A KARÁCSONYI MATUTÍNUM PÓTLÁSA

Amint az kezdettől fogva rendszeres gyakorlatunk, karácsony ünnepének virrasztó zsolozsmáját idén is pótlólag tartjuk meg, mégpedig holnap, 2010 december 28-án, 18 órás kezdéssel és 17 órás gyülekezéssel, a Váci utcai Szent Mihály-templomban. A nagyjából három és fél órás szertartás egyik különlegessége a genealógia, vagyis Krisztus családfájának (Mt 1, 1—16; vö. a fenti képet) eléneklése lesz. Ennek tavalyi videófelvételét először a zsolozsma jelentőségéről szóló bejegyzésünk végén tettük közzé (a szöveg kikottázva a karácsonyi füzet 69—78. oldalán található), most pedig megismételjük — részben kedvcsinálónak a részvételhez, hiszen ez az első alkalom, hogy egy virrasztó zsolozsmánk ilyen korán (azaz másoknak is még éppen elfogadható időben) kezdődik, részben pedig figyelemfelhívás gyanánt a Magyar Egyházzenei Társaság jövő évi X. kongresszusára (2011 március 13—15., Nyíregyháza), amelynek témája éppen a zsolozsma lesz. Reméljük, hogy a közös gondolkodás és imádkozás e lehetősége minél többeket megmozgat majd nemcsak a mi közösségünk félszáz — rendes és pártoló — tagja közül, hanem a jelen blogot olvasók szélesebb köreiből is.

MOZART-SZONÁTÁK ÉS BORSZENTELÉS

Szent István protomártír miséjén, karácsony másnapján immár hagyományosan két orgonistánk látja el a szkólaszolgálatot. Holnap azonban Wolfgang Amadeus Mozart templomi szonátáinak köszönhetően nem marad hangszeres zene nélkül a szentmise, ami az ádventi orgonaböjt után és az oly gyakran muzsikáló angyalokkal illusztrált karácsonyi jelenetek ismeretében illő és méltányos is. Mint már több alkalommal, most is Várföldi Anna, Kruppa Bálint és Borbély László szólaltatják meg a klasszikus zeneszerző négy darabját be- és kivonulásra, felajánlásra és a kánon második része alatt.

Mivel tavaly Szent János apostol ünnepe esett a nyolcad vasárnapjára, megtartottuk a János-napi borszentelés szertartását. A szokást idén is folytatni szeretnénk, mivel azonban Szent János napján nem tartunk nyilvános misét, egy nappal elővételezzük a rítust. Kérjük a híveket, hogy hozzanak magukkal egy-egy üveg megszentelendő bort és adják át a ministránsoknak előkészítésre (érdemes előtte megjelölni kinek-kinek a magáét), hogy öröm és gyógyulás forrása legyen maguk és szeretteik javára. A szertartás szövegeit múltkori bejegyzésünkben lehet elolvasni.

Karácsonyi miniatúra
egy XIII. századi, Sarum rítusú misekönyvben
a manchesteri John Rylands Library gyűjteményéből

KARÁCSONYI AJÁNDÉK ANGLIÁBÓL

A mai nap a liturgiában karácsony vigíliája, a kortárs magyar közbeszéd azonban — nem tudván mit kezdeni az egyházi időszámítás finomságaival — az egészet „szentestének” mondja (így hangzott el délben egy rádiós hírműsorban), holott a fogalom valójában csak azt a néhány órát jelöli, amelyben — a vesperás után — már ma elkezdjük ünnepelni Krisztus Urunk (polgárilag) holnapra eső születését. Mivel hagyományosan ez a karácsonyi ajándékok kibontásának ideje, a jelen bejegyzést kivételesen mi is december 24-ére időzítjük.

Emellett azonban van egy másik, ráadásul liturgikus okunk is, amely igazolja december 25-e témájának elővételezését. Ismeretes, hogy a középkorban nemcsak a nagyobb ünnepek első vesperása esett a megelőző (polgári) napra, hanem az eredetileg éjjeli, virrasztónak nevezett zsolozsmát (a matutínumot és a hozzá kapcsolódó laudest) is még lefekvés előtt elvégezték. Ezt a szokást követve tartjuk mi is esztergomi rítusú virrasztó zsolozsmáinkat az egyházi év tizenkét jelesebb ünnepének előestéjén. Bár a mai napon ez technikai okokból sajnos nem lehetséges (a szertartásra utólag, december 28-án kerül sor), mégis jó volna valahogy jelezni: ez az idősáv itt, a szenteste folyamán — elsősorban — a zsolozsma helye (egykor még maga az éjféli mise is abba ékelődve, a matutínumot záró Te Deum után következett).

