Ahogy tavaly is előre bocsátottuk, az alábbi beszámoló föltételezi a kutatás alapvető elveinek ismeretét, amelyet a 2019-es beszámoló elején „Célok és módszerek” címszó alatt foglaltunk össze. A továbbiakban csak a 2021–2022-es kutatási év sajátos feladataival foglalkozunk. Mielőtt a részletekre térnénk, összefoglalásul egy pozitív és egy negatív mozzanatot szeretnénk kiemelni.
Az elmúlt év leglátványosabb eredménye kétségkívül a kutatás volumenének kibontakozása. Földrajzi értelemben átléptük a Rajna–Alpok vonalat: az Usuarium jelenleg tartalmazza a Normandia és Provence között meghúzható Szajna–Saône–Rhône vonaltól keletre húzódó terület minden nyomtatott misszáléjának teljes tartalmát. Ez közel 120 intézményt jelent, egyenként 6–700 oldalas forrásokkal, oldalanként átlagosan 12–13 tétellel. Robert Amiet katalógusa szerint a XVII. század elejéig 178 egyházmegye adott ki nyomtatott misszálét, ehhez járul néhány egyéb rítus vagy intézmény és a szerzetesrendek, így a teljes anyagnak közel kétharmadánál járunk. Könnyű belátni, hogy mindennek csak egy részlete, pl. Közép-Európa, Skandinávia vagy Németország liturgikus örökségének átfogó földolgozása önmagában is meggyőző kutatási téma lehetne.
Ehhez adódik hozzá a szinte teljes bibliográfiai rálátás a megfelelő intézmények korábbi kéziratos anyagára, az 1000 körüli index, amely az egyes szertartástípusokat teszi összevethetővé, és a kifinomult keresési, szűrési és megjelenítési rendszer, amely a kutatást támogatja. Az elkészült esettanulmányok azt mutatják, hogy mindezek birtokában bármely szertartás történeti-összehasonlító elemzése elvégezhető és releváns eredményekre vezet mind az összképet, mind egy-egy forrás vagy hagyomány (így pl. a magyarok) sajátosságait, viszonyrendszerét, beágyazottságát illetően.
A negatív vonatkozások: az erőforrások elégtelensége, a járványidőszakban megváltozott kutatási környezet és a diszciplináris bizonytalanság.
A választott módszertan, forrásállomány és eszköztár működőképesnek bizonyult, azaz a témán belül gyakorlatilag minden területen érdemi mondanivalónk lenne. A munkakedvet azonban korlátozza az idő, a pénz és a személyi állomány. A kutatás folyamatos és nagy mennyiségű adatbevitelre épül, amely monoton, fárasztó, de pontosságot, fegyelmet és figyelmet igénylő munka. Kevés ember van rá. A jelenlegi 3,5 álláshelyhez és a támogató személyzethez (könyvtáros, informatikus) a most kezdődő évre 12 önkéntes kolléga csatlakozott, és így is csak éppen hogy van esélyünk a tervezett mennyiség földolgozására. Az érintettek egy teljes munkanapra vetítve kb. 10 000 Ft-ért dolgoznak, ami legföljebb diákoknak vagy független pályakezdőknek vonzó. Az adatbevitel lényegében nem hagy időt önálló kutatómunkára, de még a bevitt adatok elemzésére, szintetizálására, az adatbázis rendezésére, tisztogatására sem (ilyen feladat pl. a térkép-előkészítés vagy a digitális oldalszámok és képhivatkozások ellenőrzése). Ez vagy a vezető kutatóra marad, vagy újabb kollégák bevonását teszi szükségessé, vagy a forrásfeldolgozástól von el erőket. Mindezt nem panaszként fogalmazzuk meg, hanem annak megvilágításául, hogy miért vagyunk kénytelenek a kutatás egyes irányairól átmenetileg lemondani, jóllehet eszközeink meglennének hozzájuk.
A legutóbbi beszámolóban bizakodva mondhattuk, hogy a járványügyi intézkedések nem gátolták a munkát, hiszen alapvetően digitális eszközökkel folyik, „home office” rendszerben is végezhető. Mostanra megjelentek a kedvezőtlen hatások. A legfontosabb az utánpótlás-nevelés kétévnyi kiesése. A föntebb említett önkéntesek alapvetően egyetemi hallgatók és doktoranduszok. Az ő megszólításukhoz és betanításukhoz órák, konzultációk, a személyes ráhatás alkalmai kellenek. Ilyenek 2020–2021-ben nem voltak, így a kutatás mögött álló képzett összmunkaerő csökkent, idén pedig különösen sok időt és erőt igényelt a kiesés kampányszerű pótlása. A rutinos, kipróbált kollégai kör ugyanekkor – legtöbb tagja eleve nem származott a fővárosból – Budapesttől távolabbra költözött, a rendszeres találkozók, eszmecserék megszűntek vagy megritkultak. Ez egyrészt a munkamorált érintette rosszul: otthoni környezetben kevesebben képesek rendszeres, fegyelmezett munkát végezni. Másrészt a szakmai párbeszédet: az online értekezletek vagy a rendszertelen időközönként megtartott összejövetelek nem adták meg azt az inspirációt, amelyet a munkahelyi környezet és a napi vagy hetenkénti érintkezés.
Végül különös kihívást jelent az eredmény közvetítése a szélesebb nyilvánosság felé. Föltett szándékunk, hogy kilépjünk a liturgiakutatás ma szűknek számító területéről, pontosabban fölszámoljuk ezt a szűkséget. Ennek útja a szélesebb értelemben vett történelem- (középkorkutatás) és társadalomtudományok (antropológia, ritualisztika) felé való nyitás lenne. A folyóiratcikkeinkre adott külföldi lektori vélemények azonban azt mutatják, hogy az áttörés nemzetközileg egyelőre nehezen kivitelezhető. Nagyobb ívű, általánosabb következtetéseinket egyszerűen nem hiszik el, ezek dokumentációját ugyanakkor túl részletezőnek és ezért érdektelennek találják. Egy-egy körülhatárolt, beláthatóbb téma kidolgozásával bizonyára nagyobb sikert érnénk el, de a jelen kutatásnak éppen a lehető legtágabb kontextus fölvázolása a célja és erőssége, és egy-egy résztéma kifejtése aránytalanul sok időt vonna el tőle. Úgy érezzük tehát, hogy munkánk gyümölcse a mérhető szakmai siker szintjén csak lassan, várhatóan jóval a pályázati ciklus lejárta után fog beérni, ami kényelmetlen választás elé állít minket. Vagy gyors és látványos részeredményekre törekszünk, de lejjebb adunk a célból, vagy vállaljuk a lassú és kevéssé látható építkezést a teljesebb eredmény érdekében. Természetesen az utóbbit választjuk, de reméljük, hogy bírálóink is ebben támogatnak majd.
Forrásbeszerzés | A forrásgyűjtés módszereiről és a regisztrált források kategóriáiról a tavalyi beszámolóban részletesen írtunk. Az előrelépés azóta egyrészt mennyiségi: több mint 2000 új könyv került a rendszerbe, elsősorban két forrásból. Az egyik Klaus Gamber katalógusa, amely az első évezred ismert latin liturgikus kéziratait és töredékeit veszi jegyzékbe, beleértve a nem római rítusúakat is. Ez tehát a forrásokkal dokumentált európai liturgiatörténet kronológiai alsó határát kijelölő korpusz. A másik Robert Amiet már idézett katalógusa a nyomtatott misszálékról és breviáriumokról, amely az 1470-es évektől az 1840-es évekig foglalja magába a forrásanyagot, beleértve az ún. neogallikán könyveket is. Ezt követően már csak Róma és néhány szerzetesrend jelentetett meg szerkönyveket. Ez tehát az úzusokat fölvonultató európai liturgiatörténet kronológiai felső határát kijelölő korpusz. A kettő közti időszakról a korábbi években földolgozott, elsősorban országos érdeklődésű katalógusok tájékoztatnak.
Minőségi előrelépést jelent az adatok fokozatos tisztulása. Az úzusok (intézmények), könyvtárak, katalógusok, nyomdászok egyre több könyvnél valid értékek, azaz illeszkednek az Usuarium rendszerébe, különféle szempontokból könnyen kereshetők, összevethetők. Lekérdezhető pl. egy-egy intézmény összes ismert forrása vagy egy-egy referenciaértékű katalógus minden tétele. Ez azért fontos, mert csak így lehet hatékonyan föltárni egy-egy nyomtatott emlék tanúságának előtörténetét, tisztázni, hogy honnan mi áll rendelkezésünkre, és hogy a ténylegesen fönnmaradt forrásállománynak melyik és mekkora rétege az, amellyel dolgozni tudunk. A másik előrelépés, hogy megszűnt az indexelt, de közzé még nem tett tételek csoportja. Minden indexelt könyv adatait ellenőriztük, majd a megfelelő könyvet publikáltuk, illetve fordítva: minden publikált könyvet indexeltünk, kivéve a legutóbb föltöltött néhányat, amelyeknek indexelése folyamatban van.
A forrásbeszerzésre szánt összeg egy részét viszont átcsoportosítottuk az adatbevitel fedezésére. A hozzáférhető források immár annyian vannak, hogy újak beszerzésére legföljebb érzékeny hiányok pótlásául van szükség, a beszerzett források földolgozására ezzel szemben mindig kevés a pénz.
Adatbevitel
A kutatócsoport elsődleges feladata a misekönyv-konspektusok teljessé tétele volt. A teljesség a következőket jelenti. (1) Magyarország felől nyugatnak haladva minden fönnmaradt könyv sorra kerül, az előrehaladást az Usuarium nyitóoldalán az „Improvement history” „Missalia Project expanding” kezdetű hírei követik. Jelenleg a legsűrűbb egyházszervezetű francia érseki tartományokon (Rouen, Reims, Besançon, Vienne, Aix-en-Provence) dolgozunk. (2) Minden forrás minden rubrikája teljes szöveggel kerül a rendszerbe. (3) A liturgikus tételek csak incipittel, de minden műfajból (ima, olvasmány, ének) bekerülnek. (4) A szoros értelemben vett miseliturgián kívüli ordókat is földolgozzuk (szentségek, szentelmények, processziók), ha azok szerepelnek az adott könyvben.
A misszálék tervszerű bevitelén kívül a feltöltöttük a rendszerbe az előző évek összes, akkor táblázatformátumban földolgozott adatát. A tavalyi beszámolóban már említetteken kívül ilyenek voltak egyes nagyheti ordók (krizmaszentelés, lábmosás, nagypéntek, nagyszombat), a keresztjáró napok, apátnő szentelése, királynők és császárnők koronázása vagy beiktatása, a katonai szentelmények (katona, kard, zászló, hadijelvények), az alapkőletétel és a temetőszentelés, néhány korai pontifikále és benedikcionále teljes szövege, a zsolozsmáskönyvek pszaltériumai.
A forrásföldolgozás első szintjeként több száz könyvet indexeltünk, elsősorban az új beszerzéseket vagy a kutatás során érdekessé váló darabokat. Az anyag bővülése az Usuarium nyitóoldalán a „New contents” cím alatt követhető. A monasztikus konszuetúdók indexét könyvformátumban jelentettük meg.
Ha az ólatin projektnek nevezett részkutatást nem is tudtuk azon a szinten elvégezni, amelyen szerettük volna, jelentős előrelépést könyvelhetünk el az itáliai ólatin rítusok terén. A bibliai szövegeket leszámítva teljes szövegű konspektus készült az ambrozián misszále 1499-es nyomtatott kiadásáról, és reprezentatív mennyiséget vittünk be a beneventán forrásokból is, beleértve dalmát és campaniai intézményeket is (Benevento, Capua, Albaneta, Dubrovnik, Kotor). A munka egyrészt rávilágított a beneventán forráscsoport földrajzi kiterjedésére, élettartamára és jellegzetességeire, másrészt igazolta azt a tételünket, hogy a beneventán könyvek markáns vonásaik ellenére szerkezetileg nem különülnek el a római rítusúaktól, illetve ahol igen, ott a korabeli terminológia helyesnek bizonyul: a déli lombardok (Benevento) alapvetően az északi lombardok (Milano) ambrozián rítusából kölcsönöznek.
Adatelemzés
A bevitt adatok kiértékelését, a belőlük kialakítható szintézis lehetőségét az olvasmányanyagon próbáltuk ki. Több hónapnyi munkával javítottuk és ellenőriztük az adatbázisban található összes, olvasmányszövegre mutató bejegyzést (akkor 10613-féle adatot), majd egységes, a bibliai könyvet és fejezetet is föltüntető incipithez (ún. standard item) rendeltük őket. A standard item képezi az Usuarium „Research” menüpontjában elérhető statisztikai és térképes eszközök alapját.
Az így létrejött teljes anyag értelmező áttekintését először a liturgikus év temporális szakaszán próbáltuk ki. Olyan táblázatot szerkesztettünk (szinopszis), amelyben minden asszignáció, vagyis az év minden napja és/vagy témája (pl. szentek, kommúnis, votív témák) alatt megjelenik minden előforduló olvasmány a megfelelő szövegválasztást képviselő intézmények felsorolásával együtt. Azaz látható, hogy mennyire egységes vagy sokféle az illető nap vagy téma olvasmányválasztása (diverzitás), mely olvasmányok jöhetnek egyáltalán szóba, azok Európa egészére vetítve mennyire gyakoriak vagy ritkák (frekvencia), és hol jellemzők (térkép). A szinopszis maga is rávilágít az adatbázis hibáira, a rögzítés következetlenségeire, amelyek célirányosan, a megfelelő tétel vagy asszignáció exportjával gyorsan és könnyen kijavíthatók.
A tapasztalatok többféleképpen hasznosultak. Egyrészt kialakult a normalizálás és standardizálás módszere. Ennek jelentősége az, hogy miközben az adatokat több, különböző előképzettségű, a latin nyelvben, paleográfiában, liturgiában nem egyformán járatos személy rögzíti, a hibák vagy következetlenségek gyorsan és következetesen számolhatók föl. Másrészt sikerült kidolgozni a szinopszis gépi előállításának elveit. Erről majd a szoftverfejlesztéseknél szólunk bővebben. Harmadrészt objektív képet kaptunk az olvasmányanyag variálódásáról, a rá ható tényezőkről, a nyomtatványkori forrásanyag és a legkorábbi ismert források tartalmának kapcsolatáról. Ezeket egy kézikönyvfejezetben, illetve a Dániel-olvasmányról és -kantikumról szóló esettanulmányban fejtettük ki. Jelenleg a szinopszis a miseproprium olvasott és énekelt rétegéhez áll rendelkezésre, ebből standardizálva az összes olvasmány, a szekvenciák és az introitusok vannak. Az év idén jobban kutatott szakaszainak (nagyszombat, pünkösd vigíliája, kántorböjti szombatok) tételei is standardizálva lettek.
