel ezelőtt?