2012. december 2.

Ecce carissimi

Tegnappal egy újabb év ért véget: a 2011/2012-es liturgikus esztendő. Ma újra hallhattuk az ádventi gyertyagyújtást megelőző, bensőséges gregorián éneket, amelynek kezdőszavaival ismét levesszük és külön bejegyzésben archiválva tesszük közzé a káptalani blog jobb oldali sávjában feltüntetett szertartásokat az újabbaktól visszafelé haladva a régiek felé, ahogy az elmúlt négy alkalommal is tettük. Ez az immár hagyományos, visszatekintő éves jegyzék idén 45 tételt tartalmaz: nyolccal kevesebbet a tavalyinál, ami a rendkívüli szertartások számának csökkenésére utal. Minden egyéb változatlan maradt, hiszen sem a rendes alkalmak műfajai (matutínumok, vesperások, szokásostól eltérő ünnepélyességgel végzett rendes misék, nagyheti szertartások), sem a rendkívüli alkalmak műfajai (szentmisék és egyéb szertartások, pl. esküvő és bérmálás) nem bővültek. Akárcsak tavaly, ezek sorozata továbbra is felöleli az egyházi év egészét. Elmondhatjuk tehát, hogy a káptalani liturgikus év rendje véglegesen kialakult, amint ezt az említett oldalsáv tetején belinkelt naptárban az egész évre rögzített formában olvashatjuk. Ismét hálát adunk a Mindenhatónak azért, hogy ezeket az ünnepeket a hagyományos római rítus szerint zavartalanul megtarthattuk, s kérjük segítségét, hogy amit így a szétszóratásból a magunk és kortársaink javára összegyűjtött, azt őrizze meg, s a Hit előttünk álló Évében gyarapítsa is általuk a megadott kegyelmet.
  • 2012. november 17. szombat, 20 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Egyháznapi matutínum
  • 2012. november 2. péntek, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Ünnepélyes gyászmise abszolúcióval
  • 2012. november 1. csütörtök, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekelt szentmise Mindenszentek ünnepéről
  • 2012. október 27. szombat, 17 óra, Észak-Komárom (Szlovákia), Szent András-templom: Ünnepélyes szentmise a templom fölszentelésének ünnepéről
  • 2012. szeptember 29. szombat, 11 óra, Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony Bazilika: Szent Mihály napi ünnepélyes főpapi szentmise
  • 2012. szeptember 28. péntek, 19 óra, Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony Bazilika: Szent Mihály napi matutínum
  • 2012. szeptember 8. szombat, 17 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Énekelt szentmise Kisboldogasszony ünnepéről
  • 2012. augusztus 20. hétfő, 11 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Szent István-napi énekelt szentmise
  • 2012. augusztus 18. péntek, 18 óra, Gödöllő, Premontrei Gyümölcsoltó Boldogasszony- és Szentlélek-plebániatemplom: Énekelt szentmise Szent Jácint ünnepéről
  • 2012. augusztus 15. szerda, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom: Nagyboldogasszony-napi énekelt szentmise
  • 2012. június 29. péntek, 19 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekelt szentmise Szent Péter és Pál ünnepéről
  • 2012. június 23. szombat, 19 óra 30 perc, Vác, Karolina-kápolna: Szentivánéji matutínum
  • 2012. június 23. szombat, 16 óra, Vác, Karolina-kápolna: Bérmálás és ünnepélyes szentmise Keresztelő Szent János születésének vigíliájáról
  • 2012. június 7. csütörtök, 19 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Úrnapi ünnepélyes szentmise és körmenet
  • 2011. május 28. hétfő, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Pünkösdhétfői énekelt szentmise
  • 2012. május 26. szombat, 17 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Pünkösd vigíliájának szertartásai és énekelt szentmiséje, pünkösdi matutínum
  • 2012. május 17. csütörtök, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Áldozócsütörtöki énekelt szentmise
  • 2012. május 16. szerda, 20 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Áldozócsütörtöki matutínum
  • 2012. április 9. hétfő, 13 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Húsvéthétfői énekelt szentmise
  • 2012. április 8. vasárnap, 13 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Húsvétvasárnapi énekelt szentmise
  • 2012. április 8. vasárnap, 9 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Húsvétvasárnapi énekelt szentmise
  • 2012. április 7. szombat, 22 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Húsvéti matutínum
  • 2012. április 7. szombat, 19 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Feltámadási szertartás
  • 2012. április 6. péntek, 21 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Nagyszombati matutínum
  • 2012. április 6. péntek, 17 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Előszenteltek liturgiája, vesperás, a szentsír megnyitása
  • 2012. április 5. csütörtök, 21 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Nagypénteki matutínum
  • 2012. április 5. csütörtök, 17 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Nagycsütörtöki szentmise, az oltáriszentség elrejtése, vesperás, lábmosás, oltárfosztás
  • 2012. április 4. szerda, 21 óra, Gyömrő, Öregtemplom: Nagycsütörtöki matutínum
  • 2012. április 1. vasárnap, 13 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Virágvasárnapi ágszentelés, körmenet és énekelt szentmise passióval
  • 2012. március 26. hétfő, 19 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekelt szentmise Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről
  • 2012. március 19. hétfő, 17 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Énekelt szentmise Szent József ünnepéről
  • 2012. március 18. vasárnap, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Ünnepélyes szentmise nagyböjt negyedik vasárnapjáról
  • 2012. február 25. szombat, 20 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Nagyböjt első vasárnapi matutínum
  • 2012. február 22. szerda, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Hamvazószerdai hamuszentelés, hamvazás és ünnepélyes szentmise
  • 2012. február 4. szombat, 20 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Hetvenedvasárnapi matutínum
  • 2012. február 2. csütörtök, 19 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Gyertyaszentelés, körmenet és ünnepélyes szentmise Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről
  • 2012. január 14. szombat, 11 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Házasságkötés és énekelt nászmise
  • 2012. január 6. péntek, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Vízkereszti énekelt szentmise ünnephirdetéssel és vízszenteléssel
  • 2012. január 5. csütörtök, 18 óra, Gödöllő, Premontrei Gyümölcsoltó Boldogasszony- és Szentlélek-plebániatemplom: Vízkereszti matutínum és Csillagjáték
  • 2011. december 30. péntek, 18 óra 30 perc, Gödöllő, Premontrei Gyümölcsoltó Boldogasszony- és Szentlélek-plebániatemplom: Pótkarácsonyi matutínum
  • 2011. december 26. hétfő, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekelt szentmise Szent István protomártír ünnepéről borszenteléssel
  • 2011. december 25. vasárnap, 12 óra, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekelt karácsonyi nappali mise (missa tertia in die)
  • 2011. december 24. szombat, 22 óra, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom: Énekelt karácsonyi éjféli mise (missa prima in gallicantu)
  • 2011. december 8. csütörtök, 18 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Ünnepélyes szentmise a szeplőtelen fogantatás ünnepéről
  • 2011. november 26. szombat, 20 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Ádvent első vasárnapjának matutínuma