Jogosan merül föl a kérdés, hogy a tavalyi tervhez képest miért nem készült el több műfaj áttekintése, és miért várat magára a liturgikus szövegek összesített jegyzéke (repertory). A válasz a kapacitások már beismert korlátain kívül a munkaszervezés logikája. Újabb és újabb források földolgozásával hetente több ezer adat kerül újonnan a rendszerbe. Bár a temporális tételkészlet már lefedi a kontinenst, a francia, angol és spanyol szanktorálék, kommúnék és votív részek számos meglepetést tartogatnak. Az olvasmányanyag súlypontja a temporáléban van, ott az eredmény valószínűleg máris reprezentatív. Az ének- és könyörgésanyag igazán váratlan, különleges tételeire ellenben a szanktoráléban és az azt követő részekben lehet számítani, ezért érdemes megvárnunk a teljes adatbevitelt (ahogy egymás között a haladási irány miatt mondjuk: eljutnunk Gibraltárig).
Az olvasmányanyaghoz elkészült egy hasznos, de még nem publikált segédeszköz is: az evangéliumi perikópák párhuzamainak jegyzéke és tematikus azonosítása a Nestle-féle konkordancia alapján. Ez azt jelenti, hogy nemcsak könyv, fejezet és vers, hanem téma szerint is kereshető lesz egy-egy epizód liturgikus előfordulása (pl. az adópénz, Jézus megkísértése, a magvető). A módszer kiterjeszthető az evangéliumokon kívüli szövegekre is. Előnye kettős. Egyrészt a perikóparendek egykori összeállítói tartalmi egységeket, és nem versszámokat tartottak szem előtt, és a több evangéliumban is szereplő epizódokból rendszerint egyet emeltek be a fő (vasár- és ünnepnapi) ciklusba. Másrészt az eltérő kezdőszavak és a terjedelmi különbség olykor elfedi a szövegválasztás lényegi azonosságát (pl. a szamáriai asszony történetét nem mind ugyanattól a verstől kezdik az úzusok, de a történetet mindegyik nagyböjt 3. hetének péntekjéhez rendeli.
Szoftver-funkciók
A növekvő forrásmennyiség rendszeres feltöltése és kezelése, az adatok szinkronizálása, az egyre komplexebb rendszer állandó javítása és tesztelése önmagában is komoly informatikusi feladat. A felhasználó nézőpontjából az év leglátványosabb fejlesztése a szinopszis-generátor, amely két szakaszban készült el: előbb a temporáléra, majd az évkör többi napjára és témájára. Az így kinyerhető és tanulmányozható adatok a „Research/Conspectus” eszközzel már korábban is hozzáférhetők voltak, de előhívásuk körülményes volt és a rendszerben való jártasságot igényelt. A „Generic Synopsis” eszközzel elérhető adatsorok kiértékelve és láttatva tartalmazzák minden egyes propriumműfaj variálódásának mintázatait; szinte csak a tanulmányban való megfogalmazásra várnak.
Hasonlóan felhasználóbarát fejlesztés, hogy a „Ceremonies” menüpontból minden egyes rítusnál elérhető az adott forrás konspektusa, ha már létezik. A teljes rítus minden konspektusa csak azért nem, mert egyes esetekben ez több tízezres adatmennyiséget jelentene, amelynek valós idejű lekérdezése megbénítaná a rendszert. A „ceremony-gombok” haszna kettős. Egyrészt közvetlenül tanulmányozható, exportálható, javítható velük a megfelelő forrás megfelelő ordója. Másrészt megmutatják az illető rítus földolgozottságának mértékét: azokból a forrásokból, amelyek mellett van ilyen gomb, már földolgoztuk az illető rítust, azokból, amelyek mellett nincs, még nem. A következetlenségeket segít kijavítani, hogy a lista végén „See also” cím alatt föl vannak sorolva azok a könyvek is, amelyekben szerepel az illető rítushoz tartozó adat, de nincs indexelve (ha van ilyen).
Inkább a kutatókat segíti, hogy most már nemcsak a konspektusok, hanem az indexek is kereshetők, szűrhetők, exportálhatók és importálhatók. Az indexek a könyvek tartalmának „csak” fejezetszintű, tárgymutatószerű leírásai, de mennyiségük éppen ezért több mint nyolcszorosa a konspektusokénak. Az új eszközzel nemcsak forrás vagy szertartástípus, hanem pl. eredeti cím, kotta, népnyelvű szöveg, illusztráció alapján is kereshetünk ebben az anyagban. A többféle szempontú szűrés a bevitt adatok rendezésére, egységesítésére, a címke híján lappangó adatok kinyerésére is alkalmas.
Mindkét technológiát tovább terjesztjük. A szinopsziskészítés és a szűrőeszköz is olyasmi, amit kisebb változtatással alkalmazhatunk más menüpontokra, így az úzusok (egyházmegyék, rendek, intézmények) listájára és a könyvekre vagy a hozzájuk kapcsolódó adatokra. Az így kinyert adatok mezőbővítéssel könnyen megfeleltethetők a nagy nemzetközi adatbázisok adatainak. Fontos újdonság a műfajok rendszerének továbbfejlesztése. Mivel a liturgia szerkezetének alapegységei a szöveges tételek műfajai, a tapasztalatok fényében új műfajokat vagy műfajon belüli alegységeket (pl. strófák, divíziók) kellett jelölhetővé tennünk. Ez nagyarányú átalakítás, számos hibalehetőséggel. A bővített rendszer már működik, de tesztelése még most is folyik.
Koncepciót változtattunk a térképes megjelenítés dolgában. Az OSM (Open Street Map) alapú térkép kidolgozása a jelen igényekhez képest fölöslegesen bonyolultnak tűnik. Helyette egy saját fejlesztésű, az egyháztartományokat és – az úzusok korában releváns, dokumentált – egyházmegyéket bemutató térképet helyeztünk el a „Uses” és a „Research” menüpontokban. A mai állapotokat megjelenítő Google Maps eredmények ezzel könnyen összevethetők. A jövőben ezt a térképet igyekszünk az úzusok és adatok modellezésének eszközévé fejleszteni.
Végül meg kell említenünk az oldalszámkezelő segédfunkciókat. Az adatbázis építésének kezdeti fázisában nem volt következetes, hogy a forrásokról fekvő (kétoldalas) vagy álló (egyoldalas) képeket tároltunk-e, sem az, hogy megtartottuk-e előttük az őrző könyvtár által a digitális másolat elé iktatott adatlapokat. A szabványos formátum idővel az álló, egyoldalas, előzékek nélküli változat lett, de az adatsorok számos könyvnél a régibb képanyagról készültek, ami néha oda vezetett, hogy a digitális oldalszámok hibás oldalra mutatnak, rájuk kattintva nem a megfelelő kép nyílik meg. A probléma megoldására ún. pagefix segédprogramot fejlesztettünk. Ebben ellenőrizhetők az indexekhez, konspektusokhoz és kalendáriumokhoz tartozó oldalszám-adatok és képek, az elcsúszás pedig egyszerű számtani műveletekkel kijavítható.
Az adatbevivők válláról vesz le terhet az eredeti oldalszámokat generáló segédprogram. Mint közismert, a kódexek, korai nyomtatványok nem oldal-, hanem fóliószámozást közölnek, és ez is gyakran megszakad, újraindul. Mindeddig kézzel, szabadszavas értékként rögzítettük az oldalszámokat, de néhány hónapja ezt elhagytuk. Rendelkezésünkre áll ugyanis egy opn (original page number) generátor, amely bizonyos függvények alapján a könyv egészére vagy egy-egy szakaszára automatikusan kiszámítja az eredeti fóliószámozást. Az eszközt munkaerő híján még nem vettük használatba, de hamarosan kipróbáljuk.
Dolgozunk az azonos forráshoz tartozó, de könyvtári tételként különböző könyvek összekapcsolásának módján is (related book). Ez pl. egy kéziratot fog a belőle készült szövegkiadáshoz rendelni, vagy egy könyv több töredékét, egy nyomtatvány azonos kiadásának több példányát egymáshoz.
Amire még nem került sor: az oldalmegjelenítés grafikájának tökéletesítése, a research-felület áttekinthetőbbé tétele, saját konspektusszerkesztő felület. Az első kettő a hamarosan kezdődő évre marad, az utóbbira ebben a kutatási programban várhatóan nem fog már sor kerülni. Megmaradunk a táblázat-alapú adatbevitelnél.
Értekezés
Kora ősszel készült el a miseliturgia olvasmányrendjét és annak variálódását ismertető tanulmányunk. A megírt szövegből két tanulság adódott. Kiderült, hogy az elemzésben alkalmazott szempontok számos más fejezetben is ugyanazok lennének, ezért érdemes őket önállóan, a kézikönyv bevezető fejezetei közt tárgyalni. Ezen kívül világossá vált, hogy az eredményeket legjobban egy, a kora újkori tudományos könyvekre jellemző „pars generalis/pars specialis” felosztás lenne képes közvetíteni. Az általános rész átfogóan, elbeszélő módon mutatná be a problémát, a részletekre a saját rész térne ki. Az általános rész tehát érdekesebb, olvasmányosabb, pl. az olvasmányok esetében ez világítja meg a perikóparend mibentlétét, összeállításának szempontjait, az alapréteget és a történelmi változásokat, a változást hozó tényezőket. A saját rész inkább egy-egy probléma megoldásához hasznos, nem folyamatos olvasásra való. Innen tudhatja meg pl. az olvasó, hogy egy-egy nap vagy téma olvasmányrendje mennyire változékony, és ha az, mely változatok mely intézményekre jellemzők. A saját rész tehát voltaképpen a szinopszis megszövegezése lenne.
