2009. március 18.

RENDHAGYÓ MISEIDŐPONTOK ÉS -HELYSZÍNEK

A nagyböjt folyamán a következő rendhagyóságokra lehet számítani a budapesti régi rítusú szentmiséinkkel kapcsolatban. Szent József ünnepén (március 19., csütörtök), azaz holnap a Váci utcai Szent Mihály-templomban, este fél 7 órakor, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén (március 25., szerda) a Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom Szent István-kápolnájában, este fél 7 órakor, feketevasárnap (március 29.) a belvárosi templom foglaltsága miatt az országúti ferencesek (Margit körút) Szent István protomártír-plebániatemplomában, délután fél 4 órakor lesz a szentmise.

Előre jelezzük, hogy a Magyar Egyházzenei Társaság idei, budapesti kongresszusán a katolikus szekció szokásos miséjét a régi rítusban tartjuk, a káptalan szolgálatával. A szentmisére május 1-én, reggel 8 órakor, a Vörösmarty utca 40. szám alatti Oltáriszentség-plebánián fog sor kerülni.

Nincsenek megjegyzések: