Tegnap, 2013 július 5-én két jelentős eseményre került sor a Vatikánban. Mindkettő főszereplője jelenleg uralkodó Szentatyánk, Ferenc pápa volt (akinek az „uralkodó” szó bizonyára kevésbé tetszik, noha a tartalmát folyamatosan gyakorolja, ezért mi egy nagyobb Úr parancsát követve [Mt 5, 37] továbbra is nevén nevezzük a dolgot). Ugyanakkor mindkét eseményben fontos szerepet játszott már nem uralkodó Szentatyánk, XVI. Benedek, saját kifejezésével „emeritus pápa” (ezt a szót még valóban szokni kell). Ily módon Ferenc tegnapi tevékenysége kétszer is markánsan kiemelte pontifikátusának szerves folytonosságát elődjének, Benedeknek pápaságával.
Az egyik esemény Ferenc pápa első enciklikájának, a Lumen fideinek hivatalos közzététele volt. Ennek szövegét még XVI. Benedek kezdte el írni, és már majdnem készen volt vele, amikor a lemondása miatt félbeszakadtak a munkálatai. Utódja most úgy döntött, folytatja és befejezi a művet, s a nagyrészt Benedektől származó szöveget némi kiegészítéssel a maga nevében, saját legfőbb tanító hatalmának dokumentumaként teszi közzé. E hatalom apostoli eredetű és magától Krisztustól származik, amint arra az enciklika keltezése, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe finoman utal. A hitről szóló enciklika a Hit Évében minden katolikusnak kötelező olvasmánya lesz, és talán megtermékenyítően hat a nem katolikus keresztényekkel való kapcsolatra is.
A másik esemény, amely különleges meglepetésként ért bennünket (az enciklika közzétételét ugyanis jó előre bejelentették), Szent Mihály arkangyal szobrának felavatása volt, amelyhez kapcsolódóan Ferenc pápa a Vatikánvárosi Államot, amelynek szuverén uralkodója, Szent József és Szent Mihály közvetlen párfogása alá helyezte, egyházi szakkifejezéssel nekik konszekrálta. Ez az alkalom nemcsak azért volt különleges, mert Szent Mihály személyének — és szellemének — jelenléte a Vatikán falain belül az elmúlt időben finoman szólva nem volt túlzottan jellemző (a vatikáni falakon kívül, az Angyalvár ormán még mindig ott áll a harcos arkangyal szobra), hanem mert Ferenc pápa mellett az ő kifejezett kérésére részt vett rajta az emeritus pápa, XVI. Benedek is, aki immár a világ szemeitől elrejtve él a Vatikánban, a Mater Ecclesiae monostor lakójaként (bár a kertekben sétálva néha-néha nyilvánosan is feltűnik).
Úgy látszik tehát, Ferenc és Benedek kapcsolata sokkal szorosabb és harmonikusabb, mint azt a vatikáni események követői — sőt talán maga a két pápa — eleinte gondolta volna. Evilági viszonyukon kívül Szent József személye, égi pártfogása is összeköti őket: Joseph Ratzingernek ő személyes védőszentje, Ferenc pápa pedig nemrég rendelte el Szent József nevének beiktatását a római rítus rendes formájában használt újabb misekánonok szövegébe. Mivel ugyanezt az ún. római kánon (VI. Pál misekönyvében: az „I. eucharisztikus ima”) esetében még XXIII. János pápa végezte el 1962-ben, a mostani változtatás szép példa lehet a római rítus két formája közötti, XVI. Benedek által óhajtott kölcsönös gazdagodásra. Végül tovább erősíti ezt a kapcsolatot a Vatikánvárosi Állam Szent Józsefnek és Szent Mihálynak való közös konszekrálása, amennyiben az utóbbi már régóta patrónusa a pápai államnak, s ezzel a folytonosságot képviseli, az előbbi pedig, mint említettük, Ratzinger-pápa személyéhez és a hagyományos római rítus egyetlen misekánonjához köthető.
A Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai mostantól ennek tudatában imádkozhatnak az uralkodó és az emeritus Szentatyáért, valamint a két pontifikátus közötti folytonosság töretlen érvényesüléséért. És ennek fényében érdemes olvasnunk Ferenc pápa rövid beszédét is, amelyet a szoboravatás alkalmával mondott:
Szentatyám,
Bíboros Urak,
Tiszteletreméltó Testvéreim a Püspökségben és a Papságban,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Itt, a Vatikáni kertekben találkozunk most, hogy felavassuk Szent Mihály Arkangyal szobrát, aki a Vatikánvárosi Állam védőszentje. Egy régebb óta tervezett kezdeményezés valósul meg most, amelyet még XVI. Bendek pápa hagyott jóvá, akire mindig szeretettel és elismeréssel gondolunk és akinek szeretnénk kifejezni nagy örömünket, hogy ma itt üdvözölhetjük őt személyesen is a mi körünkben. Köszönjük, igazán köszönjük! Hálás vagyok a Kormányzóság Elnökségének, különösen Giuseppe Bertello bíborosnak szívélyes szavaiért, továbbá a vatikáni igazgatóságoknak és a munkások csoportjának, akik részt vállaltak e terv megvalósításában. Köszönetet mondok Giovanni Lajolo bíborosnak, a Kormányzóság emeritus elnökének, azért is, hogy bemutatta nekünk az elvégzett munkákat és az elért eredményeket. Megbecsüléssel kell szólnunk a szobrászról, Giuseppe Antonio Lomuscio úrról, és az anyagi támogatást biztosító Claudio Chiais úrról, akik szintén itt vannak velünk. Köszönjük! A Vatikáni Kertekben különféle műalkotások találhatók; ennek a mostaninak azonban, amely hozzájuk járul, különös jelentősége van, részben elhelyezkedése, részben pedig az általa kifejezett jelentés miatt. Mert valóban nem pusztán tisztelgő műalkotás, hanem meghívás a lelki elmélyülésre és az imádságra, amely jól illeszkedik a Hit Évének keretébe. Mihály — ami annyit jelent: „Ki olyan, mint az Isten?” — Isten primátusának, az ő transzcendens voltának és hatalmának a bajnoka. Mihály az isteni igazságosság helyreállításáért küzd; megvédi Isten népét az ellenségeitől, de midenekelőtt a kiváltképpeni ellenségtől, az ördögtől. És Szent Mihály győz, mert Isten az, aki őbenne cselekszik. Ez a szobor tehát arra figyelmeztet, hogy a gonosz legyőzetett, a vádló [görögül diabolosz, amelyből sok nyelven az ördög szó származik — R.Z.] lelepleztetett, a feje megtapostatott, mert az üdvösség egyszer és mindenkorra beteljesedett Krisztus vérében. Még ha az ördög folyton megpróbálja is körmével elcsúfítani az arkangyal arcát és az ember arcát, Isten erősebb; övé a győzelem, és minden embernek felajánlja az üdvösséget. Az élet útján és megpróbáltatásai közepette nem vagyunk egyedül, kísérnek és támogatnak minket Isten Angyalai, akik mintegy felkínálják nekünk a szárnyaikat, segítve nekünk leküzdeni a rengeteg veszélyt, hogy a magasba emelkedhessünk, azon valóságok fölé, amelyek képesek megnehezíteni az életünket vagy lerántani magukhoz a mélybe. Most, amikor a Vatikánvárosi Államot Szent Mihály Arkangyalnak konszekráljuk, azt kérjük tőle, hogy védjen meg minket a Gonosztól és űzze el őt. Kedves testvéreim, a Vatikánvárosi Államot ezzel együtt Szent Józsefnek, Jézus őrzőjének, a Szent Család őrzőjének is konszekráljuk. Az ő jelenléte még jobban megerősít minket, és arra bátorít, hogy teret adjunk az életünkben Istennek, hogy mindig legyőzhessük a rosszat a jóval. Tőle kérjük, hogy őrizzen meg minket, viseljen gondot miránk, hogy a kegyelmi élet minden nap egyre jobban gyarapodjék bennünk.
További képek az NLM posztjában, ahonnan a fentiek is származnak.