A kísérletből tanulva még az ősszel megírtuk a tervezett kézikönyv első fejezetét, a nyugati liturgia visszafelé haladó történetét az úzusokra összpontosítva. Ennek vége vezet át a liturgia szerkezetét, rendszerét tárgyaló második fejezetbe. Az elmélet két tanulmányban hasznosult: a Karoling liturgiareformról szóló szélesebb közönséghez szól, de szinte minden jelentős kérdésre kitér. Magyarul megjelent, angol változatát viszont sajnos visszautasították a Traditio című folyóirat lektorai. Ennek hátteréről föntebb írtunk. Az írás komoly kihívás a szakma újkori konszenzusával szemben, a terjedelem és a közérthetőség viszont nem engedi meg a következtetésekkel arányos dokumentációt. Erre valószínűleg csak a tanulmány monográfiává fejlesztése adna alkalmat, amire viszont a kézikönyv mellett most nincs idő. A másik tanulmány, épp ellenkezőleg, a részletekről szólt: az úzuskülönbségek tartósságának problematikáját mutatta be az első forrásoktól a XVIII. századig. Világossá váltak belőle a módszertan szilárd alapjai, de a nyugati liturgiatörténet paradigmaváltásai is. Ez részben saját munkahipotézisünkhöz képest is újdonság. A kutatás kezdetén ugyanis úgy gondolkodtunk az úzusokról, mint a középkorban mindvégig meghatározó jelenségekről. Most inkább úgy látjuk, hogy az úzusok koncepciója a X. századtól kezdve formálódott ki, a produktív időszak a XIII. század végéig tartott, eredménye pedig a XVII. század elejéig őrződött meg. Valójában ennek kifejtését tartalmazza a megírt kézikönyvfejezet. A kontinuitás-tanulmány kedvező bírálatokat kapott a Speculum című folyóirat lektoraitól, de a szerkesztőség túlságosan szaktudományosnak ítélte. Jelenleg némi kiegészítéssel az Ephemerides Liturgicae szerkesztőbizottsága dönt róla.
Összeurópai témában három dolgozattal igyekeztünk erősíteni a magyar nyelvű tudományosságot. A vezető kutató egyik témavezetettje a királykoronázás rítusát dolgozta föl az Usuariumon elérhető minden ordó alapján. A tanulmány első díjat nyert az Országos Tudományos Diákkonferencia középkortörténeti szekciójában, de a bírálatok alapján arra a belátásra jutottunk, hogy kétfelé érdemes bontani. Inkább történeti érdeklődésű dolgozat lett a magyar vonatkozású kérdésekből (alább), míg a koronázási rítus szerkezetét, típusait egy vallástörténeti-ritualisztikai dolgozat foglalta össze: a Vallástudományi Szemle jelentetné meg, amelynek lektorai már jóváhagytak egy, a keresztjáró napokról (Litania minor, Rogationes) szóló kutatócsoporti munkát is. A legterjedelmesebbre a kántorböjti szombatok Dániel-olvasmányáról és -kantikumáról szóló tanulmány sikerült. Több éves kutatási előzmények után, a jelenlegi adatmennyiség és informatikai eszköztár birtokában a téma a kutatócsoport tevékenységének reprezentatív összefoglalásává fejlődött: érzékletesen mutatja be földrajz és történelem, hagyományőrzés és alkotókészség kölcsönhatását. A kottamellékletek, illusztrációanyag és jegyzetapparátus beépítése még folyamatban van. A szöveget a Magyar Egyházzene jelenteti meg. Idővel angol változatban is szeretnénk közölni, talán a Plainsong and Medieval Music hasábjain.
Egy Franciaországban szerkesztett, Közép-Európa középkoráról szóló lexikonba mi írtuk a térség liturgiájáról szóló szócikket.
Magyar vonatkozások
Szinte mesterséges dolog leválasztani az összeurópai liturgiatörténetet tárgyaló dolgozatokat a magyarokról. Tavaly nyáron készült el, majd a Fons folyóiratban jelent meg a Pray-kódex temetési szertartását tárgyaló tanulmányunk. Fő eredménye, hogy bizonyítja: a Pray-kódex temetése, amely határozottan különbözik a magyar gyászszertartások hagyományától, a XI. század eleji clunyi állapotokat veszi alapul, és egészíti ki mértékletesen az esztergomi rend alapján. Az eredményhez azonban kalandos utat kellett bejárni. Szükség volt az Usuariumban tárolt összes gyászszertartás földolgozására éppúgy, mint a monasztikus konszuetúdók liturgikus adatainak indexelésére.
