2009. október 18.

KILENCED PAPOKÉRT ÉS PAPNÖVENDÉKEKÉRT

A CLSMA tagsága mától (vasárnaptól) kezdve kilencedet végez azokért a magyar papokért és papnövendékekért, akik a hagyományos liturgia elkötelezettjeiként gyakorlati nehézségekkel kell, hogy szembenézzenek az egyházi társadalomban. Fontos ez egyrészt a nehézségek megszűnése vagy enyhülése érdekében, de még inkább azért, hogy ők maguk ne szenvedjenek erkölcsi és mentális károkat e nehézségek közepette és az Egyház teljességét tudják szolgálni, külső és belső elszigetelődés nélkül. Kérünk minden jóakaratú embert, aki a hagyományos liturgia hazai híveivel azonosul, rokonszenvez vagy legalább együttérez, hogy csatlakozzék imádságunkhoz. A kilenced során az alábbi szövegek kilenc egymást követő napon át való, mindennapos elmondása mellett a közös szándékra fölajánlott gyónás és áldozás is kívánatos.

(Az ima nyersfordítása: Ant. Kiválasztotta őket az Úr magának, hogy bemutassák neki a dicséret áldozatát. V. A te papjaid öltözzenek igazságba. R. És a te szentjeid ujjongjanak. Or. Mindenható, örökkévaló Isten, kinek Lelke által az Egyház egész teste megszenteltetik és irányíttatik: hallgass meg minket, akik minden egyházi rendért esedezünk, hogy a te malasztod ajándéka révén minden fokozat tenéked hűségesen szolgáljon. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.)

Suffragium pro clericis

Antiphona
Elégit eos * Dóminus sacerdótes sibi, ad sacrificándum ei hóstiam laudis.

Versiculus
V. Sacerdótes tui induántur iustítiam.
R. Et sancti tui exsúltent.

Oratio
Omnípotens, sempitérne Deus, cuius Spíritu totum corpus Ecclésiæ sanctificátur et ré­gi­tur: exáudi nos pro univérsis ordínibus supplicántes, ut grátiæ tuæ mú­ne­re ab ómni­bus tibi grádibus fidéliter serviátur. Per Christum Dóminum nostrum. R. Amen.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bizony, imádkozzuk el a kilencedet mindnyájan!

Névtelen írta...

Pap és papnövendék egyaránt rászorul erre. Fontos imádkozni a hivatásokért (inkább tenni), de a meglévőeknek lelki hátteret kell biztosítani. (Ez bizony megtérést igényel a Forráshoz és a Csúcshoz.)

Névtelen írta...

Különös tekintettel a közbotrányt okozókra...

CLSMA Cancellarius írta...

???

CLSMA Cancellarius írta...

Az előbb nem értettem, de most már látom, hogy talán erről lehet szó a harmadik megjegyzésben:

http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=29555&rovat=1

Névtelen írta...

Még szerencse, hogy van önnálló honlapjuk, és igy mindenről tájékoztatva vagyunk.

CLSMA Cancellarius írta...

Ez a bejegyzés nem annyira tájékoztató céllal íródott, mint inkább felhívásként az együtt imádkozásra. Az előző hozzászólásból egyébként nem egészen világos, hogy magát megnevezni nem kívánó szerzője őszintén vagy gúnyosan gondolta-e, amit írt. Manapság néhány kattintás után bárkinek lehet saját blogja, ez köztudomású. Ha valakinek baja van a miénkkel, egyenesen is megmondhatja, nem zárkózunk el az értelmes eszmecserétől. Fölösleges és gúnyolódó kommenteknek azonban a továbbiakban nem fogunk teret adni.

Névtelen írta...

Valóban, a megjelölt link tartalmának hátteréhez szólt a sóhajom, a leg őszintébben, mert úgy gondolom, ( misézési nyelvtől, formátul függetlenül) hogy minden felszentelt pap Krisztus Egyházában egy egységet alkot.
Ebben a helyzetben egyetlen hatásos "fegyver" van a kezünkben: az imádság!

Névtelen írta...

Teljesen őszintén irtam, és nagyon pártolom a Káptalant. De vannak olyanok, akik a káptalan ellen vannak, ezért jó, hogy van saját saját blogjuk. Van olyan honlap amelyik elzárta az információt az önök miséi időpontjáról. Névtelenül azért irtam, mert nem akarok konfliktusba keveredni, azokkal akik ellenségesek a Káptalannal szemben.

CLSMA írta...

Köszönjük szépen és elnézést kérünk, sajnos az internetes kommunikációban néha nem elkerülhetők a félreértések. A hivatkozott honlap és szerkesztője tevékenységünkkel kapcsolatos véleményéről tudunk, de kezdettől fogva úgy gondoltuk: a káptalan tevékenysége és többször, világosan kifejtett álláspontja elégséges cáfolatot jelent velük szemben, így nem szükséges értelmetlen, időrabló és a kedélyeket mérgező konfliktusba bonyolódnunk.