 |
| Metszet az 1540-es kiadású pálos breviárium pszaltériumának nyitóoldaláról |
A múlt héten (21—27.) lezajlott szombathelyi tábor sokakban fölkeltette vagy megerősítette
az érdeklődést a zsolozsma elmélete és gyakorlata iránt. Mivel a délelőtti,
legföljebb másfél órás stúdiumokon nem volt lehetőség minden kérdésre kitérni,
azt ígértem, hogy hazaérkezve adok egy első szakirodalmi tájékoztatást azoknak,
akik utána szeretnének olvasni a témának általában, vagy egyes
részletkérdéseknek.
Én magam minden második vagy harmadik évben két féléves
egyetemi kurzust tartok a zsolozsmáról a Régi Zeneakadémián (Bp. VI., Vörösmarty u. 34.), általában pénteken
délutánonként, de mindenre kiterjedő jegyzetet még nem írtam. A legteljesebb,
és a nem kifejezetten tudományos érdeklődésű közönségnek talán a leghasznosabbak a Vesperale Carmelitanum-hoz írt bevezető
magyarázataim, melyek közlését folytatásokban egykor a
blogon is elkezdtem, folyóiratcikként pedig a világhálón is elérhetők, itt.
A vesperásból hiányzó, és ezért ott nem tárgyalt kérdések
lényegében a matutínum olvasmányait és responzóriumait érintik. Ami ezeket
illeti, a magyarországi zsolozsmalekcionáriumról szóló, eddig kétrészes
tanulmányom részletes, de remélhetőleg közérthető bevezetést nyújt a témába, a
patrisztikus szövegek liturgikus használatáról pedig egy irodalomelméleti szempontú
írásomat tudom ajánlani. Mindezek megtalálhatók ezen az oldalon (alul).
Ugyanitt olvasható, illetve innen tölthető le az ádventi és
a karácsonyi zsolozsma kiadásához készült bevezetőm, illetve öt forrásközlés,
amely bevezetővel és kommentált fordítással mutatja be a zsolozsma végzésének
ceremoniális (szolgálattevők, terek, tárgyak, mozgások) vonatkozásait. Az ugyanott megtalálható Liturgikus könyvek című írásom részletes eligazítást ad gyakorlatilag
az egész liturgia, de azon belül a zsolozsma szerkezetéről és
könyveiről.
A zsolozsmáról szóló magyar nyelvű szakirodalom klasszikusa
Szunyogh Xavér Ferenc OSB könyve, amely lelkiségi szempontból kiváló, és
azoknak, akik nem idegenkednek a Prohászka-korabeli, némiképp patetikus egyházi
stílustól, fölemelő olvasmány lehet. Mindazonáltal a benne foglalt történeti
adatok és a korabeli római breviáriumhoz kötődő részletek (főleg tehát a
második kötet) kevéssé időszerűek, ami pedig az azóta túlságosan is
megvalósult, Pius Parsch szellemében fogant reformjavaslatokat illeti, egészen
feledhető (pontosabban: bár az lenne…). A teljes szöveg elérhető a világhálón,
itt.
Rövidebb, de tárgyilagosabb és biztos szakmai alapokon áll
Dobszay László tankönyve, amely remekül ötvözi a bensőséges liturgikus érzéket
és a szerkezeti, történeti érdeklődést. A szerzőnek egyébként fő kutatási
területe volt a zsolozsma, így számos folyóiratcikke és kötetbe rendezett tanulmánya
tarthat még számot érdeklődésre. A legalapvetőbb jutányos áron megrendelhető a
Magyar Egyházzenei Társaság webáruházában.
Nemzetközileg méltán számít alapműnek Pierre Batiffol
könyve, amely az eredeti francia változatban és angolul is hozzáférhető.
Közel egykorú vele a német klasszikus, Suitbert Bäumer OSB műve.
Hasonmás kiadásának köszönhetően nem tölthető le szabadon, viszont megrendelhető
a Nova & Vetera kiadótól, amely manapság az egyházi tudomány számos más remekművét
is megmenti a feledéstől.
Újabb, a reformszellemtől már nem érintetlen, de
történetileg néhol megbízhatóbb munka Robert Taft SI könyve, amelyet ma talán a
legtöbbet idéznek. Taft mint bizánci archimandrita kevéssé fogékony a nyugati
liturgiatörténetre, munkáját inkább a keleti zsolozsmahagyomány iránt
érdeklődőknek ajánlom, bár főként az ókeleti (szír, kopt, örmény) zsolozsma
esetén nélkülözhetetlennek tűnik a tereptapasztalat, amely sokszor és tanulságosan
eltér a könyvekben rögzített zsolozsmától. A könyv angol kiadása részlegesen
olvasható a világhálón, illetve megrendelhető a kiadótól.
Jelenleg csak antikvár példányként szerezhető meg a XX.
század második felének másik „zsolozsmológiai” szakmunkája, Pierre Salmon
francia nyelvű könyve, amelynek két kiadása egyszersmind a II. vatikáni
zsinatot is közrefogja, de még megelőzi a zsolozsma újabb radikális reformját.
Végül Gregory DiPippónak egy nemrégiben közzétett, kiváló
internetes cikksorozatára szeretném fölhívni a figyelmet. DiPippo a II.
vatikáni zsinatot megelőző XX. századi liturgikus reformok jeles kritikusaként
ismert, a X. Pius-féle zsolozsmareform után a nagyhét XII. Pius, majd a római
pontifikále XXIII. János alatt bekövetkezett reformjától sem tartotta vissza
szellemi bonckését. A római breviáriumról szóló sorozata az amerikai
tudományosság jó szokása szerint az alapfogalmaktól indul, majd a tridenti
zsinatot megelőző állapotoktól kalauzol végig a nyugati zsolozsma újkori
történetén, egészen a XX. század elején bekövetkező, a hagyománnyal való
végleges szakítást jelentő reformig. A sorozat tartalomjegyzéke és
linkgyűjteménye itt található.
Földváry Miklós