A koronázási liturgia a magyar középkortudomány kedvelt témája, az elérhető legteljesebb kontextus azonban ezt is új megvilágításba helyezi. A föntebb már említett tanulmányt a Történelmi Szemle fogadta el közlésre. Hazai vonatkozásban legfőbb tanulsága, hogy bemutatja, miért kerülhetett az Egbert-ordóként ismert angolszász rítus a magyar kutatás látókörébe, illetve miért elképzelhetetlen, hogy eszerint koronázták légyen Árpád-kori királyainkat. De mire ide eljut, áttekinti és rendszerezi az európai koronázási ordók típusait, és számos, nemzetközileg is előzmény nélküli következtetésre jut. A három legjelentősebb: (1) Tisztázza az angolnak tartott koronázási ordók komplex kapcsolatrendszerét a Karoling előzményektől a X. századi angolszász kodifikáción át a germán (PRG) hagyománnyal keveredő anglonormann ordókig. (2) Kimutatja a XIII. század végi és később egyeduralkodóvá váló Durandus-ordó (PGD) előzményeit a hispán és dél-francia területeken. (3) Azonosítja az eszközöket, amelyeknek segítségével a fönnmaradt források legalább felét kitevő – és Magyarországon is használatos – PRG ordók térségi, olykor akár nemzeti alcsoportokra bonthatók.
A magyar liturgia kezdeteiről rövid, de a legfrissebb eredményekre épülő tanulmányt írtunk a nagy tudományos és közéleti vitát kiváltó Királyok és szentek kiállítás katalógusába. A tanulmányt a legfontosabb Árpád-kori szertartáskönyvek rövid ismertetése és bibliográfiája követte. A szöveg végül nem jelenhetett meg a katalógusban (a szerzők szinte egységesen visszavonták munkáikat), de úgy tudjuk, a Nemzeti Múzeum és az Akadémiai Kiadó ez év novemberében a többi tanulmánnyal együtt meg tervezi jelentetni.
A téli-tavaszi hónapokat a nagyszombati ordó elemzésére szántuk. Az eredményekből fog táplálkozni a kézikönyv nagyszombat-fejezete, de az elkészült tanulmány a magyar hagyomány első képviselőjére, a Hartvik-agendára koncentrál. Elhelyezi azonban a teljes magyar és nemzetközi összefüggésben. A tanulmány több mint 40 oldal lett úgy, hogy részletes dokumentációja nyomtatásban nem, csak az Usuariumon érhető el. Ez önmagában is szemlélteti, hogy az egyre nagyobb forrásanyag és az egyre kifinomultabb kutatási eszközök mekkora feladatok elé állítanak minket. Történetileg a tanulmánynak talán legizgalmasabb tanulsága, hogy rávilágít az esztergomi úzusnak a XII. század elején végbement, de következetlen „gregorianizálására”. Egyéb tekintetben azon az úton halad, amelyet a Hartvik-agenda korábbi ordóinak elemzései már kijelöltek.
A Pray-kódex kutatásához járult hozzá a temetőszentelés és az alapkőletétel ordóinak földolgozása is. Közülük elsősorban az utóbbi bizonyult érdekesnek: kirajzolódott a rítus sajátosan magyar hagyománya, annak közép-európai kapcsolatrendszere és Pray-kódexbeli továbbfejlesztése is. A kutatás társadalmi hasznosulásához adalék, hogy a télen a Pray-kódex ordója szerint tette le Varga Lajos váci segédpüspök úr a gödöllői premontrei apátsági templom alapkövét.
Végül egy kisebb, de a magyar zenetörténetben jelentős publikációnkról teszünk említést. Bevezető tanulmánnyal, énekelhető magyar fordítással és a dallamok más szövegekre is alkalmazható tónussá absztrahálásával megjelent azon két magyar forrás kiadása, amely olvasmánydallamokat tartalmaz. Ez a budapesti OSzK Cod. Lat. 408-as jelzetű esztergomi kapituláréjának függeléke karácsony nyolcadának megkomponált olvasmányaival, kiegészítve a Missale notatum Strigoniense szekvencionáléjában lejegyzett Máté-genealógiával és tropizált olvasmányokkal a karácsony-éjféli misére és Nagyboldogasszony napjára.
A magyar források különös hangsúlyt kaptak az adatbevitelnél is. Teljes konspektussal szerepel az Usuariumon a Hartvik-agenda, a Pray-kódex, a Németújvári misszále, az MR 124-es Zágrábi pontifikále és a Missale notatum Strigoniense minden fönnmaradt részlete. Közülük az első két kézirat szövege hiánytalan, azaz digitális szövegkiadásnak tekinthető. Szintén teljes szöveggel töltöttük föl a krakkói székesegyházi archívum Ms. 23-as kódexét, egy 1100 körülinek tartott benedikcionálét. A kézirat jelentősége, hogy bár mindeddig kiadatlan, ez a műfaj legbővebb ismert darabja, amely magába foglalja a nála korábbi Esztergomi benedikcionále szinte teljes szövegét is (még nincs feltöltve), de fő újdonsága egy reprezentatív közép-európai szanktorále. Önálló kiadást és bemutatást érdemelne, de ezt kénytelenek vagyunk a Lendület-program utánra hagyni.
