HAMVAZÓSZERDA 5.

Hartvik-agenda és Missale Notatum Strigoniense (XI–XIV. század, Esztergom)

E két középkori magyar forrás ugyanazt a hagyományt képviseli, tartalmuk gyakorlatilag megegyezik. Mindkettőben megtaláljuk a hamuszentelés és a hamvazás szertartásának leírását, majd a vezeklők kivetését. A két könyv műfaja eltérő: míg a Hartvik-agenda pontifikále vagy annak töredéke, a Missale Notatum misekönyv. Érthető tehát, hogy a mise anyaga nem szerepel az előbbiben, jellemző viszont, hogy a vezeklők elbocsátása a misekönyvben is megtalálható. A kettő közt megegyező részben az egyetlen jelentős eltérés, hogy a Missale Notatum külön leírja a bűnbánók meghamvazását, a vándorbotok átadását, ezekhez megad három kö­nyör­gést, valamint a vezeklők kivetésének pontos szövegét. Az 1000 utáni egyházmegyés rítusok – ezekre itt nincs alkalmunk részletesebben kitérni – kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanezt a gyakorlatot örökítik meg.

Pontificale Romanum (XII. század, Róma)

Ebben a szerkönyvben megtaláljuk a hamuszentelés-hamvazás szertartását és a processziót. A rítus szinte azonos a fent közölt, Pontificale Romano-Germanicum-belivel, csupán két eltérés mutatkozik a kettő között: a Deus qui humiliatione könyörgés itt nem szerepel, illetve az Exaudi és az Immutemur antifónák között található egy harmadik: az Exsurge Deus. A bűnbánat szentségének leírása leválik hamvazószerdáról, és egy másik – az egyházi év szerkezeti egységén kívüli – fejezetben található meg.

Caeremoniale Romanum (Róma, XV. század)

E forrás a hamuszentelés-hamvazás szertartását és a misét írja le a pápai udvar rítusa szerint. Itt nem szerepel a Iuxta vestibulum, bár lehetséges, hogy – mivel ez a forrás csak azt tartalmazza, ami sajátosan a pápai udvarra jellemző – ezt az antifónát egyszerűen a misszáléból kellett venni, a szentelési könyörgésekkel együtt. Egészen részletesen kitér viszont az öltözetekre és a mozdulatokra, illetve a jelenlévő méltóságok sajátos feladataira.

Caeremoniale Episcoporum (Róma, 1600)

Az előző forráshoz hasonlóan nem tartalmaz liturgikus szövegeket, kizárólag rubrikákat, de immár nem a pápai, hanem az „egyszerű” püspöki rendtartás szerint. A vezeklők elbocsátását ebben sem találjuk meg, valószínűleg a vele egy időben érvényben lévő, alább részletezett pontifikáléval érdemes összevetni.

Durandus-féle pontifikále (Mende-Róma, XIII. század–1961)

Ebben a forrásban, amely az ún. tridenti pontifikále közvetlen elődje és mintája, csak a kimondottan püspöki szertartást, a vezeklők kivetését találjuk meg, ezt azonban igen részletesen, szinte képszerűen leírva.
Tercia körül a vezeklők megjelennek a székesegyházban, ócska ruhában, mezítláb, és arccal a földre borulnak. Azután összeírják a neveiket, megkapják a penitenciát a bűnüknek megfelelően. A püspök – miután megszentelte és föladta a hamut (föltehetőleg a többi hívőnek) –, a szolgálattevők, a szkóla és a klérus kereszttel, szenteltvízzel és két gyertyával a templom közepére mennek. A püspök leül az odakészített székre, a klérus megáll kétoldalt, a bűnbánók pedig a püspök előtt a földre borulnak. Az archipresbiter meghamvazza őket (Memento homo quia pulvis es et in pulverem reverteris age pænitentiam ut habeas vitam æter­nam.), majd egy kanonok meghinti őket szenteltvízzel. Ezután a püspök állva, levetett mitrával megszenteli a zsákruhákat (cilicium) az Omnipotens et misericors Deus qui peccatoribus pi­­etatis tuæ könyörgéssel, szenteltvízzel meghintve, majd a bűnbánók fejére húzza azokat (Apud Dominum mi­sericordia est – Deo gratias). Ezután mindenki (a klérus is) a földre fekszik, és váltakozva végigéneklik a hét bűnbánati zsoltárt a Ne reminiscaris antifónával. Litánia, Pater no­ster, précesz, majd négy oráció (Exaudi Domine preces nostras, Præveniat hos famulos tu­os, Adesto Domine supplicationibus, Domine Deus noster qui offensione nostra) következik. A bűnbánók fölkelnek a földről, a püspök pedig beszédet mond nekik arról, hogy ahogyan Ádám kivettetett a Paradicsomból, úgy most ők is kivettetnek az Egyházból a böjt idejére. Jobb kezükbe gyertyát fognak, majd a püspök elbocsátja őket (Ecce eiicimini vos hodie a liminibus). Ezután két responzórium hangzik el: In sudore vultus tui V. Pro eo quod és Ec­ce Adam V. Fecitque. A püspök az ajtóból inti őket, hogy jót cselekedjenek: böjtöljenek, imádkozzanak, alamizsnálkodjanak, és nagycsütörtökön jöjjenek vissza. Végül a püspök visszamegy a kórusba, becsukják a kaput, és megkezdődik a szentmise.

A mai könyvekben igen kevés maradt fönn a fenti rítusokból. A vezeklők kivetése teljes egészében hiányzik. Ennek oka a nyilvános vezeklés gyakorlatának megszűnése, amely viszont jóval korábban bekövetkezett, jóllehet, a tridenti könyvek az 1960-as reformig megőrizték legalább leírásukat, fönntartva a római rítus folytonosságát és a szertartás esetleges visszaállításának lehetőségét. A hamuszentelés és a hamvazás megmaradt, de a reformliturgiában átkerült a mise közepére, az „igeliturgia” és az áldozati liturgia közé. Ezzel elvesztette eredeti jelentőségét, hogy tudniillik emlékeztessen: a vezeklőket egykor kizárták az eucharisztikus közösségből, vagyis nem vehettek részt a szentmisén. Márpedig a hamvazás szertartásával – ha csak stilizáltan is – minden katolikus hívő a nyilvános vezeklőkkel vállal közösséget. A misét megelőző processzió szintén teljesen eltűnt.

Sz.Á.