Az alábbiakban alcímekkel tagolt részleteket közlünk ízelítőül a Szent Mihály Laikus Káptalan vezetőjével, Földváry Miklós Istvánnal április végén készült szakmai beszélgetésből, melynek rövidített és szerkesztett formája megjelent az ELTE BTK Trefort-kert magazinjának aktuális számában (2013/1, 72–75 o.). A teljes, szerkesztett és vágatlan változat itt olvasható. Az interjút Czeti István (ELTE BTK) készítette.
*
VALLÁSTUDOMÁNY, LITURGIA, CSALÁD
Jó dolog-e a tradicionalizmus?
Mostanában sok vád éri a tradicionalistákat, hogy a tevékenységük nem több, mint az idősek nosztalgiázása, illetve hogy mindenféle modernitásnak útjában áll… Mi erről a véleménye?
Minden jól hangzó vádban van egy kis igazság. A probléma ott kezdődik, hogy egyáltalán létezik „tradicionalizmus”, mint olyan. Nem kéne léteznie. Ha valami kulturális értelemben az európai katolicizmusban imponáló, akkor az éppen az, hogy egy bámulatosan integratív erő volt. Nagyon sok minden belefért. A vallástudományos megközelítésében is sokszor látható, hogy nem fér bele azokba a tipológiákba, amelyeket kialakítunk, mert minden és mindennek az ellenkezője is megtalálható benne. Nagyon kevés olyan vallás van például, amelyik arányosan együtt tudja tartani a népegyházi és a szektás attitűdöket. Márpedig ez együtt tudja tartani, mindkettő van, és mindkettőnek a pozitív oldalával élni tud. Egészen eltérő lelkületet, irányzatot képviseltek egyes szerzetesrendek, és ezek ugyanahhoz az Egyházhoz tartoztak, tehát ebben az értelemben dőreség azt mondani, hogy vannak a progresszívek és vannak a tradicionalisták.
Az, hogy ma tényleg van tradicionalizmus a katolikus Egyházban, annak a következménye, hogy azzal a fajta jámborsággal, fegyelemmel, szokásrenddel, liturgiával, amely a katolicizmus nem doktrinális oldalát jelentette, nagyon radikális szakítás történt az utóbbi években. Nem előzmények nélkül történt, de nem gondolom, hogy valamiféle összeesküvés állna a hátterében, ahogy ezt többen szeretnék gondolni. Szerintem az európai modernitás természetes következménye bizonyos mértékig, hogy bekövetkezett. A probléma az, hogy a visszaút lehetőségei, vagy azok az intézmények, amelyek legalább az emlékét megőrizték volna egy alternatívának, meggyengültek, illetve megszűntek. […]
Szegényes valláskép a közgondolkodásban
Úgy éreztem, hogy azokra az egyébként jogos érzékenységekre, fogékonyságokra, amelyek a XX–XXI. századi bölcsész értelmiséget befolyásolják, hiteles válasz a teljes nyugati és keleti keresztény hagyománynak az a gazdag világa, amelyet én addig egy beszűkült formában ismertem. […] Segített a többi felekezet megismerése is, a keleti kereszténységről szerzett tapasztalat például meghatározó volt, hiszen ott egy nekem jobban megfelelő, az érzékekre jobban ható, az életmódot jobban befolyásoló, tehát kevésbé kizárólagosan doktrinális-morális érdeklődésű vallásossággal találkoztam. […]
Az a kép, amely a vallásról a mai emberben él, nagyon behatárolt, szegényes kép. Ez áll a vallásos és a nem vallásos társadalomra is. Ha azt mondom, hogy vallás, erről alapvetően egy doktrinális, morális szempontrendszer, tehát afféle életvezetési példatár vagy életfilozófia jut a legtöbbek eszébe: bizonyos tartalmakat hiszek, hogy úgy vannak, el vagyok kötelezve nekik, és ebből következik bizonyos életprogram, amely személyes és társadalmi szinten megvalósítandó elveket hoz magával. Alapvetően elvi, intellektuális jelenségről van szó tehát, egy gondolati tartalomról és az abból következő cselekvési programról. Természetesen ez is része a vallásosságnak (a legtöbb esetben), nem vitatom, de az ember közérzetét, mindennapjait közvetlenül nem ezek a dolgok határozzák meg. […]
Attól „antik”, hogy nem keresztény?
Ismert a képzet, miszerint léteznek úgynevezett archaikus kultúrák. Mindegy, ha az egyik kétezer évvel régebbi, mint a másik, ugyanúgy valamiféle hagyományosság benyomását keltik, felőlünk nézve. Ezekhez csatlakoznak a kortárs primitív kultúrák, a paraszti folklór és effélék, egyszóval mindaz, ami felé úgy tekint a városias, civilizált, önmagát egy kései korszak gyermekének érzékelő ember, mint egy hitelesebb, eredetibb és természetesebb világ felé. Ez tudományos szempontból erősen megkérdőjelezhető […], szerintem alapvetően naiv, mondhatni mitologikus megközelítése több különböző kulturális jelenségnek, de egy képzet nemcsak azért lehet érdekes, mert történetileg érvényes, hanem azért is, ha mi annak látjuk, és a gondolkodásunkat, mentalitásunkat ténylegesen befolyásolja. Ez a fajta archaikum iránti érdeklődés mozgatott engem, amikor ókortudományi szakokra jelentkeztem. […] Ebben a keretben, igyekvő és magát megmutatni akaró diákként, jelentkeztem a középkori latin filológiai programra. Akkoriban létezett ilyen az egyetemen, irodalomtörténet, filozófia és sok egyéb mellett és ott találkoztam először liturgikus és biblikus anyagokkal. […]
Akkor még merevebb volt az ókortudomány. Mondhatom, hogy e humanista ókortudomány nézőpontjából, amelyet a klasszika-filológia is képvisel, igazából az az antikvitás kritériuma, hogy pogány antikvitás legyen. Ennek ékes példája, hogy a görög irodalomhoz Plutarchos hozzátartozik, de az Újszövetség nem, holott kronológiailag nyilvánvalóan az Újszövetség a korábbi. Magyarán: attól „antik” valami, hogy nem keresztény. A kereszténység a középkor, a pogányság az ókor, és a kettő közti széles átmenet e szerint tagolódik. Ez a merev elhatárolás kezdett ott, akkor föloldódni, azoknak köszönhetően, akik az említett [középkori filológiai] programot fönntartották. […]
Az európai embernek […] van egy olyan téves elképzelése, hogy ismeri Európát, vallásilag pedig a kereszténységet. Ehhez képest el kell jutnunk annak fel- és elismeréséig, hogy Európa valójában egy egzotikus kontinens és a kereszténység egy egzotikus vallás, amelyről az átlagember (még a művelt átlagember is) valójában rendkívül keveset tud. Sajnos lépten-nyomon tapasztalni, hogy a tudományos közeg gyakran akkor ébred rá, hogy valami iránt érdemes volna érdeklődni, valamit érdemes lenne kutatni, amikor az már odaveszett. Addig nem. Él mellette, és nem veszi észre, hogy ott pusztul el a szeme előtt, a következő generáció pedig már csak adattöredékekből tud dolgozni. Véleményem szerint ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyes kultúrákat részben még élőben lehet megfigyelni.