Kapcsolatok, ismeretterjesztés, népszerűsítés | Az Usuarium mára a világháló adatokban leggazdagabb liturgikus gyűjteményévé vált, ami bármely, a latin liturgikus szöveganyaghoz kapcsolódó internetes keresésből nyilvánvalóvá válik. Regisztrált felhasználónk jelenleg 250 van – ennyien kértek felhasználónevet és jelszót a gyűjtemény használatához, azaz tartottak igényt a digitális forrásmásolatok megtekintésére és letöltésére, a térképes megjelenítésre vagy az adatok táblázatformátumú exportjára (a többi adatbázis-funkció szabadon hozzáférhető). A legmeggyőzőbb eszköz munkánk megismertetésére és népszerűsítésére kétségkívül ez. Az eredménnyel nagyvonalúan bánunk: nemcsak a sokszor drágán beszerzett másolatokat tesszük közkinccsé, hanem a nagy munkával előállított adatsorokat is. Bár minél többen használnák, fejlesztenék tovább őket!
Felhasználóinktól számos elismerést, pozitív visszajelzést kapunk. Néhányan a munkába is szívesen bekapcsolódnának, de a feladatokkal szembesülve általában elveszítik lelkesedésüket. Ez két szempontból tanulságos. Egyrészt megmutatja, hogy a magyar tudományosság mennyire pótolhatatlan szolgálatot tesz a nemzetközi kutatói közösségnek azzal, hogy ezt a fontos, de megterhelő munkát elvégzi. Ami az érett középkor liturgiáját illeti, egy magyar műhely egész Európa örökségéért vállal felelősséget. Másrészt kijelöli a folytatás útját: hiába kívánatos a nemzetköziesítés és hiába javítja egy újabb pályázat esélyeit a széles körű együttműködés külföldi kollégákkal, intézményekkel, ez a mi esetünkben nem lenne hatékony. Az elvekben és módszerekben való egyetértés, a munkafolyamatok szigorú ellenőrzése és – be kell vallanunk – az európai viszonylatban olcsó munkaerő nélkül ekkora forrásanyag teljes körű földolgozására nem lenne esély.
A már kifejtett okokból nem különösebben jeleskedünk külföldi kutatóutakban, konferenciákban. Amin részt vettünk, azt alább fölsoroljuk. Meghívást kaptunk viszont szeptemberre egy nagyszabású padovai konferenciára (Experiencing the Sacred – The Role of the Senses in Medieval Liturgies and Rituals – Università di Padova, Dipartimento dei Beni Culturali) és novemberre egy bécsi műhelykonferenciára (Repetition and Ritual, Text and Edition, Challenges and Solutions – Vienna Euchologia Project, Österreichische Akademia der Wissenschaften).
A korábbiaknál nagyobb gondot fordítottunk eredményeinek bemutatására, a szélesebb közönséggel való megismertetésére, szellemi, kulturális jelentőségének kifejezésre juttatására. Magán az Usuarium nyitóoldalán rendszeresen megjelennek az újonnan feltöltött források és adatsorok. Rövidhírekben mutatjuk be a legújabb fejlesztéseket, akár bevitt adatokról, akár magasabb szintű földolgozásról, akár technológiai fejlesztésekről van szó. Ez angol nyelven történik, elsősorban a nemzetközi nyilvánosságnak szól. A rövidhírek archiválhatók, hivatkozhatók, így egy-egy fontos területet már akkor összefoglalnak, amikor még nem született belőle publikáció. A magyar közönségre gondolva a vezető kutató szakmai facebook-oldalt indított, illetve hét év után újraindította szakmai blogját is. A nyugati liturgiatörténet kutatása világi szempontból a kulturális örökségvédelemhez tartozik. Természetes gazdái egyfelől a katolikus Egyház és bizonyos történelmi protestáns felekezetek, másfelől az európai közösség lennének. A nem kifejezetten tudományos közönséget megszólító írások, bejegyzések célja, hogy erre fölhívják a figyelmet, és kialakítsanak egy olyan jóindulatú, érdeklődő közeget, amely akár egyik, akár másik szempontból magáénak érzi ó-Európának ezt a vonatkozását.
Munkánkat és legfontosabb eredményeinket tavaly októberben megrendezett második „Tájak, korok, hagyományok” című konferenciánkon ismertettük, idén tavasszal pedig a Magyar Művészet folyóirat fölkérésére tematikus számban mutattuk be a liturgiakutatás lehetséges kapcsolódásait a művészi tevékenységhez (ritualisztika, érzékek, vizuális művészetek, zene, irodalom). A lapszámot bemutató beszélgetésünk és néhány más, kutatásaink tudományszervezési, zenei, művészettörténeti vonatkozásait megvilágító beszélgetés, interjú a világhálóra is fölkerült. A vírusidőszak pozitív hozadéka, hogy az egyetemi keretek közt tartott előadások, szemináriumok közül is többet rögzítettünk, amelyekhez így utólag, tartósan, többen is hozzáférnek.
.jpg)
.jpg){kind=link}