A fenti két szempontot összekapcsolva egy zsolozsmás ajándékot szeretnénk átnyújtani mindazoknak, akik szeretettel és érdeklődéssel fordulnak a római egyház hagyományos liturgikus kincsei felé. Az esztergomi zsolozsma „történelmi párjáról”, a Sarum rítusú officiumról van szó, amely a középkori Angliában, a római rítusterületnek egy másik, Magyarországgal éppen átellenes peremvidékén alakult ki. Ezt a rítusváltozatot ugyan a XVI. századi protestáns reform eltörölte, a lassan újjáéledő katolikus hit pedig már a Trident után kodifikált római liturgiából táplálkozott, a középkori hagyományok mégis fontosak maradtak — legalább mint az angolszász kultúra elemei. Ennek köszönhető, hogy a XIX. századtól kezdve megindult a Sarum rítus forrásainak feltárása, amely kanadai kutatók szorgalmából újabban a zsolozsma teljes énekanyagának feldolgozásához is eljutott. A munka eredménye — a mai tudományos életben erősen szokatlanul — a Music of the Sarum Office nevű honlapon bárki számára ingyen hozzáférhető.

A Gregorian Institute of Canada munkatársai azonban nemcsak az egykori Sarum breviárium eredeti latin nyelvű szövegeit és a hozzájuk tartozó dallamokat teszik folyamatosan elérhetővé tematikusan rendezett pdf-fájlok formájában, hanem mostantól kezdve ugyanezen anyag angol változatát is publikálják, kimondottan a liturgikus felhasználást segítendő. Ezek a dokumentumok a performing edition ‘előadói kiadás’ alcímet viselik, és a későbbi tudományos kiadás köteteivel szemben, amelyekben az eredeti latin szöveg pontos fordítását fogják közölni, már bizonyos gyakorlati módosításokat, alkalmazásokat is tartalmaznak (a nyelvezet mindkét formában egyaránt a hagyományos szakrális angol).

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot a Sarum rítus és az esztergomi rítus helyzete között, mind a tudományos feldolgozás módszereit és eredményeit, mind a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit tekintve. Az általunk évente végzett tizenkét zsolozsma anyagát mi is külön füzetekben tettük közzé az interneten (a linkek összegyűjtve megtalálhatók ebben a bejegyzésben), a tudományos forráskiadás pedig részben a nagy múltú Musicalia Danubiana, részben pedig a nemrég indult Monumenta ritualia Hungarica sorozat keretében folyik. A magyar nyelvű, gregorián dallamokra énekelhető népzsolozsmát (nagyrészt az esztergomi úzus alapján) a Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom jelentette meg. Végül a két irány összekapcsolódásáról tanúskodik a Vesperale Carmelitanum kiadvány, amelynek bevezetőjét az elmúlt hetekben éppen ezen a helyen kezdtük el részletekben publikálni (a népnyelvű adaptáció lehetőségéről és módjairól a sorozat végén külön is szó lesz).

Így hát szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe az angolszász kollégák fantasztikus vállalkozását, amely egyszerre szolgálhat megerősítésül és biztatásul a jövőre nézve. A karácsonyi virrasztó zsolozsma hangulatának megszólaltatására most egyetlen szöveget szeretnénk idézni belőle, mégpedig éppen abból a műfajból, amely az esztergomi zsolozsmában ezen a ponton történetesen hiányzik. Következzék tehát a mai matutínum Christe, redemptor omnium kedzetű himnusza, a Sarum-officium karácsonyi anyagot tartalmazó B kötetének 289—290. oldalairól:


A latin szöveg egy régi magyar fordítása megtalálható a Kájoni-kancionáléban, a fenti Sarum-dallam pedig meghallgatható a Tallis Scholars 2001-es karácsonyi lemezén, amely az éjféli mise zenei anyaga mellett néhány zsolozsma-himnuszt is tartalmaz. Ezzel a felvétellel kívánunk most kegyelemteljes, áldott karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasónknak.

SZERTARTÁSAINK A KARÁCSONYI IDŐSZAKBAN

2 0 1 0

december 24. péntek, 22 óra: karácsony első („éjféli”) miséje a Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom főhajójában.

december 25. szombat, 12 óra: karácsony harmadik miséje a Belvárosi Templomban.

december 26. vasárnap, 12 óra: Szent István első vértanú miséje karácsony másnapján és borszentelés a Belvárosi Templomban.

december 28. kedd, 18 óra: karácsony virrasztó zsolozsmája (pótmatutínum) a Belvárosi Szent Mihály-templomban

december 29. szerda, 15 óra 30 perc: Becket Szent Tamás püspök és vértanú miséje és vesperása sollemnis formában a Terézvárosi Avilai Szent Teréz-plebániatemplomban.

2 0 1 1

január 1. szombat, 12 óra: kiskarácsony (Urunk Körülmetélése karácsony nyolcadnapján) miséje a Belvárosi Templomban.

január 2. vasárnap, 12 óra: Jézus Legszentebb Nevének miséje a Belvárosi Templomban.

január 5. szerda, 18 óra: vesperás és vízkereszt virrasztó zsolozsmája Csillagjátékkal a Gödöllői Premontrei Plebániatemplomban.

január 6. csütörtök, 18 óra 30 perc: vízkereszt miséje ünnephirdetéssel és vízszentelés a Belvárosi Szent Mihály-templomban.

GYÁSZMISE HOLNAP

December 20-án, hétfőn délután 3 órai kezdettel énekelt gyászmisét tartunk egyik elhunyt nővérünkért, aki a belvárosi szentmisék rendszeres látogatója volt. Lelkét minden olvasónk imáiba ajánljuk, nyugodjék békességben.

VESPERALE CARMELITANUM VI.

R e s p o n z ó r i u m o k

A responzórium, jóllehet a zsolozsmának az antifóna mellett legfontosabb műfaja, a matutínumban otthonos. A vesperásban énekelt responzórium az itáliai hagyományokból teljesen hiányzik, az Alpokon túli változatokban viszont rendszerint jelen van mint az ünnepélyességet fokozni hivatott kölcsönzés: afféle „vendégtétel”, habár a gregorián későbbi rétegeiben megtalálhatók kifejezetten a vesperásra szánt responzóriumok is. A kármelita rítus — galloromán eredetének megfelelően — használ responzóriumot a kiemelt napok vesperásaiban; amint a vesperále általános részében közölt, egyenesen Sibert de Beka normakönyvéből átvett rubrika részletezi, a rangosabb ünnepeken mindkét vesperásban, a kevésbé rangosakon csak az elsőben. Ez tehát a helyzet a kiadványunkban követett, közvasárnapi rendben is.

A vesperále jelenlegi, évközi formájában ezért csak egy responzóriumot találunk, szombat estére. A Deus qui sedes a már említett pszalmista-sorozat tagja, és mint ilyen a vízkereszt nyolcadát követő szombatok állandó eleme, hasonlóan a Peccata mea-antifónához. A pünkösd utáni időszakban ennek helyére is változó tételek lépnek az éppen időszerű responzórium-ciklusból, de ezek hitelesen helyettesíthetők a Deus qui sedes-szel. A latin részben megadott dallamváltozatot itt is közvetlenül kármelita forrásból merítettük. A szöveg elénekelhető valamely közismert responsorium breve-dallamra is, de mivel egymagában áll és az egész évben ismételni lehet, alkalmas arra, hogy bevezessen a responzóriumok nagyszerű, de elhanyagolt világába.

Mind az antifónákat, mind a responzóriumot az eredeti kármelita szöveg- és dallamhagyomány legjobb tanúinak tartott kéziratokból írtuk át. A források azonosításáért, elemzéséért és a szükséges másolatok rendelkezésre bocsátásáért a nemrég elhunyt P. James Boyce OCarm professzornak tartozunk köszönettel: lelkét a kötet minden használójának imáiba ajánljuk. Az antifónákat a mainzi kármeliták 1430 körüli antifonáléjából másoltuk (Mainz, Bischöfliches Dom- und Diözesanmuseum, D 268v–280r), amelyet összevetettünk a krakkói kármeliták egyik 1400 körüli antifonáléjának XVIII. századi függelékével (Kraków, Klastor OO. Karmelitów na Piasku, Ms. 4. [Rękopis Pergament 20.] 175–188.). E viszonylag kései forrás tanúsága azért volt különösen fontos, mert igazolta, hogy két különböző területen, mintegy 300 év különbséggel, a Tridenti Zsinat előtt és után ugyanazokat a szövegeket és ugyanazokat a dallamváltozatokat használták a kármelita közösségekben. Ez utóbbi kódexból vettük a zsoltárok és a kantikumok kármelita tónusait és a Benedicamus-dallamokat is.

A responzóriumot — mint a zsoltárresponzóriumok sorozatának egészét — ugyanezen konvent egyik Prágában másolt és a krakkói ház 1397-es alapításakor Krakkóba vitt, régi és gondos kiállítású kéziratából emeltük át (Ms. 2. [Rękopis Pergament 13.] 82r–92r). Kiemeljük, hogy minden forrásunk közép-európai egyházmegyékből, következésképp pentaton területről származik, így bizonyítják, hogy a rendi jellegzetességeket egykor sem a tételek válogatása, sem a dallamok szintjén nem befolyásolta a földrajzi környezet rítusa.

VESPERALE CARMELITANUM V.

A n t i f ó n á k

A zsolozsma második legfontosabb összetevője az antifonálénak nevezett könyvtípus anyaga: az antifónák és a responzóriumok készlete. A római rítus a zsoltárokat rendszerint antifónák alatt énekelteti, és az antifónák hangneme határozza meg a rájuk következő zsoltár éneklési módját: tónusát is. Az antifónáknak az a csoportja, amely a hétköznapi és a közvasárnapi zsolozsmában szerepel, az egész antifonále legősibb rétege. Rövid, az antifónához tartozó zsoltár néhány szavát vagy egy-egy rövid tagmondatát a gregorián ének alapvető típusdallamaira alkalmazó tételek ezek, amelyeknek eredete valószínűleg a keresztény ókorra nyúlik vissza. Készletük messzemenően egységes, de valamivel bővebb, mint amennyit egy-egy tényleges gyakorlat föl tud használni. Ezek a pszalmikusnak is nevezett antifónák ezért messzemenően alkalmasak arra, hogy bemutassák a római zsolozsma egységének és változatainak föntebb elméletben leírt viszonyát. A minden rítusváltozatban teljesen megegyező zsoltárelosztás után ezek jelentik azt a réteget, amely a zsolozsma törzsanyagát alkotja és már kellő, de még belátható mértékben tagolt ahhoz, hogy jelölője legyen egy-egy rítusváltozat sajátos arculatának. Esetünkben a pszalmikus antifónák kiválasztása és elrendezése a jeruzsálemi-kármelita jelleg legfontosabb képviselője.

A pszalmikus antifónákhoz funkcionálisan kötődnek, de valamivel változékonyabbak és hosszabbak, dallamilag is bonyolultabbak a hétközi Magnificat-antifónák. Ezek a tételek magának a kantikumnak egy-egy szövegrészletét emelik ki vagy parafrazeálják. Válogatásuk és sorrendjük szintén meghatározó egy-egy zsolozsmarítus szempontjából.

A következő áttekintésben a pszalmikus és a hétközi Magnificat-antifónákat hasonlítjuk össze vasárnaptól kezdve, az elhangzás sorrendjében a kármelita, a római-kuriális és a középkori magyar (esztergomi) beosztás szerint. Dőlt betűs megjegyzéssel arra utaltunk, ha az adott rendszer a megfelelő helyen az időszaki részből vett, saját tételt használ: minden római típusú zsolozsmában ez történik a vasárnapi Magnificat-antifónánál, amelyet Esztergomban a rákövetkező hét minden vesperásában megismételtek. A szombat esti Magnificat-antifóna Rómában is csak az év bizonyos szakaszában volt állandó.

Az összevetésből kitűnik, hogy az összesen 42 antifónából 29 tökéletesen megegyezik a három rítusváltozatban, vagyis az egységes réteg az anyag több mint kétharmadát foglalja magába. A további 13 esetből 8 alkalommal, tehát a különbségek közel kétharmadában csak az egyik változatban mutatkozik eltérés. Két esetben, jellemzően két Magnificat-antifónánál csupán egy napnyi elcsúszást tapasztalunk. Végül mindössze három olyan eset marad fönn, amelyben a három változat teljesen önálló, csak rá jellemző tétellel él. Ezek az aprónak tűnő különbségek azonban egy olyan közegben, amelynek életét a zsolozsma alapvetően meghatározza, a liturgikus eredet összetéveszthetetlen jelei. Nemcsak tudományos szinten teszik lehetővé egy-egy forrás eredetének meghatározását, hanem a liturgikus gyakorlatban is hordozói a kármelita, illetve a római vagy esztergomi identitásnak.

Carm = Kármelita, Rom = Római, Str = Esztergomi

D (vasárnap)
a1 Carm, Str: Sede a dextris, Rom: Dixit Dominus
a2 Fidelia omnia =
a3 In mandatis =
a4 Sit nomen Domini =
a5 Nos qui vivimus =
aM változó tétel =

f2 (hétfő)
a1 Inclinavit Dominus =
a2 Credidi propter quod =
a3 Laudate Dominum =
a4 Clamavi et exaudivit =
a5 Carm, Str: Auxilium meum, Rom: Unde veniet auxilium
aM Carm: Magnificet te semper, Rom: Magnificat anima mea, Str: változó tétel

f3 (kedd)
a1 In domum Domini =
a2 Qui habitas in cælis =
a3 Adiutorium nostrum =
a4 Benefac Domine =
a5 Facti sumus =
aM Carm, Rom: Exsultet spiritus meus, Str: változó tétel

f4 (szerda)
a1 Carm: Beatus vir, Rom: Non confundetur, Str: Nisi tu Domine
a2 Beati omnes =
a3 Carm, Str: Benediximus vobis, Rom: Sæpe expugnaverunt
a4 De profundis clamavi =
a5 Speret Israel =
aM Carm: Fecit mihi Deus, Rom: Respexit Dominus, Str: változó tétel

f5 (csütörtök)
a1 Et omnis mansuetudinis =
a2 Carm, Rom: Ecce quam bonum, Str: Habitare fratres
a3 Omnia quæcumque voluit =
a4 Quoniam in æternum =
a5 Hymnum cantate =
aM Carm: Deposuit potentes, Rom: Fac Deus potentiam, Str: változó tétel

f6 (péntek)
a1 In conspectu angelorum =
a2 Domine probasti =
a3 A viro iniquo =
a4 Domine clamavi =
a5 Portio mea Domine =
aM Carm: Suscepit Deus Israel, Rom: Deposuit potentes, Str: változó tétel

S (szombat)
a1 Benedictus Dominus =
a2 Carm, Str: In æternum et in sæculum, Rom: Per singulos dies
a3 Laudabo Deum meum =
a4 Deo nostro iucunda =
a5 Carm, Rom: Lauda Ierusalem, Str: Benedixit filiis tuis
aM Carm, Str: változó tétel, Rom: Suscepit Deus Israel

Az antifónák természetüknél fogva nemcsak szöveget, hanem dallamot is jelentenek, amelyről éppúgy megállapítható a változatokban megjelenő egységesség, mint a szövegekről. Ugyanazt a dallamtípust használják, de az adott területre vagy rendre jellemző, kisebb variánsokban. Ezek közt nincs jobb vagy eredetibb: a különbségek a gregorián ének egykori, a népzenééhez közel álló élethelyzetéből fakadtak, megszilárdulásuk után pedig a tételrendhez hasonlóan a liturgikus hovatartozás jelölőivé lettek.

A dallamváltozatok közt éles határvonalat húz a gregorián ének diaton, illetve pentaton dialektusához való tartozás. Az előbbi inkább a Római Birodalom egykori területére, egy, Európát képzeletben átszelő, északnyugat-délkeleti tengelytől délre fekvő térségre jellemző (Itália, Hispánia, Gallia, Britannia), az utóbbi az ettől északra fekvő részekre (német és németalföldi területek, az egykori Magyarország, Lengyelország, Baltikum, Skandinávia). A kármelita dallamok Jeruzsálem földrajzi helyzete és az ottani liturgia francia eredete miatt is az előbbi csoporthoz tartoznak, míg a magyar gregoriánum régi forrásai és azok mai fölelevenítései a pentaton dallamvilághoz kötődnek. Ezért a magyarországi gregorián dallamokhoz szokott kármelitát eleinte megzavarhatják a rendi források sokszor csak egy-egy hangot érintő szokatlanságai. Ez a jelenség azonban a kéziratok tanúsága szerint a pentaton területek minden szerzetesét következetesen érintette. Lélektani hatását talán a zsoltáros szavaival érzékeltethetjük: „Felejtsd el népedet és atyádnak házát, mert kívánja a Király a te szépségedet!”

Ugyanakkor a nemzetközileg elterjedt és a Szentszék által is jóváhagyott solesmes-i kiadványok szintén diaton változatokat közölnek, így ami nekünk szokatlan, az kapcsolatot jelent a gregorián éneket külföldön ápoló közösségekkel. A diaton jelleg ütközik ki az antifónák meghatározta zsoltárrecitációban is, amelynek kármelita forrásból vett tónusai igen közel állnak a Liber usualis révén elterjedt „római” megoldásokhoz.

A kármelita hagyomány két alkalommal: a vasárnapi és a szombati (vasárnap-előesti) vesperásban változó, az időszaki részből vett Magnificat-antifónát ír elő. Hogy azonban ennek hiányában is használható legyen a kötet, mindkét esetben helyettesítő tételeket iktattunk be. Az eredetitől való eltérésre minden ilyen esetben ÷ jellel utaltunk. Vasárnapra a Tua est potentia antifónát választottuk az Éneklő Egyház népénektárral és más azt követő, magyar nyelvű kiadványokkal összhangban, a bennük közölt dallamot csak egy helyen igazítva a diaton dallami környezethez. A tétel eredetileg az úgynevezett Makkabeus-história része (vagy a békéért végzett szuffrágium), azaz egy októberi vasárnap előestéjén lenne éneklendő, de általános tartalma alkalmassá teszi helyettesítő tételnek. Szombatra a Peccata mea kezdetű antifónát jelöltük ki. A tétel eredetileg a vízkereszt nyolcadát követő szombatok Magnificat-antifónája, így az évközi idő emblematikus kezdetéhez kapcsolódik, másrészt viszont az úgynevezett pszalmista-história része, azaz szorosan összefügg a matutínumban énekelt, zsoltárszövegű responzóriumok legősibb, egykor valószínűleg az egész évközi időben alkalmazott sorozatával (erről bővebben szólunk majd a nokturnále bevezetőjében). Az antifóna latin változatának dallamát közvetlenül kármelita forrásokból írtuk át. Egyszerűbb alternatívájaként adtuk meg a kármelita rítusban eredetileg ismeretlen, a kuriális zsolozsmában hétfőre rendelt Magnificat anima mea antifónát magyarországi ferences dallamával. Ugyanezt a tételt tetszés szerint alkalmazhatjuk a vasárnapi Tua est potentia helyett is.

Az antifónákat teljes terjedelmükben a zsoltárok után írtuk ki, előttük csak az intonációt és a zsoltártónus végződését jelentő differenciát tüntettük föl a hagyományos „Euouae” (sæculorum amen) magánhangzókkal. Ezzel a liturgikus könyveknek az 1960-as rubrikareformig egységes szokását követtük, amely a római szabályok szerint a kishórákban mindig, közvasárnapokon, hozzávetőlegesen a mai emléknapokkal egyenértékű semiduplex vagy alacsonyabb rangú ünnepeken és köznapokon pedig minden hórában érvényesült. A nem szoros értelemben római rítusváltozatok sokszor bonyolultabb szabályozását nem mindig lehet rekonstruálni (a kármelitákét részben igen), de az évközi zsolozsmában szinte biztos, hogy mindenütt csak intonálták az antifónákat.

Föltételezzük, hogy ez a szokás nem az antifónák megszületésének idejéből származik, amikor azok nemcsak hogy teljes terjedelmükben, hanem a zsoltározás folyamán akár többször, refrénszerűen visszatérhettek. A zsolozsmatörténet kielégítően adatolt korszakaiban viszont már az intonálás volt az általános gyakorlat, így a kármelita rend első megszerveződésétől fogva, de már jóval azelőtt is. A liturgiamagyarázók számos kommentárt fűznek ehhez: közös bennük, hogy a zsoltározást a lélek elsősorban értelmi-akarati jellegű tevékenységének, az imádság zarándokútjának fogják föl, amelyen belül az antifónák az érzelmi ihletettség pillanatai és a lélek pihenői, így a mennyei haza örömét elővételezik. Az intonáció ebben az összefüggésben a végső megpihenés és boldogság előíze, amelynek beteljesüléséhez a zsoltárt, azaz a földi élet zarándokútját kell bevégezni. Az ünnepnapok nagyobb hóráira, és a kármelitáknál főleg a Magnificat-antifónákra jellemző duplikálás, azaz a tétel végigéneklése a zsoltár előtt és után is arra utal, hogy az ünnep a maga egészében a mennyei boldogság előképe. A gyakorlatban — mint arra később még visszatérünk — a kérdést józan rugalmassággal lehet kezelni.